A szarral megszégyenített falu

2007.09.03. 14:17
Nyírmihálydiban a széklettel terjedő járvány miatt mindenki ideges. A polgármester megfenyegette a cigánytelep lakóit, hogy addig nem ad segélyt, amíg nem építenek budit. A cigányok kiborultak, hogy ezzel igaztalanul megszégyenítette őket. A nem cigányok szerint viszont a cigányok hoztak szégyent rájuk.

Nyírmihálydiból 29 gyereket vittek kórházba egy hónap alatt, fertőző májgyulladással. A Hepatitis A vírus széklettel terjed. Aki fertőző széklethez ér, az bőréről is tovább adhatja a kórokozókat, amelyek szájba jutva okoznak betegséget. Kézmosással a fertőzés megelőzhető. Az összes beteg gyerek volt, és mindannyian a falu két cigánytelepe közül az északiban élnek. A járványt az ÁNTSZ szerint már megfékezték. Az indulatok azonban nem csillapodnak.

Lesi az ország, hova csinálnak

Nyírmihálydi 2000 lelkes falu, Hajdúhadháztól 30 km-re észak-keletre. A lakók többsége szerényen él, de a település semmivel sincs rosszabb állapotban a környékbeli falvaknál. A két cigánytelepen látszik ugyan a szegénység, de a legtöbb portára egyáltalán nem jellemző az a nyomor, mint például a tiszavasvári telep kalibáira. Pénteken a faluban járt Horváth Aladár esélyegyenlőségi miniszteri biztos, aki megerősítette benyomásunkat, "sok telepen sokkal rosszabbul élnek az emberek". Hepatitis vírus is okozott megbetegedéseket idén nyáron más településeken is, a megyében is, nem csak cigányokat fertőzve meg. Nyírmihálydi két ok miatt vált hírhedté a kór miatt: egyrészt a 29 megbetegedés egy hónap alatt kirívóan sok. Másrészt a polgármester ország-világ előtt azt mondta, hogy sokaknak nincs WC-je a cigánytelepen. Ezzel kifejezte, hogy az alapvető tisztaságot sem betartó cigányok a felelősek kórért. Kijelentette, hogy addig nem adja ki a telepen élők lakásfenntartási támogatását, amíg nem építenek budit maguknak. Az újságírók azóta sorban állnak a telepen, lényegében szabadtéren szükségüket végző embereket lesni.

A szarral megszégyenített falu

Ezen akadt ki igazán a helyi cigányság. Szerintük a polgármester eddig sem burkolt rasszizmusa csúcsosodott ki a nyilatkozatában. A telep lakói sorra jelentek meg a híradókban, a megyei és országos lapokban, mint a járvánnyal súlyosbított budi-gate illusztrációi. A szereplők állítják, hogy ők pozitív példaként fotóztatták magukat, éppen azért, hogy megmutassák, náluk rendes fürdőszoba, de legalább kerti WC van. A polgármesteri hivatal előtt iskolakezdési támogatásért sorban álló cigányok felháborodottan magyarázták sérelmeiket. Szerintük legfeljebb öt, de inkább csak két olyan család él a telepen, akiknél tényleg nincs budi, viszont éppen közülük senki sem betegedett meg. Más forrásból úgy értesültünk, hogy összesen 45 portán épül a következő napokban új illemhely. Van ahol eddig is volt, csak megérett a cserére.

A legtöbben úgy vélik, hogy a mindenáron szart akaró újságírókon kívül a polgármester a felelős a telep rossz híréért: "Az a baj, hogy mindenkire mondta. Nem bírta kimondani, hogy tisztelet a kivételnek. Mondja azt, hogy tisztelet a kivételnek! A magyarok közül is élnek úgy, mint azok a hátrányos helyzetűek!"

Leprááások, leprááások!

