Ellenzi az új metrót a Levegő Munkacsoport

2000.10.19. 19:14
A 4-es metró első szakaszának előzetes környezeti hatástanulmánya szakmailag elfogadhatatlan, ellentmondásokat, hiányosságokat és félrevezető megállapításokat tartalmaz, az új metróvonal megépítése pedig a közeljövőben nem indokolt - állítja a Levegő Munkacsoport. Nem ez az első alkalom, hogy a nagyszabású fővárosi beruházást környezetvédelmi szempontból bírálat éri: legutóbb fideszes és MIÉP-es honatyák a Gellért-hegy környéki karsztvizek és hőforrások jövőjéért aggódtak.
A Levegő Munkacsoport elnevezésű környezetvédelmi szövetség a 4-es metró első szakaszának 1998-ben készült előzetes környezeti hatástanulmányával kapcsolatban a napokban tette közzé állásfoglalását.

A hatástanulmányt elsősorban közlekedési, településfejlesztési és zöldterületi szempontból vizsgáló észrevételek végső megállapításként a tervezett metróvonal előzetes hatástanulmányát elfogadhatatlannak tartják. Ennek oka, hogy a tanulmány egyes megállapításai, a környezetvédők szerint nincsenek egymással összhangban, több részletben nem aktualizáltak és gyakran félrevezető megállapításokat tartalmaznak.

A hatástanulmány közlekedéssel foglalkozó fejezetében a Levegő Munkacsoport alapvető hibának tartja, hogy a szerzők a 2010-es előrejelzéseknél nem számoltak olyan felszíni tömegközlekedési fejlesztésekkel, amelyek a 4-es metróra szánt költségkeretből, annak elmaradása esetén megvalósíthatóak lennének. Ilyenek például a 7-es buszcsalád, vagy több villamos pályájának korszerűsítése illetve az elővárosi vasúti közlekedés kialakítása.

,,A metró még több autót vonz a városba"

A szövetség munkatársai szerint az új metró a jelenleginél több autót vonzana a már eleve ,,beállt" városrészekbe: például a Móricz Zsigmond körtér vagy a Keleti pályaudvar környékére, ami eleve megkérdőjelezi a beruházás szükségességét.

Kritikával illetik ezen kívül a hatástanulmány ,,Tájvédelem" című fejezetének városi közparkokra vonatkozó részét, szerintük ugyanis jóval több fát kell majd kivágni az építkezésekkor, mint amennyit a tanulmány készítői ,,bevallottak". És e tekintetben félrevezetőnek tartják a nagyközönség számára készített Összefoglaló értékelést is, ahol egyáltalán nem térnek ki a városi zöldterületek súlyos károsodására. Emiatt megkérdőjelezik a tanulmány készítőinek azon megállapítását is, hogy a 4-es metró ,,közegészségügyi szempontból" feltétlenül kedvezőbb állapotot teremtene a fővárosban.

,,Lassítja a közlekedést"

A Levegő Munkacsoport és Főtáv közös kampánya
Két hónapos kampányt indított a Budapesti Távhõszolgáltató Rt. (Főtáv) és a Levegő Munkacsoport a távfűtés népszerűsítésére Vége a füstkorszaknak címmel, amelynek során szeretnék bemutatni a magas ára miatt jelenleg nem igazán népszerű szolgáltatás környezetbarát hatásait. A Levegő Munkacsoport harmincmillió forintos támogatást kapott a vállalattól.
A Levegő Munkacsoport észrevételeiben külön kitér a metróépítést pártolók azon gyakorta hangoztatott megállapítására, hogy a városon belüli utazások a 4-es metró megépítésével jelentősen lerövidülnek majd, a környezetvédők szerint ugyanis a Deák tér megközelítése Budáról a 47-es és a 49-es villamos megszüntetésével több időt vesz majd igénybe.

A tanulmányt kritizálók hiányosnak tartják a szakmai fejezeteket is. A tanulmány szerintük nem tesz említést több, az építkezés által potenciálisan veszélyeztetett rosszabb állagú lakóházakat, műemlékeket vagy műemlék jellegű épületeket.

A környezetvédők érthetetlennek tartják, vajon miért kell a Kossuth Lajos utca és a Rákóczi út buszsávját megszüntetni a 4-es metró üzembe helyezése után, ez ugyanis nyílt beismerése annak, hogy a tömegközlekedést a föld alá kényszerítik, míg az autók számára ugyanannyi felszíni kapacitás marad.

A munkacsoport szerint a létesítmény szükségtelenségét támasztja alá a tanulmánynak azon megállapítása, hogy az építés első ütemében elkészülő szakasz a felszíni közlekedésben jelentős változásokat nem okoz, hiszen lényegében a felszíni tömegközlekedés csökkenése miatt mérséklődik a forgalmi terhelés is.

A Levegő Munkacsoport számára az elfogadhatatlannak tartott tanulmány alapján az derül ki, hogy a tervezett létesítmény megvalósítása a közeljövőben nem indokolt, ezért szükségesnek tartják, egy részletes környezetvédelmi hatásvizsgálat elkészítését is, és észrevételeiket elküldték a Közép- Dunavölgyi Környezetvédelmi Főfelügyelőséghez.