Belföld

A „keresztapa” keresztrefeszítése

Hódmezővásárhely és Rapcsák András

2000. 10. 26., 16:29 | Frissítve: 2001. március 20., kedd 08:32

A történet kompatibilis egy Latin-amerikai szappanoperával, ahol Don Alvarez mindnyájunk atyja mind termetével, mind cselekedeteivel rátelepedik a környezetére, amelyet egyre inkább ingerel már a feudalizmus lenyeletése. Pedig Rapcsák Andrást lehet szeretni. Ezt az bizonyítja legjobban, hogy az 1990. évi önkormányzati választások óta toronymagas népszerűségnek örvendett a városban - eredményeit megközelíteni senkinek sem sikerült, meghaladni pedig pláne nem, igaz a kihívók kezében talán a vízipisztoly volt a leghatékonyabb fegyver. Ennek ellenére sokan megpróbálták sárba tiporni hírnevét, de a próbálkozások csupán tavaly márciusában értek be először, amikor egy zárt ajtók mögötti közgyűlés megnyitotta az ökumenikus és folyamatos bálszezont.

Kezdődnek a bajok

Hódmezővásárhely hazánk legalacsonyabban fekvő települése, de ennek ellenére politikai élete egyáltalán nem nevezhető laposnak. Ennek megfelelően az utóbbi két év történeteit praktizáló jogászok sem tudnák túlóra nélkül értelmezni, mert a harcot ma már sokkal inkább a paragrafusok vívják, mint az érintett felek. Egy biztos: az elmúlt két évben már a város megyei jogú státusza is veszélybe került, ugyanis az ezt feltételező 50 ezer fő már aligha van 50 ezer fő, magyarán szólva a városból a jóhírnévvel együtt menekül a lakosság is. Az ellenzék szerint ez Rapcsák Andrásnak köszönhető, Rapcsák András szerint az ellenzéknek, de valljuk be: az utóbbi években Hódmezővásárhelynek az volt a legnagyobb sikere, amikor a városháza elől közvetítették a Tízórai lélekmelengető perceit.

Egy fenékkel két padot

Az egyszerű honpolgár tulajdonképpen először akkor értesült Rapcsák András súlyos személyiségéről, amikor ki kellett cserélni parlamenti ülőhelyét, mondván egy szimpla padon nem fért el a képviselő. Egy fenékkel azonban nem lehet két lovat megülni, és Rapcsák annak ellenére, hogy 1998. májusában már az első fordulóban bejutott a parlamentbe, sokan a szemére vetették, hogy nincs ideje a két teljes embert kívánó funkció megfelelő ellátására. Ezen kívül azonban nem sok vizet zavart a honi közéletben, az ember joggal gondolta, hogy örülhetett az a város, amely egy ilyen formátumú, és ilyen népszerűségű ember kezei közé szorult.

Példátlan ellenzéki összefogás

Hát nem örült. Helyesebben örült, de az örömkönnyek két év óta lassan felszáradtak. Az addigi pletykák, és városi mende-mondák egyre markánsabban lettek vezérfonalak a vásárhelyi közéletben, és a sajtómunkások tevékenysége nyomán egy egész ország kapkodta a fejét: hogy már a Rapcsák is, vájják ki a szemeimet, ha értem mi történik Vásárhelyen.
Az válság első komolyabb jele az 1998-as önkormányzati választásokra való felkészülés időszaka volt, amikor példátlan összefogás készülődött Rapcsák András ellen. Az ellenzék Kőhegyi Andrást támogatta teljes mellszélességgel, egy oldalon harcolt a MIÉP a Munkáspárt, a Kisgazdapárt, horribile dictu az SZDSZ is, valamint csatlakozott hozzájuk nyolc független szervezet is.

Dr. Kovács László, a MIÉP helyi szervezetének elnöke akkor úgy nyilatkozott, hogy „nincs semmi elvi kompromisszum a többi párttal. Egyetlen nézetazonosság van: Kőhegyi András személye, és Rapcsák eltávolítása.

Rapcsák kezdetben nem vette komolyan az új frontvonal nyitását. Visszautasította, hogy diktatúrát épített volna suttyomban, hogy nem hallgatta meg a mások véleményét, és azt képtelenségnek tartotta, hogy saját pribékjeivel töltötte volna fel a kulcsfontosságú közintézmények vezető pozícióit.

Valaki hazudik

A város Európa-díjat kapott és Hild-érmet, és ezzel Rapcsáknak minden adu a kezében volt, ugyanis az ő uralkodása alatt érte el ez a falunak nagy, városnak vicces település az eredményeit. Rapcsák nem félt, és úgy gondolta joggal vezeti ő a megyei jogú várost.
Kecskés Ákos, az SZDSZ Csongrád megyei elnöke szerint azonban: „Hódmezővásárhelyen nyolc éve nem hidegháborús, hanem háborús állapotok vannak. A közélet fertőzött ezektől az állapotoktól, az acsarkodástól, és a gyűlölködéstől.”

Idézzünk fel egy televízió-műsort, ahol a következő interjúk következtek egymás után. A téma: a polgármester stílusa.

Havránek Ferenc, a Munkáspárt helyi szervezetének elnöke: „A polgármesternek nagyon szép reakciói szoktak lenni, az asztalveréstől kezdve, a legkedveltebb fordulata pedig az, hogy: „ a képviselő úr természetesen ismételten hazudik, és demagóg módon adja elő a tényeket.” Hát ezt nehéz cáfolni. Szóval lehetne, hogy felállok, és visszamondom, hogy a polgármester hazudik, de hát akkor a dedóba kerülünk.

Dr. Rapcsák András válasza: „Hát az urak, akik Önt (riporter) erről tájékoztatták, hazudtak, most mit csináljak?”

Az igazság napja

Például le kellett volna mondania – hangzik az egyetemes válasz, de a történet jelen állása szerint csak az önkormányzati képviselők egy része szorgalmazza az ügyet. A Fidesz vezérkara mindvégig kiállt Rapcsák mellett, amelynek informátoraink szerint az az elsőszámú oka, hogy a felfüggesztett polgármestert baráti szálak fűzik Várhegyi Attilához, a Fidesz Országos Választmányának elnökéhez.

Tavaly márciusban azonban elérkezett az igazság napja, vagy legalábbis a függetlenségé, mert már nem csak a helyi televízió legendásan elfogult riporterei szemezgettek a polgármester kontra ellenzék vitájából, hanem az egész nyilvánosság előtt kezdődött el a másfél éves polémia, amelyet feltehetőleg csupán néhány elvakult településszociológus ismer teljeségében.

Az igazi elégtétel azonban a december 3.-ra kiírt időközi választás végeredménye lehet, amely várhatóan örökre eldönti, hogy Európa második legkövérebb polgármesterét akarja-e Vásárhely, vagy egy olyan grémiumot, amely másfél év óta a szorzótáblában sem tud megegyezni. Vagy jön egy harmadik tényező, és lenyom mindent mindenkinek a torkán, amelynek legbrutálisabb falatjait ideírjuk, átnézzük, hogy az olvasó lényegesen hülyébb legyen, mint ezen összeállítás előtt volt.

N;
hirdetés