A díjak buktak, a kormány nem
További Belföld cikkek
- Több mint 300 millió forintot bukhat el egy magyar lottónyertes, ha nem jelentkezik
- Nigériai drogbandát kapcsoltak le a rendőrök Budapest VIII. kerületében
- Orbán Viktor bejelentéseket tesz, majd személyesen válaszol az újságíróknak
- Tisztázta a kormány, hogy mikor kell fizetni a személyi igazolványért
- Reagált a kormány az Orbán Viktor elleni feljelentésre
A közvélemény-kutatók által várt 40-45 százalékos helyett több mint 50 százalékos volt a választási részvétel a vasárnapi népszavazáson. A tandíjat, a kórházi napidíjat és a vizitdíjat a szavazók több mint 80 százaléka utasította el, ami azt jelenti, hogy egy-egy kérdésre több mint 3 millióan mondtak igent.
A papírforma győzött
A választás eredményét a pártok természetesen eltérően értékelték és kommentálták. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta, a papírforma győzött, az emberek a pénztárcájukra hallgattak. Arról is beszélt ugyanakkor, hogy megbukott az ellenzék eredeti célja, hogy elkergesse a kormányt. Szerinte a 3 millió igen azt jelenti, hogy az emberek nem értették meg: a közszolgáltatásokat valakinek ki kell fizetnie, ha nem a szolgáltatást igénybe vevőknek, akkor adók formájában mindenkinek.
A kormánypárti politikusok közül Kóka János, az SZDSZ elnöke azt emelte ki – és nevezte a liberális politika sikerének –, hogy a vártnál több volt a nemmel szavazók száma. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerint azért nem kell messzemenő következtetést levonni az eredményből, mert sokan sokféle indok alapján támogatták a Fidesz referendumát, voltak, akik csak 300 forintot akartak megspórolni.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt mondta, a rendszerváltás óta nem ilyen összefogás az országban, a referendum eredményével majd mindenki nyert, csak a kormánypártok vesztettek. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke azoknak is köszönetet mondott, akik imádkoztak az igenek győzelméért, míg Dávid Ibolya MDF-elnök arról beszélt, hogy válságtanácskozás kellene az egészségügy égető problémáinak megoldására.
A mostani népszavazás mozgatta meg a legtöbb szavazót az 1989-es, négyigenes népszavazás óta. Azzal is 19 éves rekord dőlt meg, hogy népszavazáson ekkora támogatottsága legutóbb az MSZMP vagyonával való elszámolásnak, a munkahelyi pártszervezetek megszűnésének és a munkásőrség megszüntetésének volt.
Április 1-jétől nem fizetünk?
Mivel a népszavazás ügydöntő volt, a törvényhozás köteles eltörölni mind a három díjat. A referendum szerint legkésőbb 2009. január 1-jén szűnnének meg a díjak, de várhatóan már ennél hamarabb eltörlik őket.
Gyurcsány Ferenc és a Fidesz egymással versenyezve, már az urnák lezárása után néhány perccel bejelentette, hogy hétfőn törvényjavaslatot nyújtanak be a népszavazás végrehajtásáról. A kormányfő törvényjavaslata az esti órákban meg is jelent a miniszterelnöki honlapon, ha azt a törvényt fogadják el, akkor április 1-jétől törlik el ezeket a díjakat.
A törvénytervezet nem tér ki arra, hogy a díjak eltörlése miatt kieső bevételeket a költségvetés bármilyen forrásból is pótolná. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter azt mondta, 60 milliárd forint fog kiesni, és a bevételek pótlására nem lát lehetőséget.
Keresik a pénzt
Ugyanakkor a Fidesz és a KDNP már látja a kompenzáció forrását. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette: a Fidesz törvényjavaslata értelmében a kormány marketingre szánt pénzeit kellene átcsoportosítani, emellett azt is javasolják, hogy a Szerencsejáték Zrt. évi 41 milliárdos adójának negyedét 2009-től a felsőoktatásra, háromnegyedét egészségügyi intézményekre költsék.
Veres János erre reagálva azt mondta, játékadó-bevétel nem új bevételi forrás, hanem a mindenkori éves költségvetés részét képező adónem, vagyis az ellenzék nem talált új forrást a megszűnő intézményi és vállalkozói bevételek pótlására. Jelenleg a játékadó mintegy 70 milliárd forintos összegéből finanszíroznak sporttámogatásokat, gyermekintézményeket, nyugdíjakat, önkormányzatokat, iskolákat és óvodákat, mondta a pénzügyi tárca vezetőjének.
Mi lesz Gyurcsánnyal?
A népszavazásnak természetesen nemcsak a pénztárcánkra lesz hatása, hanem belpolitikai következményei is várhatók. Török Gábor szerint a hárommillió igen szavazat egyértelműen súlyos, totális MSZP-vereséget jelent. Ezzel Gyurcsány legitimitása tovább erodálódhat, és bár nyílt támadás aligha éri, "lélekben" a legtöbb szocialista vezető csak ideiglenes kormányfőnek tekinti őt.
Az Indexnek az urnazáráskor nyilatkozó Lakner Zoltán ugyanakkor úgy érzi, hogy bár a baloldalon lesz önkritika, de Gyurcsány sorsát nem ez a vasárnap döntötte el. A kormányfő jövője az elemző szerint a nemrégiben meghirdetett új politika sikerének a függvénye lesz, így a következő hónapokban még nem lesz téma az utódlás.
Egyértelmű eredmény
Sólyom László rövid beszédet mondott fél tízkor, a szavazatok több mint 95 százalékos feldolgozottságánál. Ebben egyértelműnek nevezte a referendum eredményét. Az államfő arról is beszélt, hogy a népszavazási eredmény ismeretében az Országgyűlésnek meg kell tennie a szükséges jogi lépéseket és a politikusoknak le kell vonniuk a következtetéseket.