Orbán megnyúzására buzdít Sickratman

2004.10.30. 15:30
Az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) fordult a Fidesz a Budapest Rádió két októberi műsora miatt, mert véleményük szerint a médium uszításnak, közösség elleni izgatásnak adott teret. A rádió szerint nem követtek el hibát, amikor közöltek egy beszélgetést Bácsfi Diánával, a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport vezetőjével, illetve Paizs Miklós "Mi a szar ezen a magyar ugaron?" című versét, mely szombat délután felkerült a netre.
A Fidesz MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Budapest Rádió október 12-én este Fiala János műsorvezetésében beszélgetést sugárzott "a Tilos Rádióban elhíresült Paizs Miklóssal", aki felolvasta "Mi a szar ezen a magyar ugaron?" című versét.

"Élve megnyúzni"

A felvétel tanúsága szerint többek között a versben az is szerepelt: "Orbán Viktort élve megnyúzni, Lovas István kibelezni, kiherélni, Kövér Lászlót lámpavasra kötni, Csurka Istvánt jégcsákánnyal ütni, Bencsik Andrást késhegyre szúrni, az összes Magyar Nemzetest fejbe rúgni." Továbbá: "Fajra zsidó ez a megélhetési magyar, egy zsidó zombi, aki zsidó vért akar. Hát ilyenekből áll ez a jobboldal, menjenek a picsába, de azonnal! Üssed, verjed, kúrjad, szúrjad, vágjad, akasszad! Élve ne hagyjad!".

Szegő Tibor, a Budapest Rádió programigazgatója az MTI-nek azt mondta: "Paizs Miklós alkotása egy művészeti alkotás, amelyet mi sem nem vállaltunk fel, sem nem utasítunk el, egyszerűen bemutattuk és a hallgatókra bíztuk, hogy ő milyen véleményt alkot". Közlése szerint Paizs Miklós több alternatív zenekarban fordult már meg, verseket ír és zenei alkotásokat készít.

A jobboldal gyalázása és provokáció

A Budapest Rádióban elhangzott vers egyébként egy preparált CD első számának szövege, tudtuk meg Paizs Miklóstól. A Buzi-e vagy? című internetes sláger szerzője a Magyar Nemzetnek készítette - provokáció gyanánt - azt a lemezt, amely megtévesztésig hasonlít a boltokban megjelent albumra.

Paizs az Indexnek elmondta, egy hónapja küldte el Lovas Istvánnak a hanghordozót, de számításaival ellentétben a szerkesztőség nem figyelt fel a provokatív alkotásra, és nem jelentetett meg kritikát, amelyben éles hangon bírálják a szám hangvételét. A rapper ezért döntött úgy, hogy a rádióban ismerteti meg a közönséget a szerzeménnyel.

A rádió szerint tájékoztató jellegű volt a Bácsfi-interjú

A Fidesz nehezményezte azt is, hogy a Budapest Rádió október 13-i műsorában "Bácsfi Diána ismertette, népszerűsítette uszító nézeteit" - olvasható a közleményben. "A Budapest Rádió abban az esetben, ha teret ad uszításra, közösség elleni izgatásra, antiszemita, kirekesztő és szélsőséges, másokat sértő eszmék terjesztésére, azzal súlyosan sérti a médiatörvény alapelveiben foglaltakat", ezért a Fidesz a felszólítja az ORTT-t, hogy államigazgatási eljárás keretében vizsgálja meg a műsorokat és, ha bebizonyosodik a médiatörvény sérelme, akkor a legszigorúbb büntetést szabja ki a rádióval szemben - áll a dokumentumban. Hozzáteszik: álláspontjuk szerint a rádiót nem menti fel az a tény, ha a műsorvezető megjegyzi, hogy elhatárolódik az elhangzottaktól.

Szegő Tibor, a Budapest Rádió programigazgatója ezzel a műsorral kapcsolatban elmondta: a Bácsfi Diánával készült beszélgetést nem a rádió, hanem egy médiaszakos egyetemi hallgató készítette. "Viszont befogadtuk a műsorba, azért, hogy hallgatóink tudják, hogy Magyarországon ilyen is létezik, mármint Bácsfi Diána és az ő elvei" - fűzte hozzá. A programigazgató hangsúlyozta, az adás alatt rendszeren bemondták, hogy a Budapest Rádió elhatárolódik az ilyen eszméktől és kijelentésektől.