Luxushülyeség & -profit, krumplileves, Rozi néni a parlamentben

2005.11.28. 12:44

Ártörő populizmus jellemezte a parlament november 28-ai napirend előtti pofozkodását. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megemlékezett a vasárnap beharangozott babakötvényről, majd száz méterről is jól kivehető grafikonokat kapott elő, hogy fényezze a kormány teljesítményét.

Ezen és még sok más mondatán a Fidesz csak jót röhögött, Orbán pedig rálicitált a miniszterelnökre: március elejére áramárcsökkentést javasolt, pedig Gyurcsány nemrégiben megígérte, hogy nem nőnek a gázárak. A Coca Cola árával senki nem foglalkozott. Gyurcsány megígérte, a pannon puma biodízel nagyhatalom lesz, bár arra nem tért ki, miért büntetik az étolajozást.

Kuncze Gábornak természetesen mindenről az jutott eszébe, ami 1994 óta mindig. Persze az az az SZDSZ-nél mindig azt jelenti, hogy: fejezzék be a populizmust. Mindenki. Mindenkik, mert a bimbozó tulipánnak öltözött Dávid Ibolya is ártörési versenyre kelt a nagyokkal.

Aztán: legyen-e munkanap december 24, és küldjön-e az állam gyertyácskákat szociális indokból? Lamperth Mónika haloványan védekezett a rendőröktől védett FIB-es plakáttépkedők ügyében, bár az igazi bukta a függetleneké: Balogh László ismét nem szavaltathatta el a házelnökkel az MDF-ből való kizárásának történetéről szóló művének eposzi terjedelmű címét A végén az állatok kezdtek el disznólkodni, bár Kóka János hiánya lerövidítette a perlekedést.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A parlament piros társagójában vércukorés prosztata-specifikus antigén mérésére jelentkezhetnek a képviselők. Az Index tudósítója maga is megmerítkezett a véres, sejtszerű valóságban. Örömmel jelentem: a vércukor rendben.

    A mai parlamenti ülésnap előtt más változást is feljegyezhetünk a naplóba. Mandur László, a parlament alelnöke az Index érdeklődésére elárulta, hogy elsősorban biztonsági okai vannak annak, hogy a parlamenti ülésterem páholyaiba kizárólag kitűzővel léphetnek be az újságírók. Az enyémet idehelyeztem a szívem fölé, ahol a kokárdát hordanám, ha márciust írnánk.

  • Urbán Árpád szocialista képviselő üléshelyén vörös szegfűcsokor emlékeztet a szombaton lelőtt politikusra.
  • Gyurcsány Ferenc miniszterelnök A közös felelősségünkről címmel szólal fel ma napirend előtt, Orbán Viktor pedig - ahogy az elmúlt két alkalommal - A változásért című beszédét mondja el. A szocialista Gál Zoltán az Igényekről és lehetőségekről beszél majd, Kuncze Gábor SZDSZ-es frakcióvezető pedig a Giccs, giccs, hurrá címet adta felszólalásának.
  • A kormányzás cselekvés, a hazáért és az emberekért, elsősorban felelős cselekvés, kezdte beszédét Gyurcsány Ferenc. Meg kell találni az utat a jelen szorítása és a jövő igényei közötti ellentmondások között. „A felelős cselekvésről szól a kormányzás. Nemcsak beszélünk, hanem cselekszünk, átalakítjuk az igazságtalanságot, csökkenteni a bizonytalanságot” – mondja.
  • A Fidesz elnöke az elmúlt három hétben (plenáris ülések és az Orbán Viktor vagyongyarapodását vizsgáló bizottság ülésén) ugyanabban a feketés kordzakóban jelent meg. Csak ez állandó. Ja, és még az, hogy folyamatosan nyalogatja a szája szélét.
  • Az MDF elnök asszonya tavaszi pasztellben feszít: zöldben és rózsaszínben. Nem Gyurcsány Ferencre figyel, hanem Herényi Károllyal (ő a szokásos drappban diktálja a konzervatív divatot) trécsel. Talán még nem sikerült meggyőznie arról, hogy nem biztos, hogy Anettkával tényleg bejutottak volna a parlamentbe.
  • A kormányfő szerint a közüzemi díjakról tárgyalások folynak. Az elmúlt hetek, hónapok tárgyalásai alapján 2006. január elsejétől nem lesz gyógyszeráremelés. Nem lesz lakosságiáram-emelés, lakosságiáramár-csökkenés lesz, négyszázalékos, 2006. január elsejétől nem lesz lakosságigázár-emelés, pedig a világpiacon mozog a gáz ára, mondta.

