Lebontják Rajk László 56-os emlékművét Veszprémben
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
A bontás nagy körültekintést igényel és a nagyméretű szoborelemek miatt a szállítás is csak speciális járművel oldható majd meg. A város vezetői tárgyalni kívánnak Rajk Lászlóval az általa készített emlékmű jövőbeli sorsáról.
Rajk László 2007 tavaszán beleegyezett abba, hogy a veszprémi Színházkertben 2006 októberében elhelyezett emlékművet új helyszínen állítsák fel, de kikötötte, hogy a bontás és az új helyen való felállítás egyidejűleg történjen. A városvezetés azonban az új helyszín műszaki és művészeti koncepciójának egyeztetése helyett az emlékmű lebontása mellett döntött. Rajk ezért felülvizsgálati keresetet nyújt be az illetékes bírósághoz a regionális közigazgatási hivatal határozata ellen, mert azt több téren törvénysértőnek találja, egyben kéri a bontásról szóló határozat végrehajtásának a felfüggesztését. Ennek elbírálásáig az emlékmű jogszerűen nem bontható le - mondta a művész.
Rajk László hangsúlyozta, csak remélni meri, hogy Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének közelgő 50. évfordulója előtt egy hónappal a veszprémi polgármesternek nem az 1956-os emlékmű végleges lerombolása a célja, hanem a mártírok emlékének tiszteletben tartása mellett annak méltó elhelyezése. Erről természetesen készen áll tárgyalni a város vezetésével - tette hozzá.
Az ügy előzményeihez tartozik, hogy a szocialista, szabad demokrata többségű veszprémi önkormányzat 2005. februárjában írt ki meghívásos pályázatot egy 1956-os emlékmű megalkotására és felállítására, és a pályázó tizenegy művész közül Rajk László nyert. Az alkotó az emlékművet - a szerződés szerint 20 millió forintos díjazásért és felállítási költségért -, 2005 októberére elkészítette és annak felállítását október 13-án meg is kezdte a Színházkertben.
Rajk László az eredeti tervtől ugyanakkor annyiban eltért, hogy egy csatorna fedlapja miatt az emlékművet másfél méterrel el kellett forgatni, és a forradalom zászlóit ábrázoló fémfelület sem lett anyagában csiszolt és fénylő, hanem felületkezelt matt színt kapott. Az eltéréssel azonban az akkori városvezetés és építési hatóság egyetértett.
A 2006. október elsejei választások során azonban új, fideszes polgármester került Veszprém élére, és a képviselőtestületben is a polgári oldal szerzett többséget. Éppen az új városvezető eskütételének napján (október 13-án) jelent meg a Színházkertben a polgármesteri hivatal építéshatósági irodájának a vezetője, aki a munkálatok leállításáról rendelkezett, mondván: az engedélytől eltérően állítják fel az emlékművet. Rajk László ugyanakkor arra hivatkozott, hogy az eltérésekkel a város korábbi vezetése egyetértett, tehát ő okkal és jóhiszeműen, sőt jogszerűen állítja fel az emlékművet.
2007 áprilisában a város képviselőtestülete úgy döntött, hogy az emlékművet a Színházkertből áthelyezik a Jutas lakótelep Barátság Parkjába, amibe a művész is beleegyezett, a munkálatok egyidejű elvégzése mellett. Az emlékműnek a parkban való elhelyezése ellen azonban a lakótelepen élők többsége egy szeptemberi lakossági fórumon tiltakozott.
Rajk László az áprilisi képviselőtestületi döntést követően heteken, sőt hónapokon át kérte a bontási határozat megküldését, amit végül augusztus 22-én kapott kézhez. Az ügy attól kezdődően terelődött hatósági, jogi útra, és a művész nyilatkozatából következtethetően a bíróságon folytatódik.