Medgyessy szerint nincs kormányválság

2004.08.02. 19:22
Nincs kormányválság, jelentette ki Medgyessy Péter azután, hogy hétfő este találkozott az MSZP vezető politikusaival, akik közül a szabadságát töltő Szili Katalin és Kiss Péter, valamint a meghívottak között nem szereplő Horn Gyula nem volt jelen. A megbeszélés előtt felmerült, hogy a kormányfő bizalmi szavazást kér maga ellen, mivel a hétvégén két minisztere, Gyurcsány Ferenc és Bárándy Péter távozása is felmerült, hétfőn pedig távozott posztjáról Gál. J. Zoltán kormányszóvivő.
Medgyessy Péter az olimpia végéig biztos, hogy posztján hagyja Gyurcsány Ferenc ifjúsági- és sportminisztert, derült ki azután, hogy a miniszterelnök hétfőn tanácskozott az MSZP vezető politikusaival a kabinet jövőjéről. A lemondás gondolatával foglalkozó Bárándy Péter igazságügy-miniszterrel kedden tárgyal a tárca által felügyelt reformokról. Hiller Istvánnak, a kormányfő szerint, eszébe sem jutott a lemondás.

A hétfői tanácskozáson a kormányfőn kívül részt vett Kovács László pártelnök, Szekeres Imre és Hiller István alelnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Lamperth Mónika, Jánosi György, Juhász Ferenc és Burány Sándor elnökségi tag. A találkozóra nem jött el, mert szabadságát tölti, Kiss Péter elnökségi tag és Szili Katalin elnökhelyettes.
Bővebben a hétfői tanácskozásról>>>

az egyeztetes resztvevoi
A kormányfő és a szocialista politikusok
fotó: Barakonyi Szabolcs

Bárándy és Gyurcsány is távozna

Bárándy Péter igazságügyi miniszter és Gyurcsány Ferenc sportminiszter esetleges távozása miatt Medgyessy Péter bizalmi szavazást kér magáról hétfőn délután, a szocialista vezérkarral történő egyeztetésen, mondták az Indexnek a kormányhoz közelálló források hétfő délelött. Nem sokkal elötte jelentették be, hogy távozik posztjáról Gál J. Zoltán kormányszóvivő. Gál távozásának aligha lehetnek szakmai okai, értesült az Index, a menesztés hátterében sokkal inkább állhat a kormányszóvivő közismerten szoros barátsága és politikai szövetsége a kormányfővel egyre inkább szembe kerülő Gyurcsány Ferenccel.
Bővebben a bizalmi válságról és Gál menesztéséről >>>

Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter vasárnap ajánlotta fel lemondását a kormányfőnek személyes találkozójuk alkalmával. Bárándy Péter igazságügy-miniszter pedig szombaton nyilatkozott úgy, hogy lemond posztjáról, ha nem kapja meg a programja végrehajtásához szükséges támogatást.
Bővebben a hétvégi eseményekről>>>

Gyurcsány Ferenc politikai pályafutásának legújabb szakasza Medgyessy Péter stratégiai tanácsadójaként indult, sportminiszterként és megyei MSZP-elnökként folytatódott. Pártkarrierje még a jövő zenéje, kormányzati tisztségétől azonban valószínűleg búcsúznia kell a Medgyessy Péter riválisává előlépett egykori tanácsadónak.
Bővebben Medgyessy és Gyurcsány viszonyáról>>>

Gergényi az új országos rendőrfőkapitány
Gergényi Péter a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője lesz Salgó László utódja az országos rendőrfőkapitány posztján. Gergényi hétfőn délután, - közvetlenül Medgyessy MSZP-s vezetőkkel tartott tárgyalása előtt -, folytatott négyszemközti megbeszélést a kormányfővel az utódlásról. A kormányfő hétfőn kora este be is jelentette Gergényi kinevezését, aki szeptember 15-ével foglalja el hivatalát.
Bővebben>>>