    Energiaügyben három dologra kell figyelni, az ellátás biztonságára, („Tessék gondolni Kaliforniára vagy most például Németországra”), legyen ez a lehető legolcsóbb, és legyünk figyelemmel a hazai gazdasági szereplőkre. Aki csak az egyiket látja, annak nem az országért, hanem a hatalomért dobog a szíve, közölte.

  • Gyurcsán Ferenc beszéde közben érkezett meg a helyére Pokorni Zoltán, és hátrafordulva kezet fogott főnökével, Orbán Viktorral. A Fidesz elnöke mellett helyet foglaló Latorczai Jánossal viszont nem, de a volt független, ma már fideszes honatyán látszott: tudja, hol a helye. Neki ma nem jut sajt.
  • - mondotta a nap egyik idézetét Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
  • Gyurcsány szerint Magyarországnak nem célja, hogy tönkretegye a hazai vállalatokat, sőt azt szeretnék, hogy azok nagyra nőjenek. A kormányfő felveti, hogy Magyarország legyen bioetanol és biodízel előállításban az európai évonalban. Szól arról, hogy az előző kormány rossz döntését megváltoztatva határoztak a Zengőre tervezett radar áthelyezéséről és a babakötvény bevezetéséről.
  • Gyurcsány Ferenc felszólalása közben hiába piszkálja Orbán Viktort, a Fidesz elnöke nem veszi fel a kesztyűt. Sőt, oldalra és hátrafordulva nyugalomra inti képviselőtársait. A fideszesek a Zengőnél felmorajlottak, szerintük ugyanis nem titokban hoztak döntést.
  • Gyurcsány szerint "Magyarországnak Európa egyik legjelentősebb bioüzemanyag-előállítójává kell válnia". Ez remek kis koncepció, már látom, ahogyan az egyhektáros földekkel kárpótolt, hetven év fölötti, valóban kis gazdák biodízelüzemeket építenek a nagy magyar rögvalóságban.

    Mielőtt azonban belelovalnánk magunkat abba, hogy hamarosan biodízelolajsejkek lepik el az Alföldet, jusson eszünkbe az nagyon nem mellékes apróság, hogy a jelenlegi adójogszabályok büntetik a biodízel használatát. És mivel a képviselők már elfogadták a 2006-os adótörvénycsomagot, ez jövőre sem lesz másként.

  • Dávid Ibolya (MDF) kérdéseket tesz fel, hogy felelős-e a kormány és a miniszterelnök. Utal az euró bevezetésének csúszására, megemlíti, hogy demagógiára építik a kommunikációt, nem tesznek a korrupció ellen.
  • Egészen pontosan bimbózó tulipánnak öltözött Dávid Ibolya. Most, hogy felszólal és áll, jól látszik, hogy a kiskosztüm kiskabátjának vonalai a tulipán leveleit imitálják. Szerintünk nagyon hatásos, ha egy politikus nemcsak azonosul, de eggyé is válik a párttal. Narancsszínű rohamsisakot Orbán Viktor fejére!
  • Dávid Ibolya szerint jó, hogy Lengyelországban milliárdos költségvetéssel létrehoztak egy korrupcióellenes intézményt, és nem jó, hogy nálunk viszont a kormány még a pártfinanszírozást sem képes tisztába tenni, hogy átlátható legyen a közélet.

    Miközben elismerően bólogatunk, hogy a lengyelek végre intézményesítették a korrupciót, vagyis annak üldözését, nem tudunk nem emlékezni. Emlékezni arra, hogy a közélet tisztábbá tétele érdekében 1990 óta eddig - az üvegzsebtörvényen kívül - valóban egyetlen törvényjavaslat készült el, a lobbitörvényé. Ezt a mostani kabinet terjesztette elő, miközben 2001-ben annak tervezetét egyszer már kidolgozták, de aztán mégsem vitték a képviselők elé. Pedig akkor az igazságügyi minisztert Dávid Ibolyának hívták.

