Orbán: nyomás alá kell helyezni a kormányt

2008.12.16. 18:34
Csak akkor lehet megmenteni 2009-et, ha a nép vagy gazdaságpolitikája megváltoztatására, vagy az előrehozott választásokra szorítja rá a kormányt, mondta Orbán Viktor. Aki szerint az is jó forgatókönyv, ha a parlament dönti meg a kabinetet. Ha a három alternatíva közül egyik sem valósul meg, akkor a Fidesz elnöke szerint 2009 ugyanolyan problémás év lesz, mint amilyen 2008 volt.

„2008 nagyon nehéz, lehangoló év volt az ország számára, egy hosszú lejtmenet aljára érkeztünk meg, de ha ásunk még, akkor persze tudunk lejjebb kerülni”, mondta Orbán Viktor, egy a saját honlapjára feltett videóinterjúban. A Fidesz elnöke szerint a problémák gyökere, hogy Magyarországon ma elnyomás van, elsősorban nem politikai, hanem gazdasági természetű. Mivel Magyarország egy gúzsba kötött ország, ahol a vállalkozó szellemű emberek elé azonnal akadályokat gördítenek, ahol a kormány semmi mást nem akar csak ellenőrizni (hol az adóhivatalon, hol a titkosszolgálatokon, hol a bürokrácián keresztül), és nem engedi, hogy a magyar társadalomban dolgozó energia felszabaduljon.

"Ezt a fedőt kell leemelni a fazékról, hogy ez a gőz, ez a tehetség, ez a kreativitás, innováció tenni akarás, értékteremtés ki tudjon szabadulni", mondta Orbán, aki szerint politikai változás nélkül biztos, hogy a következő is nagyon nehéz év lesz. Orbán három lehetőséget vázolt fel, amelyek megvalósulása esetén menthető lenne a 2009-es esztendő.

Az első, hogyha az ország a kormányt a sztrájkkal, közakarattal, az európai parlamenti választás eredményével nyomás alá helyezi és ráveszi, hogy 180 fokos fordulatot hajtson végre elsősorban a gazdaságpolitikájában. A másik ha az ország rá tudja szorítani a kormányt, hogy az maga lássa be: minél hamarabb előre kell hozni a választást és a parlament feloszlatja magát. Orbán harmadik alternatívája pedig az, ha olyan események történnek, hogy nem a kormány, hanem a parlament többi szereplője látja be, hogy a politikai változás elengedhetetlen. (Magyarán az MSZP cserél kormány.)

Orbán szerint mindenesetre reménykeltő, hogy a népszavazással éles fényű" reménysugár is megjelent a magyar politikában, összefogás, nemzeti egység jött létre az "őszödi reformokkal" szemben. Illetve a népszavazás a modern jobboldal megszületésének szempontjából is rendkívül fontos volt, mert azt a leckét adta, hogy a politikában az első helyen az emberek mindennapi életét érintő kérdéseknek kell állniuk, mint az egészségügy, a tandíj, a megélhetés, az árak vagy a munkahelyek.