A hajnali lángok meg a nem gomb

2008.02.10. 16:35
A magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet sajátjának vallja a szocialista képviselők lakása ellen elkövetett molotov-koktélos akciókat. Hogy a történetben ők a hunyók, arról a Hír televíziót értesítették elektronikus levélben.

"A péntek hajnali lángok emlékeztessenek minden hazaárulót arra, hogy hol a nem gomb" - írta a Hír TV-nek küldött emailben a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg. A szervezet ebben a levélben vállalta magára a négy szocialista képviselő ellen elkövetett molotov-koktélos támadást. Szavahihetősége igazolására a társaság egy fényképet is csatolt, amelyen egy családi ház és az udvarán égő - feltehetően - Molotov-koktél látható.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság nem illetékes, a Központi Nyomozó Főügyészség pedig a hétvégére hivatkozva csak hétfőre ígért tájékoztatást. Keresztes Imre, a főügyészség vezetője még pénteken beszélt arról, hogy az atrocitásokkal kapcsolatos elsődleges rendőri intézkedésekről készült anyag már megérkezett a Központi Nyomozó Főügyészségre, és áttanulmányozása után terrorcselekmény bűntette miatt indult nyomozás.

Emlékeztetőül: Lendvai Ildikó szerint a terrorfenyegetés kategóriájába tartoznak a molotov-koktélos atrocitások, ahogy a fehér port tartalmazó borítékok és fenyegető levelek postázása is ilyen bűncselekménynek minősül. A szocialista frakcióvezető szerint meg kell vizsgálni, hogy a magyar jogszabályok megfelelően gátolják-e az agresszió elharapózását.

A Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg nem először hallat magáról: a szervezet vállalt magára (szintén a Hír Televíziónak küldött levélben) Csintalan Sándor, a Hír TV-s műsorvezető megverését is. Csintalan korábban a szocialista párt vezető tisztségviselője volt, most újsütetű Fidesz-tag.