Kifizették Rejtő tízmilliós óvadékát

2003.12.12. 12:52
A K&H Bank egykori vezetője 10 millió forint óvadékért távozhat a börtönből. Rejtő E. Tibor ügyvédje csütörtökön még azt mondta: nem tudja mikor szabadulhat védence, mert Rejtő hozzátartozóinak jelenleg nem áll rendelkezésére a kért összeg. Pénteken délelőtt végül kifizették a pénzt, ami visszajár, ha a gyanúsított a rendőrség rendelkezésére áll.
Pénteken délelőtt kifizették Rejtő E. Tibor tízmilliós óvadékát, így a korábbi bankvezér várhatóan egy órán belül szabadlábra kerülhet. A hírügynökség értesülései szerint az óvadék tízmilliós összegét Rejtő egy közeli hozzátartozója fizette ki, kevéssel déli tizenkét óra előtt.

Klikk a képre!
A Kereskedelmi és Hitelbank exelnöke szeptemberben került előzetes letartóztatásba, a brókerbotrány gyanúsítottjaként. Szabadlábra helyezéséről, illetve házi őrizetének elrendeléséről e hét szerdán döntött a Budai Központi Kerületi Bíróság. A döntés ellen nem fellebbezett az ügyészség, így az rögvest jogerőre emelkedett. Rejtő kora délutánra várható szabadon bocsájtását jelenleg kiváncsi újságírók hada várja a Nagy Ignác utcai börtönépület kijáratánál.

Tegnap estig egyébként senki nem fizette ki Rejtő E. Tibor tízmillió forintos óvadékát. A volt bankár ügyvédje szerint azért, mert az ismeretlen jótevőnek egyelőre nincsen ennyi pénze.

A BKKB szintén megszüntette Bitvai Miklós, az Állami Autópályakezelő Rt. sikkasztással gyanúsított egykori vezérigazgatójának előzetes letartóztatását tízmillió, El Abed Hasszánét pedig harmincmillió forint óvadék ellenében. Egyúttal esetükben is elrendelte a házi őrizetet, az úti okmány elvételét, a szír férfi esetében pedig az állandó rendőri ellenőrzést is. Ezek a határozatok azonban nem jogerősek, mert az ügyészség fellebbezett