Megkezdõdött a vasutassztrájk

2008.12.13. 14:40
Vasránap nulla órától újra sztrájkba léptek a vasutasok, akik február óta most hatodszorra szüntetik be a munkát. A szakszervezet fejenként negyedmilliós juttatást és tíz százalékos extra béremelést követel. A MÁV szerint a VDSZSZ lehetetlen helyzetbe hozza az utasokat.

Vasárnap nulla órakor megkezdõdött a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által meghirdetett határozatlan idejû vasutassztrájk. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke szombaton jelentette be, hogy a februárban megkezdett és már többször felfüggesztett sztrájk az ország Dunától keletre fekvõ területeit érinti, kivétel ez alól a fõváros és Cegléd kivételével Pest megye.

Negyedmilliót minden vasutasnak

A VDSZSZ fõ követelése, hogy minden vasutas kapjon 250 ezer forintot a MÁV Cargo 102,5 milliárd forintos privatizációs bevételébõl – ez összesen mintegy 8 milliárd forintot tenne ki –, illetve visszamenõleg 10 százalék kiszervezési pótlékért harcolnak a MÁV-ból kikerült leányvállalatok dolgozóinak. A szakszervezet emellett azt várja a MÁV-tól, hogy vonja vissza az új menetrendet, mert az az érdekképviselet szerint sem az utasoknak, sem a dolgozóknak nem felel meg.

"A sztrájkban várhatóan a MÁV-START Zrt. munkavállalói vesznek részt, így nemcsak a jegy- és kocsivizsgálók, a forgalmi területen dolgozók csatlakozhatnak a munkabeszüntetéshez, de a pályamunkások és a gépészek támogatására is számít a szakszervezet. A mozdonyvezetõk felveszik a munkát, de nem lesz, aki elindítsa a vonatokat" - nyilatkozta Gaskó pénteken Nap-Keltében.

A VDSZSZ még február 1-jén hirdette meg határozatlan idejû, úgynevezett gördülõsztrájkját (ennek lényege, hogy bármikor felfüggeszthetõ és újraindítható). A vasutasok az elmúlt csaknem tíz hónapban ötször állították le a munkát, legutóbb július 14-én. A múlt héten még december 12-re ígérték az újabb sztrájk elindítását.

Kiszámíthatatlan lesz a közlekedés

Kavalecz Imre, a MÁV-START Zrt. szóvivõje szombati reagálásában közölte: a VDSZSZ a mostani munkabeszüntetéssel ismét lehetetlen helyzetbe hozza az utasokat, fõleg ilyenkor, amikor ezüstvasárnap sokan szeretnék igénybe venni a vonatokat. A vasúttársaság szerint a sztrájk ideje alatt a vasútvonalakon járat-kimaradásokra, útvonal-rövidülésekre kell számítani, a vonatok közlekedése ebben az idõszakban kiszámíthatatlan lesz. Kavalecz cáfolta, hogy a MÁV negyvenezer forintos fizetést helyezett volna kilátásba azoknak a munkavállalóknak, akik nem vesznek részt a sztrájkban.

A szóvivõ szerint a munkáltatónak nem áll módjában teljesíteni a VDSZSZ követeléseit. A sztrájk alatt nyújtandó elégséges szolgáltatás mértékérõl nem sikerült egyezségre jutni.

A MÁV a pályaudvarokon tájékoztatja az utasokat, de a munkabeszüntetés miatt a jegykiadás is bizonytalan lesz. Emiatt az utasok a vonatokon pótdíj nélkül is jegyet válthatnak - áll a MÁV közleményében. Az utasok a vonatok indulásáról és érkezésérõl tájékozódhatnak a vasútállomások információs szolgálatainál, illetve a 06-40-49-49-49-es telefonszámon. A sztrájk ideje alatt megerõsített szolgálatban dolgoznak a Mávdirekt telefonos ügyfélszolgálat munkatársai. Az eddigi tapasztalatok alapján az ilyenkor megsokszorozódó hívások miatt a megszokottól eltérõen hosszabb várakozási idõre lehet számítani.

A sztrájkkal érintett területek Volán táraságai elfogadják a MÁV által kiszolgáltatott, a sztrájk ideje alatt érvényes vasúti bérleteket illetve a MÁV tényleges és családtagi arcképes igazolványokat. A Volán Társaságok járatai a vasúti bérlettel megegyezõ viszonylatban vehetõk igénybe.

Amennyiben az utas a várható vonatkésés miatt az utazás megkezdése elõtt lemond az utazásról, a fizetett menetdíjat és a pótjegy árát a cég kezelési költség levonása nélkül visszatéríti.

Az új menetrend megzavarása

A 2009. évi vasúti és Volán menetrend vasárnap lép életbe. A MÁV közlése szerint összességében ugyanannyi vonat fog közlekedni, mint az elõzõ menetrendben, viszont a kihasználatlan vagy indokolatlan kapacitásokat átcsoportosították az utazási igényeknek megfelelõen. A MÁV-START új menetrendjét korábban bírálták az önkormányzatok, települési civil szervezetek, vasutas szakszervezetek is. Kifogásolták, hogy ritkulnak a járatok és romlanak az eljutási lehetõségek egyes településekre.

Az elmúlt 11 hónapban a vasúttársaság és a szakszervezet mintegy hatvan alkalommal egyeztetett; a február elején kezdõdött munkabeszüntetést többször is felfüggesztették, legutóbb július 14-én. A MÁV és a VDSZSZ legközelebb hétfõn ülnek újra tárgyalóasztalhoz.

Kavalecz szombat este közleményben úgy nyilatkozott, hogy a VDSZSZ munkabeszüntetésének célja nem a vasutasok érdekeinek védelme, hanem az új vasúti menetrend bevezetésének megzavarása. A szóvivõ szerint nem véletlen, hogy a VDSZSZ tagságának jelentõs része nem ért egyet a munkabeszüntetéssel, amely így csak Kelet-Magyarország körzeteire korlátozódik. "A MÁV Zrt. vezetése sajnálattal kénytelen megállapítani, hogy a VDSZSZ a valóságtól elrugaszkodva tudomást sem vesz napjaink súlyos gazdasági nehézségeirõl, így követelései vasúti munkahelyek százainak a létét fenyegetik" &ndash,fogalmazott. A közlemény szerint a privatizációs bevétel szétosztása nem a hazai vasút jövõjét szolgálná, és értelmetlenné tenné a MÁV Cargo eladását.