Medgyessynek tetszik a Nap-kelte

2004.08.10. 07:47
Maga a kormányfő javasolja, hogy a Nap-kelte című műsor szerkesztősége is kerüljön fel azok listájára, akik a legnagyobb állami kitüntetést kapják augusztus 20-án - értesült a Magyar Hírlap. A miniszterelnök állítólag így szeretné meghálálni, hogy a műsorban gyakran szerepelhettek kormánya tagjai.
A köztársasági elnök ez évben is számos magasrangú kitüntetést ad át augusztus 20-án. A Magyar Hírlap úgy tudja, a díjazottak listáján szerepel az idén fennállásának 15. évfordulóját ünneplő Nap-kelte szerkesztősége is.

A Köztársasági Elnöki Hivatal Központi Titkárságának vezetője, Szentgyörgyi András azt mondta, hogy az államfőhöz valóban érkezett kormányfői javaslat a Nap-kelte szerkesztőségének állami kitüntetésére, de Mádl Ferenc még nem tudott foglalkozni a javaslattal. Szentgyörgyi hozzátette azt is, hogy az elismerést nem augusztus 20-án nyújtanák át a Nap-kelte stábjának, hanem később.

A lap szerint Medgyessy így jutalmazza a Nap-keltét, amiért kormánya tagjait olyan sokszor látták vendégül.

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) számos alkalommal hozott szankciót amiatt, mert a Nap-kelte megsértette a médiatörvényt.