Az MDF aláírásgyűjtést fontolgat az iraki részvételről

2004.05.10. 13:39
Az MDF azt fontolgatja, aláírásgyűjtést kezd annak érdekében, hogy hazahívja hazánk az Irakban állomásozó magyar kontingenst, közölte a parlamentben napirend előtt Karsai Péter. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter erre úgy reagált, az alkotmány értelmében vannak olyan dolgok, amelyeken aláírásgyűjtéssel nem lehet változtatni. Közben Orbán Viktor volt miniszterelnök azt mondta: érdemes volna pártjának felülvizsgálnia Irakkal kapcsolatos álláspontját.
Az MDF fontolóra veszi, hogy aláírásgyűjtésbe kezdjenek az Irakban tartózkodó magyar katonák hazahívásának érdekében - jelentette be Karsai Péter, MDF-es képviselő a parlamentben, napirend előtti felszólalásában hétfőn. Az ellenzéki képviselő nemrégiben készült felmérésekre hivatkozva kijelentette: a nagy többség nem kér ebből a háborúból.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter válaszában úgy fogalmazott, mélységesen elítélik azt, ami az iraki börtönökben történt, mint mondta az embereket nem lehet megalázni és megkínozni. A honvédelmi tárca vezetője az esetek kivizsgálását sűrgette és úgy vélekedett: hihetetlenül nagy kárt okozott a koalíciónak "ez a néhány eszeveszett ember".

A magyar katonák hazahívásának felvetésére reagálva közölte, a károkat a bizonytalanságunk csak növelhetik. Az esetleges aláírásgyűjtéssel kapcsolatban megjegyezte, az alkotmány szerint vannak olyan dolgok, amelyeken aláírásgyűjtéssel nem lehet változtatni.

Jó lenne, ha a Fidesz felülvizsgálná álláspontját Irak ügyében, mert ott emberileg és erkölcsileg vállalhatatlan dolgok történnek, mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pártja hétfői frakcióülésén. "Továbbra is fenn kell tartanunk azt az erkölcsileg helyes álláspontunkat, hogy a világméretű terrorizmus elleni küzdelemben készek vagyunk részt venni.

A probléma az, hogy Irak már nem a terrorizmus elleni küzdelemről szól, hanem valami egészen másról" - közölte a pártelnök. Hozzátette, szerinte hamarosan amerikai-magyar csúcs lesz ebben az ügyben, és a Fidesz a kérdésről rendkívüli elnökségi ülést tart. Orbán szerint az iraki béke felépítését ENSZ-irányítás alá kellene helyezni.