Felgyújtották Molnár Albert Volvóját

2009.01.29. 08:52
Gyújtogatás áldozata lett Molnár Albert székesfehérvári országgyűlési képviselő autója csütörtökön hajnalban. Senki nem sérült meg. A rendőrség ismeretlen tettes ellen, közveszély okozás bűntette miatt indított eljárást.

Valaki vagy valakik felgyújtották Molnár Albert MSZP-s országgyűlési képviselő autóját csütörtökre virradó éjjel, közölte csütörtök reggel a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Volvo S60 típusú autó az országgyűlési képviselő székesfehérvári családi házának udvarán állt, a rendőrségre hajnalban érkezett a bejelentés, hogy ég a gépjármű.

A tűz a kocsi utasterében keletkezett, a székesfehérvári képviselő családja vette észre, hogy lángol az autó. Molnáréknak sikerült eloltani a lángokat, de az autó így is nyolcvan százalékban kiégett.

Molnár Albert az MTI-nek elmondta: az ismeretlen tettes a kocsi jobb oldali ablakát betörve gázolajos üveget dobott az autóba. Amikor valamivel két óra után az udvarról hallatszó zajra feleségével felébredtek, már lángolt a gépkocsi belseje. A tüzet családtagjai és a segítségére siető szomszédok segítségével eloltotta a képviselő.

Molnár Albert azt mondta, nincsenek személyes ellenségei, és vállalkozása sem sérti más cégek érdekeit. Elképzelhetőnek tartja viszont, hogy az Országgyűlés feloszlatásával kapcsolatos szavazás előtt meg akarták félemlíteni. Tavaly ugyanis hasonló alkalommal dobtak Molotov-koktélt két Fejér megyei szocialista képviselő házára. "A demokráciában, a humánus világban elfogadhatatlan egy hasonló tett" - fogalmazott Molnár.

A tűzben senki sem sérült meg. A rendőrség közveszélyokozás bűntette miatt, szakértők bevonásával nyomoz ismeretlen tettes ellen.

Országos és helyi politikusok elleni támadások, fenyegetések 2008-tól

2008. január 4-22. - Összesen 22 szocialista politikus kapott fehér port tartalmazó borítékot, majd Gusztos Péter, az SZDSZ parlamenti képviselője és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is. kapott hasonló küldeményt.

2008. február 8. - Dunaújvárosban, Cegléden, Gödön, Kunhegyesen és Rácalmáson összesen öt szocialista politikus - Dér Zsuzsanna, Czinege Imre, Sándor István, Herbály Imre és Kálmán András - házára ismeretlenek Molotov-koktélt dobtak. Személyi sérülés sehol sem történt, de anyagi kár keletkezett.

2008. március 2. - Felgyújtották Botos Ernő, kunmadarasi cigány kisebbségi önkormányzat képviselőjének házát. A hát falára gyalázkodó feliratokat festettek.

2008. március 29. - Orbán Viktor FIDESZ elnök merényletről kapott elektronikus levélben fenyegetést, a tettest elkapták.

2008. április - Halálos fenyegetéseket kapott telefonon, e-mailen és levélben Szabó György XIII. kerületi fideszes önkormányzati képviselő, aki a Hollán Ernő utcában felgyújtott jegyirodánál tartott ellentüntetés egyik szervezője volt.

2008. április 8. - Meggyes Tamás esztergomi polgármester autóját benzinnel töltött palackkal felgyújtották, a város külterületén lévő, épülőfélben lévő házán pedig a tetőszerkezetet gyújtották fel. A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai június 10-én elfogták a tettest.

2008. május 1. - Az MSZP majálison, még Gyurcsány Ferenc megérkezése előtt három fiatalkorút előállítottak, mert hatástalanított AK géppisztoly volt náluk. Egy férfi műanyag fegyvert fogott beszéde közben a kormányfőre, a rendőrök elvitték.

2008. május 9. - Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere életveszélyes fenyegetést tartalmazó névtelen levelet kapott.

2008. július 20. - Életveszélyesen megfenyegették Karsai József szocialista párti országgyűlési képviselőt Medgyesbodzáson a dél-békési gazdák ottani demonstrációja alkalmával.

2008. szeptember 2. - Szombathelyen megfenyegették az MSZP frakciójából júliusban kilépett Soós József városi önkormányzati képviselőt és családját.

2008. szeptember 3. - A Veszprém megyei Lesencefalun robbanás történt Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter nyaralójánál. Személyi sérülés nem történt.

2008. november 20. - Betondarabbal megdobták a nagykanizsai polgármester, Marton István házának üvegtéglafalát. Személyi sérülés nem történt.

2009. január 23. - Megverték és kirabolták Csaba Elemért, a XV. kerületi képviselő-testület MSZP-s önkormányzati képviselőjét rákospalotai otthonában.