Zsidózásig fajultak a harcok a roma önkormányzatban

2003.06.24. 12:08
Horváth Aladár nyilatkozata szerint zsidózásig fajultak az Országos Cigány Önkormányzatban zajló belső küzdelmek, sőt a jelek szerint végleg fel is bomlott a márciusban megválasztott Demokratikus Roma Koalíció. A vezetői posztok elosztása miatt rendkívüli közgyűlést is összehívtak, amit az elnök jövő péntekre halasztott. A vezetés három csoportja közötti villongások ellenére elkészült az OCÖ pénzügyi helyzetének átvilágítása, ami napokban a kancelláriaminiszter elé kerülhet.
Több frontos hadszíntérré változott az Országos Cigány Önkormányzat. A március elsején megválasztott baloldali koalíció három csoportja között különböző felállásokban már az első napokban pozícióharcok robbantak ki.

Hatalommegosztás

A legutóbbi fordulat után az elnök és az ügyvezető elnök is szembekerült. A Roma Parlamentet vezető Horváth Aladár és a Magyarországi Cigány Szervezetek Fórumában elnöklő Kolompár Orbán közötti ellentét gyakorlatilag is működésképtelenné teheti a kisebbségi szervezetet. A rivalizáló szervezetek, amelyek között a Kövesi Vilmos nevével fémjelzett Cigány Szervezetek Országos Szövetsége dönthet támogatásával, rendkívüli közgyűléseket hívtak össze. Az Index információi szerint a Kolompárék által szervezett gyűlést Horváth elnöki jogkörére hivatkozva jövő hét péntekre halasztotta. Az önkormányzat előző közgyűlése egyébként még Kövesi Horváth-tal szemben benyújtott bizalmatlansági indítványáról szavazott, de a nyílt szavazáson senki sem támogatta a javaslatot.

Lobbyérdekből való sorvasztás

Horváth Aladár az Indexnek nyilatkozva elmondta, hogy többek között a pénzügyi vizsgálatok miatt kialakult feszültségek nyomán az MCSZF vezetői antiszemita kijelentésekkel illették. Horváth szerint több tanú előtt egy a hétvégén lezajlott soltvadkerti rendezvényen és az OCÖ budapesti irodájában is azzal vádolták, hogy "zsidó lobbyérdekeket képviselve akarja elsorvasztani az önkormányzatot". Horváth Aladár kijelentései minden alapot nélkülöznek" - mondta Kolompár Orbán az MTI-nek. "Nem csodálkozom, hogy ilyen szorult helyzetben mindent összehord" - tette hozzá arra emlékeztetve, hogy az OCÖ a héten tárgyalja az elnöke ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt.

Viszik a kancelláriára

A belső küzdelmek ellenére elkészült az OCÖ gazdálkodásának átvilágítása. Horváth Aladár elmondta, hogy a pénzügyi vizsgálat eredményeiről hamarosan tájékoztatja Kiss Péter kancelláriaminisztert. Mint emlékezetes, Kiss Péter teljes és pontos elszámolást kért az OCÖ pénzügyi hátteréről a további finanszírozás kidolgozásához. A megkezdett átvilágítás részeredményeiről egy hónapja számolt be az Index, amikor kiderült, hogy Farkas Flórián elnöksége alatt nyoma veszett az OCÖ 200-300 milliót érő MOL-részvénycsomagjának.