Orbán: Minden felelősség engem terhel

2006.04.24. 09:21
A Fidesz kongresszusán Orbán Viktor a többi vezetővel együtt felajánlja lemondását, de ha ismét bizalmat kap, a szövetség egyben tartásán fog dolgozni, mert Európában a jobboldalon csak az összefogás piacképes – mondta a Fidesz elnöke a Napkeltében. Orbán Viktor kifejtette: az elvesztett választások miatt nem lesz a Fideszben bűnbakkeresés, a kampányért minden felelősség őt terheli.

A Fidesz szerdán elnökségi ülést, csütörtökön frakcióülést tart, s már felkérték az országos választmányt, hogy kezdeményezze a kongresszus összehívását. A kongresszuson mindenki felajánlja lemondását, akárhogy is döntenek a küldöttek, elfogadom a döntésüket – mondta az MTV Nap-kelte című műsorában Orbán Viktor.

Nem lesz bűnbakkeresés

A szokásosnál több volt a kommunikációs hiba

A Fidesz több kommunikációs hibát is elkövetett a kampányban, amelyek hozzájárultak választási vereségéhez – mondta Orbán Viktor kabinetfőnöke a Klub Rádióban. Navracsics Tibor a hibák között említette Mikola István beszédet, de mint mondta nem kizárólag a kommunikációs hibák okozták a kudarcot.

A politikus szerint a szokásosnál több volt a kommunikációs hiba. Úgy vélte ugyanakkor, hogy Orbán Viktor zárt körben elmondott beszédei nem kifogásolhatóak, hiszen bizalmas társaságban ez ember mindig szabadabban fogalmaz.

Véleménye szerint inkább azok vetették el a sulykot, akik felvették Orbán Viktor eligazítását. Navracsics úgy látja: a két választási forduló közötti mozgósítás gépezete jobb volt, mint 4 évvel ezelőtt, de „lélekben nem voltak elég jók”. Navracsics Tibor úgy gondolja, kabinetfőnöki megbízatásának vége felé jár, hiszen a választási időszak lezárult, ilyenkor értékelni kell a múltat.

Az elvesztett választás miatt nem lesz bűnbakkeresés. A kampányért minden felelősség engem terhel, még azokért a mondatokért is, amiket nem én mondtam – fogalmazott Orbán Viktor.

A TV2 Mokka című reggeli műsorában Orbán úgy vélte: nem a stílus a lényeg, hanem, hogy mindenki elmondhassa véleményét, még ha valakinek a hanghordozása, stílusa nem is tetszik. "Semjén Zsoltot is tiszteletben kell tartani (...) egyetértek sok mindennek, amit Semjén Zsolt mond" - mondta a KDNP elnökének kijelentéseit értékelve.

A Nap-keltében Pallagi Ferenc riporter azt firtatta, vajon a Fidesz jól mérte-e fel, mire van szükségük az embereknek Magyarországon. Orbán Viktor szerint tény, hogy a nemzeti konzultáció és a gazdasági konzultáció során több mint hárommillió emberrel került kapcsolatba, ennyien mondták el véleményüket. „Az más kérdés – tette hozzá, hogy ebből a megfelelő következtetéseket vontam-e le”.

A pártelnök szerint a nemzeti konzultációt nem pártalapon csinálták, ezt az is bizonyítja, hogy kevesebben szavaztak a Fideszre, mint ahány embert elértek. „Én ezen a valóságon állok, mert nem tudok a médiára, a budapesti értelmiségi hangadókra támaszkodni” – jegyezte meg.

A töredezett jobboldal nem piacképes

Arra a kérdésre, visszavonul-e egy időre, mint tette a 2002-es választás után, Orbán azt mondta: az más helyzet volt, akkor nem volt a párt elnöke. Ha ismét bizalmat kap, most a szövetség egyben tartásán kíván tovább dolgozni, amely 2 millió 250 ezer ember bizalmát kapta meg.

Ha valaki azt szeretné, hogy a parlamentben négy-öt jobboldali formáció legyen, Orbán azzal nem ért egyet, mert szerinte a töredezett jobboldal Európában nem piacképes. A tapasztalatok arra mutatnak – mondta a Fidesz elnöke, hogy „nekünk egy sokszínű, nagy, de egy helyre, egy táborban szavazni képes polgári nemzeti tábort érdemes felépítenünk.”


Nézze meg képeinket!

Azt egyelőre nem kívánta bővebben kifejteni, mit jelent a vasárnap említett „alkotó ellenzék” fogalma. Erről röviden csak annyit mondott, szerinte a magyar demokráciából hiányzik néhány intézmény, s ha ezeket nem alkotják meg, akkor abból hosszabb távon baj lehet.

Az alkotó ellenzék fogalma a jövőre vonatkozik, most azonban a jelennel kell foglalkozni, közölte Orbán Viktor. Mint mondta: először le kell zárni a választásokat, értékelni a történteket, levonni a tanulságokat, összefogni a híveket és rendezni a sorokat.