Mégsem volt életveszélyben az otthon szülő anya?

2007.10.27. 23:56
Ellentmondva az eddigi híreknek, sem az anya, sem az újszülött nem voltak veszélyben a pénteki otthonszülésnél, állítja egy másik hírforrás. Előfordulhat, hogy az ellentmondásos hírek mögött hitvita húzódik meg.

A korábbi híradásokkal ellentétben sem az édesanya, sem a baba nem volt életveszélyes állapotban, amikor pénteken éjjel kórházba kellett őket szállítani - állítja az édesapa, és a szülésnél jelenlévő bábák, K.Á.Tünde és B. Edina. A bábák a mentők megérkezéséig a szülő nő mellett maradtak, de a család fogadta őket - tették hozzá, cáfolva a korábbi híreket, amelyek szerint a helyszínre érkező mentősök orvost vagy bábát nem találtak a lakásban.

A bábák azt közölték, hogy a szülés után a méhlepény nem született meg, ezért tanácsukra az apa mentőt hívott, és a mamát az újszülöttel együtt kórházba szállították.

A Dél-Pesti Jahn Ferenc Kórházban a Független Hírügynökséget úgy tájékoztatták, hogy a mama és a kisfiú is jól vannak. Bár az anya még mindig vérszegény, vérátömlesztést nem kapott és saját lábán közlekedik.

Magyarországon évente pár száz asszony választja azt a lehetőséget, hogy nem egészségügyi intézményben, hanem otthon, vagy születésházban hozza világra a gyermekét, ami bár nem tilos, de nincs idevonatkozó jogszabály. Az otthonszülés szakmai és finanszírozási kérdéseit rendező jogszabály tervezete az Egészségügyi Minisztérium korábbi közlése szerint várhatóan október végére készül el.

Összecsapnak a hírügynökségek

Míg az MTI által kiadott hír az otthoni szülés veszélyeire és a tisztázatlan jogi helyzetre helyezte néhány órája kiadott cikke hangsúlyát, a Független Hírügynökség a módszer pozitív vonatkozásaira hívta fel a figyelmet. A hírügynökségek különböző szinezetű jelentései jelzik, hogy a kérdés erősen megosztja a szakértőket és a laikusokat egyaránt.

A konkurens hírügynökség szerint a hazai felmérések, amelyek összehasonlítanák az otthoni és a kórházi szülést nem készültek. A Független Hírügynökség által megkérdezett nőgyógyászok szerint a kettő nem is hasonlítható össze. Ugyanakkor Nyugat-Európában illetve az Egyesült Államokban, ahol a szülésznők által vezetett otthonszülésnek évtizedek óta elfogadott gyakorlata van, már a 90-es évektől, több tízezer nő bevonásával készültek felmérések, melyek egyaránt vizsgálták a csecsemőhalandóságot, az újszülöttek születés utáni állapotát, illetve a szükséges orvosi beavatkozások arányát azoknál a szüléseknél, amelyek egyébként komplikációmentesnek igérkeztek.

Az eredmények szerint a csecsemőhalandóságban és a csecsemők születés utáni egészségi állapotában nincs lényeges különbség, de az otthonszüléseknél kevesebb orvosi beavatkozásra (epidurál, vákum, császármetszás, stb) van szükség. A külföldi statisztikákból az is kiderül, hogy a tervezett otthonszülések körülbelül 10-12 százalékban mindig kórházban fejeződnek be: különböző okok miatt az anyák egy részét még szülés előtt, másik részét szülés közben, illetve utána kell kórházba szállítani. A külföldi felmérések azt a következtetést vonták le az adatokból, hogy a tervezett otthonszülés biztonságos alternatívája a kórházinak, amennyiben a kórházakkal megfelelő az együttműködés, az anya és magzata egészségesek, és egészében komplikációmentes szülésre lehet számítani.