  • Gyurcsány Ferenc megfeddi Dávid Ibolyát. Ejnye-bejnye licitálnak a kormányfőre az ellenzéki képviselők. "Hogy lesz ebből parlament?" - teszik hozzá az alig egyszázalékos párt bejutási esélyeire utalva, és arra, hogy bizonyos berkekben az MDF és az MSZP kölcsönös támogatásáról beszélnek.

  • „Debil dolog, ha valaki egyetlen szót ismételget. Luxushülyék, akik ugyanazt a szót ismételgetik” – mondja Kuncze Gábor (SZDSZ), valószínűleg a Fideszre utalva. Tiszta versenyfeltételeket sürgetett a piacon, nagy probléma, ha az állam ezekbe a folyamatokba beavatkozik. A gondok egy része abból származik, hogy rosszul szabályozunk, korlátozzuk a versenyt.
  • Burány Sándor (MSZP) szerint a mindenkori kormánynak kötelessége a monopolhelyzetek és az árak csökkentése is. Mindannyiunk meglepetésére üdvözli, hogy jövőre nem nő a gáz és a villany ára, és a gyógyszerárak drasztikus emelésére sem kell számítani. Belekezd a Fidesz-kormány szapulásába. Megemlíti, hogy a Fidesz szüntette meg az áram hatósági árát. Ismerős szavak jönnek, a Zengő-ügy megoldását és a babakötvény bevezetését dicséri.
  • - mondotta a nap másik idézetét Gyurcsány Ferenc
  • Gyurcsány Ferenc viszonválaszában közölte: árnyalt gondolkodást, erőfeszítést és többoldalú szemléletet igényel. Társadalompolitikai előadást tart arról, hogy kiket, mikor és hogyan érdemes támogatni. Nehezen követhető gondolatmenetét így próbálja meg leegyszerűsíteni: a társadalompolitikában a leszakadók felé kell fordulni, a teljesítménymetszetben pedig az elől haladóknak kell lehetőséget biztosítani.

    Szól arról, hogy az elmúlt 15 év egymást váltó kormányai egyre kisebb mértékben növelték az államadósságot. Az Antall-kormány idején 189 százalékkal, a Horn-kormány alatt 60, Orbánék idején 49, most pedig 46 százalékkal nőtt az államadósság.

  • Január elsejétől nem lesz gázáremelés, ezt még a hétvégén jelentette be Gyurcsány Ferenc. Burány Sándor most megismételte, hozzátéve, hogy a gyógyszerek sem drágulnak.

    Naná, hogy gázáremelés nem lesz jövőre, választás ugyanis igen. Márpedig a kettő éppolyan határozottan kizárja egymást, mint renitens képviselőt a frakcióvezető (a nyugdíjemelés és a választás kapcsolata pont ellenkező).

    Én azonban azt gondolom, hogy ez nem elég. Nem elég, hogy nem drágul a piacilag indokolt mértékben a gáz, igenis, foglalják törvénybe, hogy ezentúl legyen ingyen a gáz. És a gyógyszer és a villany is, a kenyér és a tej, de akkor már, ha lehetne, a fehérbor is. És legyen már benne a törvényben az új államforma, a kommunista tanácsköztársaság is.

    Egyébként pedig, ha lenne Mol-részvényem, igencsak zavarna, hogy a részben az én tulajdonomban is álló cég veszteséget szenved el a hülye politikusok miatt. Akiknek köszönhetően a budai luxusmilliomosok is annyiért fűthetik az uszodáikat(!), mint a kunsági tanyákon élők a harminc négyzetméteres vályogkunyhót.

  • „Be kell fejezni az átverés politikáját” – mondja Gyurcsány, aki ezzel nagy tapsot és nevetést vált ki az ellenzék soraiban. „Magyarországnak olyan kormánya van, amelyik nem beszél, hanem cselekszik” – nevetteti tovább az ellenzékieket, majd példákat sorol arra, hogy milyen pozitív lépéseket tettek meg, amelyeket az előző kormány elmulasztott.

