Menedzser Magazin: Valós az áfacsalási éttermi történet

2007.06.11. 12:18
Rövid, semmitmondó nyilatkozattal reagált hétfőn Kóka János az áfa nélkül fizető kormánytag esetét érintő kérdésekre, majd sietve távozott. Az ügyet kirobbantó - Kókát nem említő - havilap ragaszkodik a sztorija hitelességéhez, a hírbe hozott miniszter viszont tagad.

"A Manager Magazin májusi számában idézett történet valós, az étteremtulajdonos forrás hiteles" - olvasható a havilap két nemrég felmondott vezetőjének a hétfői, Indexhez elküldött nyilatkozatában.

Mong Attila, a Manager Magazin volt főszerkesztője és Vajda Éva, a Manager Magazin volt főszerkesztő-helyettese - az eddig meg nem jelölt időpontban történt esetet megismételve - azt írta, 2007. év elején egy vezető kormánypárti politikus asszisztense úgy fizette ki egy rendezvény költségeit, hogy a telefonon előre megbeszélt összeget áfa nélkül rendezte, mert nem kért számlát. "A nettó összeget minisztériumi borítékban adta át. A cikk megjelenése után az étterem rendkívüli APEH vizsgálatot kapott."

A lap a forrás névtelenségének megőrzését ígérte, és ehhez minden körülmények között ragaszkodni fog, és sem a politikus, sem az étterem nevét nem hozza nyilvánosságra. A hvg.hu pénteken viszont azt írta, hogy Kóka János gazdasági miniszterről, és a pártelnökké választása utáni buliról van szó.

Kóka János szombaton előállt a pártelnökké választása után tartott buli közel egymilliós számlájával, és a rendezvénynek helyet adó Colombus pub is azt mondta, rendben fizettek, ők pedig adtak számlát a fogyasztásról.

Úgy tudjuk - és erre utal a Manager Magazin közleménye is -, hogy az áfa nélküli fizetés nem ott, és nem akkor történt, Kóka János viszont köti az ebet a karóhoz, és határozottan állítja, nem volt olyan eset, mint amiről a lap írt. A szabad demokrata pártelnök hétfőn kérdésre válaszolva közölte, az SZDSZ délelőtti frakcióülésének nem volt témája az áfacsaló kormánytag ügye, ugyanakkor ismétlen bocsánatkérésre szólította fel Dávid Ibolya MDF-elnököt, majd a további kérdések megválaszolása elől elzárkózva sietve távozott.