Az MSZP szerint morálisan vitatható lehet Gyurcsány ingatlanszerzése

2003.08.21. 15:28
A jövő évi költségvetés tervezetét valamint a kormány már több mint egy éves tevékenységét vitatta meg az MSZP elnöksége. Az ülés után a Gyurcsány ingatlanszerzést megvitatni készülő Jánosi Györgyöt beszorították a pártelnök szobájába.
Az MSZP elnökségi ülése utáni sajtótájékoztatót Kovács László egy viccesnek szánt anekdótával próbálta bevezetni, amelynek lényege, hogy egyszer majdnem elmondták az Anyám tyúkját az ENSZ közgyűlésen, de aztán mégsem. Ezután a pártelnök rátért a kormány eddigi tevékenységének értékelésére.

A Medgyessy-kormány jó cselekedetei

Szocialista intermezzo
Az MSZP szinte végtelenül hosszúra nyúlt elnökségi ülését egy kínos közjáték zárta le, miközben az ajtó előtt várakozó közel kéttucatnyi újságíró gyűrűjén áthámozta magát Kovács László, hogy megtartsa az egy emelettel fentebbre, és három órával korábbra beharangozott sajtótájékoztatóját. A zsurnaliszták ugyanis nem követték, hanem tovább várakoztak. Mintha a pártelnök kivonulása egy múló intermezzo lett volna, mindenki az elmúlt egy hétben a Gyurcsány Ferenc sportminiszter korábbi ingatlanszerzését vitató Jánosi György választmányi elnökre várt. A választmányi elnök azonban nem jött ki a teremből, ahova betódultak újságírók és láthatták, amint Jánosi kényszeredett mosollyal a pártelnök szobájának és titkárnőinek vendégszeretetét élvezi, nyilatkozni azonban jó ideig nem hajlandó.
Szerinte a Medgyessy-kormány sok mindent tett az emberek helyzetének javításáért, a demokratikus intézményekbe vetett bizalom visszaállításáért és a megbékéléséért. Ez azonban Kovács szerint nem vonatkozik az ellenzékre, amelyet többször is bírált a pártelnök a támadásokért, a naponta tartott sajtótájékoztatókért és az előző kormány idejéből származó pénzügyi hiányért, valamint az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk eddigi békés hagyományának felrúgásáért.

Az elnökség megvitatta a K&H brókerbotrányt, amiből Kovács szerint az ellenzék politikai ügyet akar kreálni és szocialista szálakat láttatni, jóllehet az elnökség szerint kristálytiszta, hogy az csak egy köztörvényes bűncselekmény. "Meg kell találni a sikkasztókat és ki kell deríteni, hogy volt-e pénzmosás" - mondta a pártelnök, majd hozzátette: "nincsenek ügyeink".

Megőrizni a morális alapokat

A Gyurcsány-üggyel kapcsolatban - amely a sportminiszter korábbi balatonőszödi nyaralóvásárlását és a Szalay utcai ingatlanvételét takarja - az elnökség úgy foglalt állást - mondta Kovács -, hogy az egy fideszes támadás. "Meg kell őrizni a szocialista párt morális alapjait" - mondta a pártelnök. Szerinte ugyanakkor morálisan lehet vitatni az ingatlanszerzést, bár az jogszerű volt és az üzleti morálnak megfelelő. Kovács hozzátette: ha miniszterként követ el valaki törvénytelenséget, akkor azt meg kell torolni.

Kettős állampolgárság
Kovács László szerint a kettős állampolgárságot nem kell követelni, hiszen az egy létező intézmény. "Több tízezren kapták meg az elmúlt években, akiknek zöme a szomszédos országokból származik", mondta, "igaz, egyéni elbírálás alapján" - tette hozzá. "Így, nem is tudom, miről zajlik a vita" - mondta Kovács László
Az elnökség, amelynek vendége volt a kormányfő, tárgyalt továbbá a jövő évi költségvetés tervezetéről, amelyről egyelőre annyi tudható, hogy az 54 heti nyugdíjat, 3,8 százalékot meg nem haladó hiányt, családipótlék emelést és a lakáshoz jutás szocpol támogatásának reményét hozhatja el. Továbbá újabb 100 kilométer autópálya megépítését.

Az adócsökkentésről szólva, Kovács jelezte, hogy a jövő héten találkozik Kuncze Gábor pártelnökkel, de nincs nagy mozgáterünk - mondta.

Szíjjártó Péter fideszes képviselő a legfőbb ügyészhez fordult kérdésével, hogy Polt Péter lát-e esélyt a Gyurcsány-ingatlanok visszaszerzésére - jelentette be a képviselő csütörtök délelőtt.