  • Ahogyan írtuk, a kormányfő az ellenzéket végre valahára megnevettette. Pokorni Zoltán egy könnycseppet is kimorzsolt a szeméből, és még Áder János is hahotázott, erről többet azonban inkább nem mondanánk. Viszont az is igaz, hogy az ellenzéki reakció alatt a parlamentben Gyurcsány szavaiból semmit sem lehetett hallani. Mikor viszont abbahagyaták, olyan csend lett, hogy Gyurcsány is meglepődött, alighanem ezért mondta ki azt a nagyon ciki mondatot ismét, hogy a kormány nem beszél, hanem cselekszik. A szlogen újabb nevetési hullámot indított el a kipihent arcú fideszesek körében.
  • Dávid Ibolyának egy bizonyos Rozi néni panaszkodott a gyógyszer- és a gázárakról. Gyurcsány Ferenc szerint Rozi néni nemcsak, hogy nem panaszkodott, de már biztos MSZP-szavazó, mert nem az árak, hanem a magyar nemzet emelkedett. Felhívtuk a Kisszékelyen élő Rozi nénit, aki sírva panaszolta, hogy a tévébe vágta a vasalóját, és felhívta a szcientológusokat.
  • Az még hagyján, hogy a Fidesz nagyhatalmú elnöke hetek óta ugyanazt a zakót nyűvi, de amellett már nem mennénk el szó nélkül, hogy ráadásul még alul is pozicionálta a vidéki nagygazda öltözködési és ízlésvilágát. Orbán mostanában úgy öltözik, ahogyan a kunhegyesi műborkészítőt elképzeli, azt, aki épp haverjához tart a tablettázóhelyiségbe. Nem, kiáltjuk, így már ő sem öltözne, sőt utoljára az akasztói Stadlert láttuk bevonulása előtt a búcsúlakomán hasonló öltözékben.
  • Nyugaton már több mint húszéves gyakorlata van annak, hogy a politikusok egymást hazudtolják meg ugyanazoknak a számoknak a felhasználásával. Reagan és Carter az elnökjelölti vitában, 1980-ban egyebek mellett az infláció, a munkanélküliség és a védelmi kiadások adatait értelmezte teljesen eltérően - a választás eredménye végül arra enged következtetni, hogy a lakosokat Reagan negatív olvasata győzte meg inkább.

    Noha tőlünk még messze van a jövő április-májusi választás, az biztos: a számok nálunk sem olyan konkrétak, mint azt Eukleidész hitte. Az áram ára ugyanis az ellenzék szerint a legmagasabb az unióban, Gál J. Zoltán korábbi kormányszóvivő szerint viszont az ellenzék hazudik, amikor ezt mondja. Nos, az tény, hogy nem mi fizetjük a legtöbbet - az uniós statisztikai hivatal szerint a szlovák és osztrák áram is drágább -, de az is, hogy átlagosan sokat kell a villanyáramért fizetnünk.

  • Egy civil szervezet fogyatékosokat alkalmaz, de 68 embert el kellett bocsátaniuk a szociális minisztérium döntése alapján, pedig már 120 főt foglalkoztathatnának. Az MDF elnöke ezért azt kérdezte a miniszterelnökhöz fordulva, hogy hol a sokat emlegetett szociális érzékenység.

    Oldják fel a létszámstopot, a megvonások pedig ne érintsék a szociális szférát, javasol Dávid Ibolya, aki kis ajándékkal is kedveskedne: az állam biztosítson protokollajándékokat a megváltozott munkaképességűeknek, például kulcstartót, kis gyertyát.

  • „A krumplileves legyen krumplileves!” – így Kuncze Gábor az árakat biztosító garancitörvényről és társairól (nemzeti minimum). Politikai pilótajáték zajlik, a választók félrevezetése, a választások megnyerése érdekében, kommentálja az SZDSZ elnöke az ellenzék múlt heti javaslatait. Kuncze szerint 1998-ban a Fidesz hasonló, felelőtlen ígéretekkel került hatalomba, és mégsem történt semmi. „Nem ez a járható út” – fogalmaz az SZDSZ elnöke, aki szerint a felelős politika alapja az emberekkel való őszinte beszéd.

  • A belügyminiszter múlt heti tündöklése csak rövid ideig tartott. Ma, térdig érő szoknyájában és fekete zakójában már morcosabbra vette a figurát. Azzal pedig, hogy az ülésterembe érkeztekor megigazította a derekán a szoknyát, ahogy megtette az első lépéseket miniszteri széke irányába, határozottan vidéki körzeti megbízottnak tűnt. Tudathasadásos állapot. Megkérnénk Szekeres Imrét, törődjön párttársával!
  • "Mi a franc az a luxusprofit?!" - kérdezi az Orbán Viktor felszólalását figyelő kollegáink mellett elhaladó munkatársunk.