M4: beruházási tender még az idén

2003.05.15. 15:34
A 4-es metró engedélyeztetési tervei október végére elkészülhetnek, így a beruházási tendert még ebben az évben kiírhatja a főváros, és 2004 első felében megkezdődhetnek a kivitelezési munkák. Eközben a szakemberekből álló Metro4+ csoport azt szorgalmazza, hogy az építetők biztosítsák a metrószerelvények vasúti pályára való kijárását, mert hatékonyan csak így köthetőek a tömegközlekedés rendszerébe a külvárosok.
A metróberuházás részleteit Gy. Németh Erzsébet fővárosi MSZP-frakcióvezető, valamint Vajda Pál és Bakonyi Tibor szocialista főpolgármester-helyettesek csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették. A frakcióvezető úgy vélte: a kormány bölcs döntést hozott, amikor megállapodott a fővárossal a beruházás költségeinek 70-30 százalékos megosztásáról.

Nem lesz privatizáció

A kapcsolódó beruházásokhoz szükséges, mintegy 17 milliárd forint előteremtését a főváros a többi közt az e célra korábban félretett forrásokból kívánja előteremteni. Ha szükséges, vagyonkonverzióval, ingatlan- és részvényportfolió-eladással teremtik elő a szükséges forrásokat, de -mint mondta - a fővárosi közműcégek privatizációjáról nincs szó.

A beruházási tender során külön pályázatot hirdetnek az egyes vonalszakaszokra, a szerkezetre, a pályára, valamint a járműállományra is.

Alternatív tervek a folytatásra

A Thököly út felújításáról várhatóan 2005-ben határoz a kormány a metróvonal folytatásáról hozott döntéssel összefüggésben, így akkor dől majd el, jár-e majd itt újra villamos a Bosnyák térig. A metróvonal folytatásával egy szakemberekből álló csoport is foglalkozott: ők alternatív javaslatot készítettek.

A közgazdászokból, várostervezőkből és közlekedésmérnökökből álló Metro4+ Team javasolja, hogy ne csak a Keleti pályaudvaron túli, hanem a szakmai szempontból indokoltabb Kelenföldi pályaudvaron túli meghosszabbítást is vizsgálják meg a szakemberek.

A metró és a nagyvasút szerelvényeinek egymás pályáira való átjárását szorgalmazó csoport egyik vezetője, Ács Balázs az MTI-nek a kormánydöntésről azt mondta, a metróvonal meghosszabbításának leghatékonyabb módszere, ha a metrószerelvények a vasúti pályákon is képesek haladni. Erre számos és egyre több példa van szerte a világon.

Az általuk készített "4-es metró plusz" tervében az szerepel, hogy a metróvonal Kelenföldi végén minden harmadik, negyedik szerelvény a vasúti vágányokra kanyarodva folytatja útját legalább Budatétényig, a Campona bevásárlóközpontig, de később a metróközlekedés kiterjeszthető Érdig, Százhalombattáig is.

Az állomások mellett sok, kényelmesen használható P+R parkoló alakítható ki, és a csatlakozó autóbuszokról néhány lépést megtéve át lehet szállni a metrószerelvényekre.

Bevonni az agglomerációt

A metróvonal szerelvényei a pesti oldalon is kijárhatnának a vasúti pályákra, akár a Keleti pályaudvar után, akár a Bosnyák tér után a körvasútra, és közvetlen belvárosi metrókapcsolatot adhatnak Rákoskeresztúrnak is.

Így Budafok, Albertfalva és Nagytétény mellett a XVII. kerület is részesülne az M4 áldásaiból, ellentétben a jelenlegi tervvel, mely csak Budapest legbelsőbb területeit szolgálná ki. A közlekedésmérnök szerint az általuk készített terv biztosít minden olyan előnyt, amit a 4-es metró, de annál jóval többet is nyújt, mert egyszerűen és olcsón meghosszabbítható az agglomeráció felé.

A csoport úgy véli, ha a kelenföldi pályaudvari metróállomást a jelenleg is sokat vitatott terv szerint, a vasút alatt keresztben építik meg, elúszik a lehetősége annak, hogy Budapesten is korszerű módon be lehessen vonni a már meglevő vasúti pályákat a városi közlekedésbe.