Nem adta ki Kellert a parlament Polt Péternek

2004.12.20. 19:20
Lendvai Ildikó, Németh Zsolt, Kövér László kijelentéseit a parlament kétharmada nem találta olyannak, hogy bíróság előtt kelljen felelniük érte. Megvédték a legfőbb ügyész által kikért Keller Lászlót is. Sümeghy Csaba viszont maga is kérte mentelmi jogának felfüggesztését.

Az országgyűlés nem függesztette fel Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető, Kövér László és Németh Zsolt fideszes képviselők, valamint Keller László szocialista képviselő mentelmi jogát, de - saját kérésére is - megtette azt a fideszes Sümeghy Csaba mentelmi jogával.

Vitát váltott ki Keller László ügye, amelyben az érintett képviselő is felszólalt. A volt közpénzügyi államtitkár ellen a Fauna Rt. tett feljelentést, hivatali visszaéléssel gyanúsítva Keller Lászlót, Somogy megyei vadászatok vizsgálata kapcsán. Keller a vádhatóság szerint államtitkárként túllépte a hatáskörét a Somogy megyei vadászati adatgyűjtések kapcsán, és jogosulatlanul jutott hozzá személyes adatokhoz, amelyekből megállapítható, hogy ki kivel, mikor és hol vadászott, illetve milyen vadat ejtett el.

A képviselő "tragikomédiával" vádolta az Országgyűlést megkereső Polt Péter legfőbb ügyészt, hosszan sorolva, hogy feladatai alapján járt el, államtitkári megbízása vége előtt.

Hivatali visszaélés miatt
A mentelmi bizottságban nem alakult ki egységes vélemény, a kormánytöbbség nemmel, az ellenzék általában igennel voksolt, a parlament az előbbi véleményt fogadta el. A magyar parlamenti demokrácia történetében példátlan, hogy nem függesztették fel a hivatali visszaéléssel gyanúsított Keller László mentelmi jogát - közölte a Fidesz frakcióvezető- helyettese az szavazást követően az MTI-vel. Répássy Róbert hangsúlyozta: Keller László a mentelmi joga mögé bújt a törvény elől. Véleménye szerint a hivatali visszaélés olyan bűncselekmény, amely a közélet tisztaságát sérti.
Lendvai Ildikó ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróság kereste meg az Országgyűlést, Bencsik Andrásnak, a Magyar Demokrata című hetilap főszerkesztőjének a feljelentése miatt. Az irat szerint egy napirend előtti felszólalásban a képviselő megsértette Bencsik András, illetve a Magyar Demokrata jogait, becsületét. A mentelmi bizottság az Alkotmánybíróság korábbi állásfoglalására hivatkozott, miszerint magánvádas ügyekben csak akkor ajánlott a felfüggesztés, ha bizonyítható, hogy a szóban forgó képviselő nyilvánosság előtt valótlant állított.

Kövér László és Németh Zsolt ellen Gajdos István, az ukrán parlament képviselője, a Kárpátaljai Magyar Demokrata Szövetség elnöke tett feljelentést a Fővárosi Bíróságon. A két képviselőt azzal vádolta, hogy kárpátaljai sajtótájékoztatón védelmi pénzek szedésével, választási csalással vádolták őt, valamint azzal, hogy felbújtóként közreműködött az ungvári egyetem rektorának meggyilkolásában. A mentelmi bizottság hasonlóan nyilatkozott, mint Lendvai Ildikó esetében, amit a Ház is elfogadott.