Klasszikus megélhetési politikusnak tartják Mécset

2005.11.30. 16:56
Felháborodtak a szabad demokraták azon, hogy Mécs Imre az MSZP listáján indul a jövő évi parlamenti választásokon.

"Mécs Imre politikai hulla lett azáltal, hogy megállapodott az MSZP-vel arról: a szocialisták listáján indul a jövő évi parlamenti választásokon" - nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő SZDSZ-es az Indexnek.

"Én így döntöttem, mert úgy gondoltam, hogy egyrészt a szociálliberális elvek, másrészt pedig '56 képviselete nagyon fontos" - indokolta döntését az egykori '56-os elítélt Mécs Imre.

"Klasszikus megélhetési politikus, aki már az államfőválasztáskor megállapodott a szocialista vezérkarral a befutó listás helyről, cserébe azért, hogy Szili Katalinra szavazzon" - mondja egy SZDSZ-es forrásunk.

Felháborodtak

Szerinte nagy felháborodást keltett a pártban Mécs lépése, aminek esetleges káros hatásait egyelőre nem tudják felmérni. "Kétszer is visszahoztuk a parlamentbe" - utalt egy másik szabad demokrata arra, hogy Mécs Imre megüresedő mandátumok miatt lehetett képviselő.

Informátorunk szerint Mécs - miután megkapta az indulási lehetőséget egyéniben a helyi szervezettől - garanciákat kért arra, hogy az országos listán befutó helyen szerepelhet majd. Mivel ilyet senkinek sem tudtak ígérni, Mécs bejelentette, hogy inkább a biztos parlamenti mandátumot jelentő MSZP-listán indul, de egyéniben szívesen maradna SZDSZ-jelölt, ezt persze elfogadhatatlannak tartották. "A világon nincs olyan, hogy ha valaki egyéniben jut be a parlamentbe, akkor liberális, ha listáról, akkor szocialista" - mondta forrásunk.

Visszalépett

Mécs hétfői bejelentésekor többen is jelezték, hogy lépése eddig vallott politikai értékeivel szemben áll. "Ez nem egy értékválasztás melletti döntés" - fogalmazott egyik forrásunk, aki szerint Mécs feltétel nélkül visszalépett az egyéni jelöltségtől.

Mécs és az SZDSZ viszonya - a nyilvánosság előtt legalábbis - az idei államfőválasztáson romlott meg különösen, amikor a pártvezetés ellenében a szocialisták jelöltjére, Szili Katalinra adta voksát Wekler Ferenc és Béki Gabriella liberális képviselőkkel együtt.

Mécs ráadásul már augusztusban megszellőztette, hogy akár függetlenként is elindul. Kuncze Gábor akkor azt mondta, mindhárom "renitens" indulhat, ha talál magának jelölő szervezetet a párton belül, de a pártelnöknek már akkor úgy tűnt "mintha [Mécs] megegyezett volna a szocialistákkal, és ez egy kicsit megnehezíti a dolgot".

Megtudtuk, hogy Mécs eddigi körzetében valószínűleg Kóka János, a szabad demokraták gazdasági minisztere száll majd versenybe, végső döntés erről azonban még nem született, mint ahogy az sem dőlt még el, Kóka számíthat-e szocialista ellenjelöltre.

Próbáltuk Mécs Imrét is reagáltatni, de egyelőre nem sikerült elérnünk.