A szocik a narancsos bukta receptjét kínálgatják
Végre éledezik a hangulat az MSZP-nél. Éppen a székház folyosóján törtünk magunknak utat, amikor egy tévéképernyőn megláttuk, hogy a sörsátorban már ugrálva tombol a tömeg. Azonnal a helyszínen termettünk, hogy ellenőrizzük a különös légköri jelenséget.
Kicsit tántorgós nyomozásunk érdekes eredményre vezetett: a tévében látható ugrándozós vágóképeket mindössze öt asztal és harminc-negyven, eléggé tudatosan odahelyezettnek tűnő aktivista produkálja, ráadásul róluk később be is bizonyosodik, hogy amőbások.
A helyzetet úgy képzelhetik el, hogy van egy teniszpályánal valamivel kisebb sátor, aminek a hátsó végénél egy dobogó leválaszt öt asztalt. Az itt ülő, igen vidám figurákat - köztük idősek, fiatalok - tucatnyi tévékamera veszi körül. Közben szemből is fotózzák őket sűrűn.
Narancsos bukta
Az igazi szenzációt azonban egy valódi, Fidesz-ellenes ifjúbaloldali váltja ki. Az történt, hogy az Index tudósítójához, aki korábban szerepelt egy műsorban a TV Paprika főzőcsatornán, vidáman odapattant a fentebb említett ifjú örjöngők egyike. "A TV Paprika színeiben jöttél?" - kérdezte. Nem, mondtam én. "Kár - mondta ő, - mert akkor elmondhattuk volna neked a narancsos bukta receptjét."
A teljes képhez hozzátartozik, hogy a manipulált zónán kívüliek is vidáman vannak, de közel sem annyira, mint a kemény mag. Összesen mondjuk ötszázan-hétszázan vannak, mind bennfentes, úgy tűnik, nem mertek sok emberre számítani. Hírességeket nem látni a pórnép között, a szocialisták elszigetelték őket.