A környékbeli településeken mindenki pontosan tudja, hogy ki hol lakik. A szomszédos hivatalokban, rendelőkben, boltokban mindenki tudja, hogy ki nyírmihálydi, és ki lakik a fertőzött telepen. Amióta a polgármester a cigányok szerint kiteregette a falu szennyesét, azóta naponta szégyenítik meg az ott élőket. "Leprások, leprások! Ezt kiabálták utánunk az utcán!" - keseredett neki egy nő, akinek fürdőszobája és kerti budija is van. "Felhívtak az iskolából, hogy ne vigyük a gyerekeket egyelőre." - mondta több szülő is, akik nem a helyi iskolába járatják a gyereküket. Az ÁNTSZ minden 2-22 év közti lakót beoltott a településen, így a tiszti orvosi szolgálat szerint nyugodtan meg lehetne kezdeni mindenütt a tanítást. "Azt mondják, hogy tanuljanak tovább a cigányok. Középiskola csak máshol van, de oda most nem engedik be a gyerekeket, vagy legalábbis kinézik őket. Hát hogy álljon oda az a szegény gyerek, ha leprásozzák? Hát hogy lehet így évet kezdeni?" - estek kétségbe apukák és anyukák. Többen panaszolták, hogy a szomszédos falvak boltjaiban nem szolgálták ki őket. "Mihálydiak kifele! Ezt mondták." A hivatalokban is megbélyegzik őket, a benzinkúttól elzavartak néhány embert. Két muzsikus arra panaszkodott, hogy kirakták őket az étteremből, ahol eddig dolgoztak. A cigányok szerint ha Nyisztor Ferenc polgármester nem tárja ország-világ elé a fertőzéseket, nem lenne most semmi baj. "A lányom is megkapta, voltam a kórházban nála, voltak ott hepatitisesek mindenhonnan. Csak más helyekről nincs szó az újságban." A Kelet-Magyarország című megyei lapban rasszista levelek tucatja olvasható, csupa felháborodott, undorodó olvasói megszólalás a mihálydi cigányok ellen.

A polgármesteri hivatalban a cigányoknak egy fehér lavórban kezet kellett mosniuk belépés előtt. Így van ez a falu több más intézményében is, például a közértben is láttunk ilyen lavórt. A cigányok szerint csak őket alázzák meg a kötelező kézmosással. A lavórok mellé kirakott tábla azonban mindenkit kézmosásra szólít. Amikor a közértben próbavásárlást tartottunk, e sorok nem cigány íróját senki sem utasította kézmosásra, pedig más vevő nem volt, láthatták, hogy elmarad a kézmosás.

A helyzetet tovább árnyalja, hogy nem csak a cigányok szenvednek a megbélyegzéstől. Több olyan nem cigánnyal beszéltünk, akiket szintén hazaküldtek munkahelyükről, csak azért mert mihálydiak. A kimaradt napokra nem kapnak fizetést, és pénteken még nem tudták, hogy mikor vehetik fel újra a munkát. "A legnagyobbat a hentes bukott, pedig ő nem is mihálydi" - tudtuk meg. A falu húsboltját vezető férfi bevételeinek 80 százalékától esett el, mert a kereskedők nem veszik át áruját, holott nem is mihálydin vágja az állatokat - bár a disznók a faluból származnak. "Vittem fel Budapestre szokás szerint az árut, és mondták, hogy nem kell, vigyem vissza. Több felé terítettem, de a nagy többség visszamondta."

Egy falubeli férfi arra panaszkodott, hogy lánya és unokája csak évente látogatják Amerikából. Épp akkor érkeztek az idén, amikor kitört a járvány. Most nem mennek ki a házból, a többi rokon nem látogatja őket, mindenki fél a májgyulladástól. A falubeliektől félnek a környéken, akár cigányok akár nem. Ennek ellenére a nem cigányok többsége támogatja a polgármester segély-visszatartási akcióját. Szerintük itt az ideje, hogy Nyisztor Ferenc a minimális higiéniás követeléseket bevasalja. "Én is voltam nagyon szegény, az udvaromat mégis mindig rendben tartottam." - mondta az egyik kocsma tulajdonosa. A nem cigány szülők nagyon féltik gyerekeiket az iskolától. Sokan nem akarják elengedi őket, nehogy a cigány gyerekektől elkapjanak valamit, bár a falu minden gyerekét beoltották mára a hivatalos álláspont szerint. Többen azonban tudni vélik, hogy sok szülő mellékhatásoktól félve nem engedte oltatni a gyerekét.

