Magyarországnak többet kell imádkoznia

2002.10.23. 20:41
Az Orbán-beszéd drámaiságát nem a tartalma adta, hanem váratlansága. Különösebb felvezetés nélkül csapott a húrokba a néptribun és miután beszédének vége szakadt, mindenki mehetett, amerre látott. Ott voltam, tanúsíthatom: a tömeg - lehettek vagy ötmillióan - magára lett hagyva. Ezt látva még az egyébként elfogulatlanságáról és pártatlanságáról ismert tudósító is elmorzsolt néhány könnycseppet egy lehányt Steiner-plakát előtt.
A Szimpátia sörbár közel van a Kodály Köröndhöz, és az benne a jó, hogy Unicum-akció van, 280 a feles. Kora tavasszal ezen a helyen még arról vitatkozott a törzsközönség, hogy a Viktor vagy a komcsik nyerik-e a választást. Ez utóbbi esetre a forradalom kitörését prognosztizálta valaki. Három választást vesztett el azóta a polgári oldal, és lám, forradalom, az nem volt. A Szimpátiát különféle felvonulások résztvevői töltötték meg. Voltak itt már melegek és techno-rajongók, most jobboldaliak isznak pártsemlegesen, láttuk, az italt ők is szájukon veszik be. Icukának, a csaposnak mindegy. Szépen fogy az alkohol, főleg az Unicum, de a kokárdával és nemzeti zászló felszerelt vendégek hallgatásba burkolóznak, hiába fülel a tudósító.

Haider bukik

A Köröndön felállított színpadhoz képtelenség odaférni - tudom, hamarabb kellett volna elindulni -, ezért a kis csoportokban beszélgető emberekhez közeledem. Egyik helyen azt taglalják, hogy az Orbánnak nem kellene kivonnia magát a parlamenti politizálásból, mert most ezen "a rohadt nyugaton" is ez a trend, meg kell nézni Haidert, neki sem sikerült, akkorát bukik a választásokon, mint a ménkű. Másik helyen idős asszony magyaráz férjének: "Milyen szép, hogy ilyen sokan vagyunk." Harmadik csoportosulásnál nyakkendős úr telefonál: "Nagy nehezen megtaláltuk a polgári körünket."

Philip lebegtet

Elindulunk az Erzsébet tér felé, éppen fordított irányban haladunk, ahogy az augusztusi Budapest Parádé szereplői, és lehet ebben valami jelképes. De nem érünk rá filozofálni, mert már ott is vagyunk a téren, és innentől peregnek az események. Az összeesküvés-elméletekben otthonosan mozgó Philip igyekszik felrázni a punnyadt-köröket; nem érti, ha vasárnap ennyi ember ment el szavazni, akkor miért nem győztek. "De ez ma este nem derül ki" - lebegtet Philip.

Vasaji Sándor Soltról

Még elhangzik egy Vizi nevű megélhetési rock-zenész legújabb száma az alvó Budapestről. Az óriáskivetítőn ötvenhatos felvételek peregnek keveredve a sajtószabadságért augusztus 30-án rendezett fideszes tüntetéssel. Philip a mikrofonhoz szólítja Orbán Viktort. Az ötmillió polgár úgy fogadja, mintha mind a 3200 magyarországi települést a Fidesz és szövetségesei vezetnék. Magasba lendül egy Solt feliratú transzparens. (A szervező bizottság külön kérte, hogy táblát ne hozzanak, csak zászlót és gyertyát.) Az ország 3200 települése közül amúgy Solton szerepelt legrosszabbul a jobboldal: Vasaji Sándor, a Fidesz és a helyi polgári egyesület jelöltje a szavazatok 9,94 százalékával negyedik lett.

Gulág a sarkokon

Orbán az ovációtól nem jut szóhoz, megerősítve abban a hitében, hogy kezében minden arannyá változik. Többen a győzelem V betűjével lelkesítik a kivetítő óriásvásznát. Szép és hosszú útról beszél, meghatározza a különbséget a nemzetiszocializmus és a kommunizmus között: az egyik az Északi, a másik a Déli Sark. A Földnek ezen a pontjain - ha jól követtük a szónokot - mindenkit üldöztek. Ebben igaza lehet, hiszen arrafelé tényleg nagyon kevesen élnek. Második világháború előtt - emlékezik - ez egy rendes, közepes európai ország volt. Ötvenhat felemlegetése után észrevétlenül csúszunk át aktuálpolitikába; jelzik ezt az egyre kitartóbb és hangosabb tapsolások. Nem számít az igazság, elég a többség. A mi utunk az új honfoglalás. Ha fényesebbek leszünk nagyobb lesz a világosság. Többet kell imádkoznunk. Úgy legyen. Ámen.