Medián: csökken a népszavazási kedv

2008.02.28. 08:35
Ha most lenne a népszavazás, akkor az eredményes lenne, a megkérdezettek kétharmada igennel szavazna, állapította meg a Medián felmérése. Három héttel a népszavazás előtt azonban inkább csökkent a lakosság részvételi hajlandósága.

A Medián legfrissebb felmérése szerint valamelyest csökkent a népszavazáson részt venni kívánók aránya. Néhány héttel ezelőtt a lakosság 48 százaléka ígérte biztos részvételét, a február 15. utáni felmérésen ez az arány 46 százalék volt - mondta az Infórádiónak Karácsony Gergely kutatási igazgató.

A felmérés szerint továbbra is óriási többségben vannak az igennel szavazók. Körülbelül a lakosság kétharmada szavazna igennel, a nemmel szavazók aránya 16-18 százalék a különböző kérdésekben.

A teljes választókorú népesség 38 százaléka mondja, hogy biztosan elmenne, és igennel szavazna, míg 6-7 százalék nemmel voksolna - jelentette ki a kutatási igazgató. A felmérés szerint egyre kevesebben gondolják, hogy a referendum esetleges sikerének a kormány bukását kell eredményeznie.

2004 decemberében 42 százalék mondta biztosra a részvételét a kettős állampolgárságról szóló referendumon, végül 37 százalékuk járult az urnák elé - emlékeztetett. A papírforma szerint elegen mennek majd el szavazni, hogy a referendum eredményes legyen - tette hozzá Karácsony Gergely.

Szonda Ipsos: kismértékű javulás az MSZP-nél és a Fidesznél

Az MSZP támogatottsága kismértékben nőtt, de a Fidesz mutatói is javultak - áll a Szonda Ipsos februári elemzésében. Az ellenzéki vezetés továbbra is jelentős, a Fidesz az összes választókorú körében 35-17, az aktív és elkötelezett szavazók körében 62-28 százalék arányban vezet. A Fidesz különösen a falvakban áll jól, ott a támogatók aránya 45 százalék. Budapesten a párharc aktuális állása 26:24 a Fidesz javára.