Öt budit adományozott a megyei vezető

Nyisztor Ferenc polgármester már tavasszal is indított egy nagytakarítási programot a cigánytelepen, a média akkor is kivonult. A cigányok szerint már akkor is csak az volt a célja, hogy megszégyenítse őket. Nyisztor szerint a cigányok túlérzékenyek. "Van hogy engem is megszólnak, nem kell felvenni." Később a hivatala előtt a hangosan panaszkodó cigányoknak azt mondta, hogy "dolgozni kéne, nem segélyekért itt állni" - utalva arra, hogy nem volna most hisztéria, ha nem szorulnának segélyre. Nyisztort Bajnai Gordon önkormányzati miniszter személyesen hívta telefonon, hogy megmondja, törvénytelen az állami támogatás visszatartása. Hétfőn a kisebbségi ombudsman indított vizsgálatot az ügyben. A segély visszatartásának bejelentése után a polgármester fiát telefonon megfenyegették: "Elteszünk láb alól téged is és az apádat is".

Nyisztor szerint akárhány támadás is érte a WC-hez kötött segélyezés miatt, az élet őt igazolta. A kisebbségi önkormányzat vállalta, hogy ahol szükséges, ott árnyékszékeket építenek. Több helyről érkeztek segélyek, a telepen ingyen osztogattak Domestost. A megyei cigány önkormányzat vezetője pénteken büszkén adott át öt budit öt családnak. Horváth István saját tiszteletdíjából fizette ki őket. A segélyeknek örülnek is meg nem is a romák. Egyrészt jó, ha kapnak, másrészt nagyon megszégyenítő, hogy közakadozásból budikat hoznak nekik, amit többek között az Index kamerája is ország-világ előtt mutogat.

A mihálydi indulatok mögött régebbi sérelmek is lappanganak. A cigányok egy része azt mondta, hogy Nyisztor sok szavazatot megvett kedvezményes disznóval és más ajándékokkal a választások előtt, aztán amikor nyert, megmondta, hogy "nektek nem lesz zsír csak kenyér". Azt is beszélik a fertőzéstől sújtott telepen, hogy ifjabb Nyisztor Ferenc, a polgármester fia terjesztette el a kórt, és most a cigányokra akarják kenni. Ifjabb Nyisztor lapunknak azt mondta, hogy a vád nevetséges. Valóban volt beteg két hete, de nem májgyulladása volt, ráadásul amikor ő gyengélkedett, akkor már tucatnyian fertőződtek meg májgyulladástól a faluban. Bajnay Jenő, a megbízott kistérségi tiszti főorvos megerősítette, hogy csak egy konkrét telepen élő közösség, kizárólag 18 éven aluli tagjait érintette a megbetegedés. Sok egyéb legenda is terjed a faluban arról, hogy ki hozta be a vírust: egyesek tudni vélik, hogy egy magyar gazda ukrán cselédje, mások a kóborkutyákat hibáztatják, van aki szerint csomagtartóból romlott húst áruló ügyeskedők a felelősök.

A szégyen bére

Pénteken a polgármesteri hivatal nem csak az iskolakezdési segélyre várók miatt volt izgalmas hely. Nyisztorral tárgyalt az ÁNTSZ-főorvos, Horváth Aladár, Ürmös Andor a szociális tárcától és a helyi cigány önkormányzati képviselők. Horváth figyelmeztetett, hogy ne romaügyként kezeljék a problémát. Megállapodtak, hogy a helyiek maguk építenek majd budikat, mert megalázó lenne elfogadni az önkéntes építők felajánlását. Ürmös pályázatokat ajánlott a polgármester figyelmébe. Horváth szerint az egyetlen megoldás, hogy fel kell számolni a telepeket, a legelesettebbeknek normális otthont kell biztosítani.

A falu nagy kérdése, hogy megérte-e Nyisztor törvénytelen fenyegetőzése. Egyrészt nincs joga visszatartani a segélyt, másrészt provokatív gesztusától a cigányok sértve érzik magukat. Ugyanakkor az országos médiahisztéria hatására néhány százezer forint adomány érkezett, a polgármester szerint csak megépül egy csomó új budi, és a szociális tárcánál is felfigyeltek Nyírmihálydira. Ennek ára, hogy a falusiakat a környéken megszégyenítették.