Orbán: A mostani négy év mércéjét az előző négy év adja

2003.02.06. 20:24
A kormány a háború pártján áll, holott a magyarok békét akarnak, a kormány eltévedt a hatalmi játszmák dzsungelében, és elfelejtette feltenni a kérdést: mi a magyar érdek - állította Orbán Viktor a Vigadóban elmondott beszédében. Az ötödik évértékelőn a volt miniszterelnök az EU-csatlakozásról is beszélt, hangsúlyozva, hogy szerinte az ellenérvekkel szemben a mellette szóló érvek valamivel többet nyomnak a latba.
Az első nem kormányfőként adott értékelése elején Orbán Viktor kifejtette, hogy néhány év múlva nem kell majd magyarázni, miért van szükség a Vigadó-beli eseményre, mert a hagyományok miatt akkor már természetes lesz, hogy a "nemzeti érzelmű emberek össze szoktak járni minden február első csütörtökén".

Mi a magyar érdek?

Az exminiszterelnök az országot érintő nemzetközi ügyekkel, a "háború és béke" kérdésével, valamint uniós témákkal kezdte beszédét. Orbán szerint a magyarok békét akarnak, ám a kormány a háború pártján állók közé sodródott, külföldi elvárásoknak kíván eleget tenni, és nem teszi fel azt a kérdést, hogy "mi a magyar érdek" - szemben az előző négy évvel, amikor ez a kérdés volt a kormányzat iránytűje. A politikus azt állította, hogy az akkori balkáni háborúban "egyetlen magyar életet sem veszítettünk", és nem zökkent ki a magyarok élete. Orbán leszögezte, az '56-os múltú országban elfogadhatatlan minden ENSZ-felhatalmazás nélküli akció.

Valamivel többet nyom a latba

Az uniós belépéssel kapcsolatos kritikára reagálva "lassan is elmondva" leszögezte: álláspontja szerint az ellenérvekkel szemben a mellette szóló érvek "valamivel többet nyomnak a latba". Ugyanakkor védelmébe vette azokat, akik kételkedő hangot ütnek meg, mert mint mondta: minden korábbi várakozást alulmúltak az EU által megszabott feltételek, és az unió sem egy megfellebbezhetelen, hibátlan szervezet, amiről nem lehet józan véleményt mondani. Az exkormányfő azt is mondta: nem várható el, hogy az emberek saját romló életszínvonalukra szavazzanak, ezért kellene a "kormánynak szóba állni" velük. Orbán szerint a kormányzat saját támogatottságának javítására akarja használni a csatlakozást, ezért felszólította hallgatóit, hogy ne a kormányról, hanem az EU-ról mondják el véleményüket a népszavazáson.

Meg kell barátkozniuk

A volt kormányfő a jelenlegi irányítókat értékelve ismét azt állította, hogy a Medgyessy-kormány a súlyosbodó gondok helyett az ellenzékkel foglalkozik, és az ellenzék ellenzékeként politizál. Mint mondta, elhatalmasodott a rombolási kényszer. Felsorolásában a Széchenyi Terv megfojtása, az autópálya-építések, a Terror Háza és a Bozsik-program szerepelt. Orbán szerint egyetlen, a kormányváltás idején a Fidesz-kormány tevékenységét ért "koholt vád" sem igazolódott be. Sikernek könyvelte el, hogy 1947 óta először, "százezrek, sőt milliók" vállalják nyíltan nemzeti érzelmüket, és megnyugtatónak minősítette, hogy a jobboldal egysége nem romlott az elmúlt hónapokban. Úgy vélte, a jelenlegi kormányzatnak is "meg kell barátkozni azzal", hogy a "mostani négy év mércéjét az előző négy év adja".

Idegen tőkének kitéve

Orbán szerint az MSZP-SZDSZ vezetése alatt hozott döntések csorbítják a közbiztonság javítására tett korábbi erőfeszítéseket, a privatizációval növelik a magyar gazdaság "kitettségét az idegen tőkének", valamint fokozzák a magyar vállalkozók háttérbeszorulását. A volt kormányfő védelmébe vette egykori pénzügyminiszterét, Járai Zsigmond MNB-elnököt is, aki szerinte nemzetközi tapsvihart aratva verte vissza a forint elleni spekulációkat, és ezzel több tízmilliárd forintot keresett az országnak. Az exkormányfő a státustörvény módosításáról szólva üzent a határon túli magyaroknak is: "kormányok jönnek-mennek, anyaország van, ránk számíthatnak". Orbán a gyárbezárások és Taszár kapcsán kétségbe vonta a kormány őszinteségét és egyenes beszédét is.

A gyűlöletkeltés ellenünk hangolt

A jobboldalról szólva hangsúlyozta, az elmúlt tíz hónapban eldőlt: "kormányzati eszközök nélkül is együtt maradtunk". A mozgalmi életben Orbán a nők szerepét emelte ki, akik szerinte megingathatatlanok voltak, ha polgári értékekről volt szó. Az ellenzéki időszak eredményei között kiemelte, hogy az alkotmánymódosítás idején megakadályozták a nemzeti függetlenség elvételét, csökkentették a drogtörvény módosításának rossz hatásait, és megakadályozták a hitoktatók hátrányos helyzetbe hozását. Orbán ismét kifejtette: nem a parlament a közélet terepe, hanem minden település, ahol a polgári körök szervezése óta egyre többen állnak ki a jobboldali értékek mellett. Befejezésül azt mondta, a barátság, szeretet, bizalom segítségével meggyőzhetők azok is, akiket a "szakértő gyűlöletkeltés ellenünk hangolt".