Medgyessy első fokon nyert a Magyar Nemzettel szemben

2003.10.28. 13:09
Első fokon megnyerte Medgyessy Péter azt a pert, amelyet a Magyar Nemzetben őt hamis színben feltüntett cikk miatt indított. A lap a kormányfő bankelnökségét az Inter-Európa Banknál vélelmezett pénzmosási üggyel hozta összefüggésbe. Az újság cégbírósági adatokra hivatkozva sugalmazta, hogy Medgyessy alatt történt pénzmosás, a bíróság szerint viszont a cikk megjelenésekor már korrekt adatok voltak a cégbíróságnál, s ezt figyelembe kellett volna venniük.
A Fővárosi Bíróság kedden kihirdetett nem jogerős ítélete szerint a lap "hamis látszat keltésével kétségbe vonta azt a tényt", hogy Medgyessy Péter 2001. szeptember 30-ig volt az Inter-Európa Bank igazgatótanácsának elnöke.

"Medgyessy Péter csapdában"

Az időpont azért fontos, mert nem mindegy, hogy a bankál vizsgált pénzmosás idején Medgyessy volt-e a pénzintézet vezetője. A Magyar Nemzet szeptember 11-én "Medgyessy Péter csapdában" címmel, illetve "Inter-Európa Bank buktafesztivál" alcímmel azt írta, hogy az ORFK szerint 2001. szeptember 14-e után többmilliárdos illegális átutalásokra került sor a banknál.

Medgyessyék keresete nem tartalmazta, de a miniszterelnök ügyvédje a tárgyaláson megjegyezte, hogy a kifogásolt cikk lényegében pénzmosással hozta összefüggésbe Medgyessy Pétert. Az elsőfokú ítélet szerint a cikk olyan megfogalmazásai, mint például, hogy Medgyessy Péternek "látszólag sikerült tisztáznia" magát, "állítása szerint", a 2001. szeptember 30-i távozás "valótlanságát igazolja, hogy...", alkalmasak arra, hogy kétségbe vonják: valóban 2001. szeptember 30-án szűnt meg Medgyessy Péter elnöki tisztsége az IEB-nél.

Tudható volt a valós dátum

A bíróság viszont elfogadta azt, hogy Medgyessy 1998 szeptemberében hároméves határozott idejű megbízatást kapott a banknál, és ez a törvény erejénél fogva minden külön aktus nélkül megszűnt 2001. szeptember 30-án. A bíróság rámutatott arra is, hogy az eset elbírálásánál alapvető volt a cikk megírásának dátuma: 2003. szeptember 11-e. Ugyanis akkor már egy hete valós adatokat tartalmazott a Fővárosi Bíróság Cégbíróságának közhitelű nyilvántartása, és a laptól elvárható lett volna ennek közlése.

A Magyar Nemzet jogi képviselője azzal érvelt, hogy Medgyessy Péter bankvezetői tisztségének 2001. szeptember 30-i lejártát több mint fél év után, 2002. májusában jelentették be a cégbíróságon. Akkor is valótlan tartalommal történt a változásbejegyzés, és csak 2003. szeptember 2-án javították ki 2001. szeptember 30-ára visszamenő hatállyal. A bíróság viszont nem foglalkozott, hogy történt-e mulasztás valamely hivatal részéről.

Medgyessy jóhiszeműen járt el

A miniszterelnök jogi képviselője ezzel összefüggésben a tárgyaláson azt hangsúlyozta: Medgyessy Péter az ügyben teljesen jóhiszeműen járt el. Már 2001 nyarán bejelentette a bankban, hogy más irányú elfoglaltsága miatt nem kívánja meghosszabbítani elnöki tisztségét.

A Magyar Nemzet jogi képviselője az MTI érdeklődésére jelezte, hogy fellebbeznek az elsőfokú ítélet ellen.