Alkotmányellenes rendelkezések a PSZÁF-törvényben

2004.03.23. 18:01
Alkotmányellenesek a december 15-én elfogadott úgynevezett PSZÁF törvény egyes rendelkezései, a törvény egésze ugyanakkor nem ütközik az Alkotmányba, áll az Alkotmánybíróság közleményében. A felügyelet átszervezése nem ütközik az alaptörvénybe. A szocialista Molnár László fenntartja a PSZÁF-fel szemben megfogalmazott kritikáit.
Az Alkotmánybíróság kedden született határozatában alkotmányellenesnek minősítette a befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló, ki nem hirdetett jogszabály azon rendelkezéseit, amelyek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnöke és helyettesei megbízatásának megszűnésével kapcsolatban állapítottak meg szabályokat, tudatta az Alkotmánybíróság közleményben az MTI-vel.

Jogbizonytalanságot eredményez

A kormány tudomásul vesz
A kormányzatnak az Alkotmánybíróság döntésével kapcsolatban egy véleménye lehet, hogy tudomásul veszi a határozatot és hozzájárul ahhoz, hogy az alkotmányosság keretein belül maradó új szöveg szülessék a törvényben - mondta Terták Elemér, a Pénzügyminisztérium államtitkára. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény többi paragrafusa megállta a jogállamiság próbáját, tehát a PSZÁF- vezetés új szerkezetének a megalkotása összhangban van az alkotmánnyal. Terták Elemér elmondta: az új vezetés struktúrája a törvény megszavazása után kialakítható. Hozzátette: ez nem jelent szükségszerűen személyi változást, de azt is magával vonhatja.

Az Országgyűlés által tavaly december 15-én elfogadott úgynevezett PSZÁF-törvény ügyében a köztársasági elnök fordult az Alkotmánybírósághoz előzetes normakontrollra irányuló indítvánnyal. Mádl Ferenc különösen a felügyelet vezetőire vonatkozó rendelkezéseket ítélte aggályosnak.

Az Alkotmánybíróság döntésének indokolása szerint a vizsgált konkrét rendelkezések szabályozási tartalma jogbizonytalanságot eredményez, mert a felügyelet működésében az ügyek átmeneti vitelének csak egy részét biztosítja, illetve a legfontosabb hatósági jogkörök gyakorlását meghatározatlan ideig lehetetlenné teszi.

Az átszervezés nem alkotmányellenes

A testület ugyanakkor nem állapította meg a törvény egészének alkotmányellenességét annak alapján, hogy a törvényjavaslatot előterjesztő kormány egyáltalán nem vagy csak részben tett eleget a törvénytervezet előkészítése során előírt egyeztetési kötelezettségének. Az Alkotmánybíróság határozata értelmében szintén nem alkotmányellenes a felügyelet átszervezése.

Az Alkotmánybíróság többségi döntéséhez Bihari Mihály, Harmathy Attila, Tersztyánszkyné Vasadi Éva és Kukorelli István alkotmánybírók párhuzamos indokolást, Czúcz Ottó, Kiss László és Tersztyánszkyné Vasadi Éva alkotmánybírók pedig különvéleményt csatoltak.

Molnár fenntartja

A befektetők és a betéteseket fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló jogszabály 90 százalékban jó, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnöke és helyettesei kapcsán "jogilag rendben van" az Alkotmánybíróság döntése, mondta Molnár László, az MSZP-frakció költségvetési munkacsoportjának tagja kedden az MTI-nek. Molnár László közölte, a jogszabály ettől a döntéstől még nagy részében megfelelő marad. Hozzátette, a PSZÁF vezetőire vonatkozó szabályok jogbizonytalanságot okoztak volna.

Elmondta, az MSZP, a Fidesszel szemben, végig "szakmai alapon közelítette meg" a jogszabályt. "Fenntartom a kritikát a PSZÁF elnökével szemben" - tette hozzá ugyanakkor az MSZP képviselője, megjegyezve, hogy például a Baumag-ingatlanszövetkezet ügyében hibázott a felügyelet.

Áder: Szász lerántotta a leplet

"Az Alkotmánybíróság egyértelműen kimondta, hogy Medgyessy Péter alkotmányellenes módon kívánta eltávolítani Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét" - közölte Áder János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. Az ellenzéki politikus a brókerbotrányra utalva azt mondta, a kormányfő azért akarta és akarja Szász Károlyt mindenáron eltávolítani, mert a PSZÁF-elnök lerántotta a leplet egy, "a szocialistákat érintő súlyos bűncselekményről". Áder János hangsúlyozta: ha Szász Károlyt mint egyszemélyi vezetőt eltávolítják a PSZÁF éléről, és az elképzelések alapján oda egy több főből álló tanácsot választanak, akkor amíg a hosszadalmas eljárás nem zajlik le, nincs a felügyelet élén egy a betétesek érdekeit képviselő vezető testület.