Mégis közbeszerzéssel épülnek az autópályák

2002.07.25. 19:47
Mégis közbeszerzési eljárás keretében dönt a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. annak a négy autópálya szakasznak a kivitelezőiről, amelyekre július 11-én zárt meghívásos tendert írtak ki - jelentette be Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter.
A miniszter közölte: az NA Rt. pénteki közgyűlésén megköszönik a zárt meghívásos tenderen indult cégeknek a részvételt, és augusztus 6-án kiírják a nyílt előminősítéses közbeszerzési pályázatot. A miniszter kiemelte, hogy a Fidesz-kormány négy éve alatt az autópálya-építés területén megszűnt a verseny, az átláthatóság. A versenybe vetett közbizalmat visszanyerni nem lehet másként, csak európai mércével mért átlátható versennyel.

Csak jövőre kezdődhet a munka

Hozzátette: ma Magyarországon felfokozott az igény arra, hogy a verseny ne csak átlátható és tisztességes legyen, hanem a közbeszerzési törvény alapján történjen. Elsősorban ezért döntöttek úgy, hogy bár a meghívásos pályázattal meg lehet takarítani több mint 20 milliárd forintot és azonnal el lehetne kezdeni a munkálatokat, mégis közbeszerzési eljárást írnak ki - hangsúlyozta. Ez azt is jelenti, hogy e közbeszerzési tenderek eredményhirdetése október vége körül várható, a munkálatok kezdése átcsúszik 2003 tavaszára. A miniszter szerint ez a csúszás az ára annak, hogy mégis közbeszerzési eljárásban döntsenek a kivitelezőkről.

Nem volt elég idő a pályázatok értékelésére

A miniszter elmondta: döntését befolyásolta az is, hogy a mérnöki csoport kevésnek találta az időt a hétfőn felbontott pályázatok értékelésére, valamint az a tény is, hogy szombaton nulla órától hatályba lép a közbeszerzési törvény módosítása, miszerint a Magyar Fejlesztési Bank és a hozzá tartozó cégek is a közbeszerzési törvény hatálya alá tartoznak. A miniszter utalt arra is, hogy a kormány múlt heti döntése ezt a határozatát megerősíti. A határozatban kimondták, hogy a jövőben csak közbeszerzési eljárás keretében épüljön autópálya.

Uniós szempontok az átadott szakaszok minősítésénél

Csillag István bejelentette: technikai segítséget kért Günter Verheugentol, az EU csatlakozási biztosától, hogy a Vegyépszer által épített autópályák átadásakor ugyanolyan szigorral minősítsék az elvégzett munkát, mintha az már az Európai Unióban épült volna meg. Ezt azzal indokolta a miniszter, hogy egyrészt a Vegyépszer korábban nem rendelkezett autópálya-építési tapasztalattal, másrészt pedig a társaság által megépített M3-as és M7-es autópálya-szakaszok részei az Európai Unió fő közlekedési folyosóinak.

Ezután a már korábban bejelentettek szerint augusztus 27-én kiírják az M7-es Zamárdi és Balatonszárszó közötti szakaszának megépítésére vonatkozó nyílt előminősítéses közbeszerzési eljárást. A miniszter közölte, ezt követően várhatóan három-négyhetente újabb autópálya-építési pályázatok meghirdetése várható. A már említett Zamárdi-Balatonszárszó szakasz mellett az M3-as autópálya Görbeháza és Nyíregyháza, az M35-ös autóút Görbeháza és Debrecen közötti szakaszára, valamint a bajai elkerülő út harmadik ütemére, a 81-es számú főút győri bevezető részének második ütemére, illetve a 88-as számú út Sárvárt elkerülő szakaszára várható még az ősszel közbeszerzési eljárás meghirdetése.

Csillag István elmondta: pénteken a kormány elé terjeszti a gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztési program 2015-ig szóló ütemtervét, amelyben források is lesznek megjelölve, bár ezek jelentősen függnek a 2004-tol megnyíló EU-támogatás nagyságától, illetve a magyar költségvetés következő évi lehetőségeitől is.