Fideszes honatya családjának zsebébe vándorolnak EU-pénzek

2005.05.20. 11:36
Saját egyesületét is kistafíroztatja az uniós Equal pályázaton nyert pénzzel Nógrádi László, fideszes képviselő, Lenti polgármestere. A foglalkoztatási esélyek kiegyenlítését szolgáló programban a lenti önkormányzat 361 millió forintot nyert a megváltozott munkaképességűek és a romák munkaerő-piaci támogatására, az összegből azonban közel 57 millió a Nógrádi-család 2003 nyarán alapított Muránia nevű "védegyletéhez" folyik majd be olyan feladatokért, amelyeket a többi résztvevő hivatalból is ellát. A politikus az Indexnek nem nyilatkozott, az MTI-vel viszont közölte, hogy pert indít cikkünk nyomán.

Az Index információi szerint a Nógrádi László elnökletével, lánya, Nógrádi Cecília és kabinetfőnöke, Bicsák Krisztina részvételével működő egylet közel 57 millió forintos támogatáshoz jut a fideszes képviselő által vezetett lenti önkormányzat európai uniós pályázati pénzéből.

Új útra kapták

A város a Lenti kistérségben megvalósítandó képzési-foglakoztatási programmal pályázatott sikeresen az Országos Foglalkoztatási Közalapítványhoz. A főként romák és megváltozott munkaképességűek esélynövelését célzó projekt egyike lett annak a 39-nek, amely a 2004-2006-os időszakra előirányzott 10 milliárdos keretből juthat uniós forrásokhoz.


Nógrádi (jobbról a második) a hegyoldalban egy lenti Vince napon

A közalapítványhoz tavaly 170 pályázat érkezett az "Equal, Esélyteremtés a foglalkoztatásban" programban megítélhető 70 és 390 millió forint közötti támogatásokra. Lenti önkormányzata, az "Új utak az elsődleges munkaerő-piacra" címen beadott anyaga 361 millió (az előkészítési támogatással együtt közel 373 millió) forintot kap majd. A város méreteihez képest saját kategóriájában kimagasló pályázati pénzeket igénylő projekt vezetője Nógrádi László, illetve az általa képviselt szervezetek a napokban kapják kézhez azt a szerződést, amely alapján első körben hozzájutnak az előkészítési pénzhez, majd negyedévenkénti elszámolással fizetik ki a teljes összeget.

Borbarát
#alt#
Falusi turizmusélénkítés saját érdekkörben
Klikk a képre!
Az I. Huszárezred tavaly a Muránia - a Mura mentén élők hagyomány- és értékőrző védegylete - Egyesülettel együtt szervezte meg a hagyományos Vince-napi pinceszemlét. Az egyesület egyetlen, a sajtóban is ismertetett ténykedéséről Zala megyében azt írták, hogy a Lenti környékét "bekocsikázó" ismert helyi személyiségek között Nógrádi László és a szintén zalai illetőségű Boros Imre országgyűlési képviselők voltak a rendezvény védnökei. Nógrádiról ismert, hogy érdeklődési körében központi szerepet játszik a borászat, és hogy maga is szőlőtermesztésbe fogott. A Wekler-botrány idején derült ki, hogy számos politikushoz hasonlóan Nógrádi László is tett indítványt a borvidékek határainak megváltoztatásra. A fideszes képviselő Nova, Dobri és Tótszentmárton falvakat akarta "benyomni" a Balaton-melléke borvidékbe. Az országgyűlési honlapon szereplő életrajza szerint a Lentihez közeli Bázakerettyén foglalkozott befektetési tanácsadással, falusi turizmus- és vadászatszervezéssel, valamint ingatlanhasznosítással. A faluban megszerzett ingatlan átalakításával készült el a Zalagyöngye Panzió, amely a környéken közismert módon Nógrádi érdekeltségébe tartozik. A hasonló nevű Zalagyöngye 96 Bt., amelyben a képviselő családjának több tagja is közreműködik, központi szerepet játszik a Nógrádi körül kialakult cégbirodalomban.
Egyszer csak felbukkant

A már hivatalosan jóváhagyott projektben az önkormányzat mellett további hat szervezet vesz részt. Az Index birtokába került pénzügyi tervezet szerint a támogatásból az önkormányzat és a városüzemeltető kht. után a Muránia - a Mura mentén élő hagyomány- és értékőrzők védegylete - Egyesület részesedik majd a harmadik legnagyobb összeggel. A titokzatos módon felbukkanó egyesület 57 milliót forintot vehet majd fel, miközben a helyi cigány önkormányzat számára 13,5 milliót irányoztak elő.

Aktív propagandára megy

A Muránia Egyesület a Zala megyei Bíróság adatai szerint 2003 nyarán jött létre. Azóta az elnök, Nógrádi László - az Orbán-kormány egykori közlekedési minisztere - többnyire borászati-szőlészeti programokon vett részt a szervezet nevében. A beadott dokumentumokban egyébként a pályázók éppen az alapítás óta eltelt rövid idővel, az egy éves működésre vonatkozó elvárásokkal magyarázzák, hogy a szervezet eddig csupán egyetlen helyre adott be pályázatot. A Muránia most azt vállalta, hogy "aktív propagandatevékenységet", kiadványszerkesztést, tolmácsolást és egy honlap gondozását végzi el a több tízmilliós díj ellenében. Murániás minőségében Nógrádi az egyesület vezetéséért, Bicsák Krisztina az egyesület pénzügyeiért, Nógrádi lánya pedig a nemzetközi ügyek intézéséért felelős. A kabinetfőnök és az egyébként külföldön élő Nógrádi Cecília külön fizetést is kapnak részvételükért.

Nem volt idő

Az Index több napon át kereste telefonon Nógrádi Lászlót, és a Muránia szerepvállalásra vonatkozó kérdéseinket emailen is eljuttattuk hozzá. A lenti polgármester kabinetfőnöke, Bicsák Krisztina megkeresésünkre azt mondta, hogy csupán főnöke nyilatkozhat a pályázatról. Az ígért visszahívást azonban hiába vártuk.

Nógrádi perel

Nógrádi több órával cikkünk megjelenése után az MTI-hez közleményt juttatott el. Közölte: rágalmazásért, becsületsértésért és szerzői jogok megsértéséért pert indítanak az érintettek nevében az internetes portál ellen. Nógrádi László közleményében hangsúlyozta: a hírbe hozott Muránia Egyesületet az alapítók a határmenti térség fejlesztésére hozták létre.

Miért okoz gondot az, ha egy egyesület pályázhat, akkor pályázik is és nyer? - ráadásul olyan nemes célra, mint a munkanélküliség felszámolása" - tette fel a kérdést kommünikéjében az ellenzéki politikus.

A pályázati kiírásban - közlése szerint - az szerepel, hogy "a résztvevők szervezeti formáit tekintve nincsenek korlátozások." Az EU szigorú pályáztatási és elszámolási rendje miatt rosszindulatú állítás, hogy "milliók zsebbe vándorolnak" - tette hozzá Nógrádi László.