Elkapták a harckocsizót a rendőrök

2006.10.24. 13:14
A hétfői éjszakai összecsapásokban 10 rendőr sérült meg, a zavargások nyomán eddig 131 embert állítottak elő, köztük a T-34-es elindítóját is, mondta keddi sajtótájékoztatóján Gergényi Péter. A budapesti rendőrfőkapitány szerint a fővárosban a rendőrök bátran, keményen és törvényesen léptek fel. Egyetlen sérült sem kaphat kártérítést, akinek kifogása van a rendőrségi eljárással szemben, forduljon ügyészséghez - tanácsolta a főkapitány.

"Szerény személyem, az országos rendőrfőkapitánnyal egyetértésben döntött" - mondta Gergényi Péter, Budapest rendőrfőkapitánya azon a sajtótájékoztatón, amit az október 23-i rendőri intézkedésekkel kapcsolatban tartottak. A főkapitány részletesen beszámolt az ötvenhatos forradalom és szabadságharc évfordulóján történt rendőrségi lépésektől.

Első körben a Kossuth tér kiürítéséről esett szó. Gergényi elmondta, a tüntetők által hetek óta használt területet akkor nyilvánította műveleti területnek, amikor a külföldi államfők érkezése előtt tűzszerészek vizsgálták át az ott lévő sátrakat, és számtalan közveszélyes eszközt találtak a tüntetők holmija között. "Nem tartották be a megállapodást" - jelentette ki Gergényi, hozzátéve, hogy ezután ürítették ki hétfőn hajnalban a területet, "kényszerítő eszközök bevetése nélkül".

A területen talált eszközök változatosságát a tájékoztatóra is elhozott lefoglalt tárgyakkal szemléltette a főkapitány. Gergényi bemutatta a zoknis bombákat is, az egyenzokniba töltött, benzinnel vagy glicerinnel keveret összetört faszén "gyújtóbombaként viselkedik". "Nekem is újdonság volt" - mondta a különleges tüntetői gyújtófegyverről a főkapitány. Ezek után a Kossuth tér addig marad kordonokkal lezárt műveleti terület, amíg szükséges, fogalmazott Gergényi, hozzátéve, hogy a parlament védelme indokolja ezt.

Gergényi Péter és a lefoglalt fegyverek
Gergényi Péter és a lefoglalt fegyverek

A tüntetők támadtak először

Az események elfajulásáról annyit mondott a főkapitány, hogy a rendőrök akkor vetettek be először kényszerítő eszközöket, amikor a Kossuth térről kiszorított tüntetők az Alkotmány utcában rátámadtak a rendőrökre, többek között Molotov-koktélok dobtak feléjük.

Az események irányáról szólva Gergényi elmondta, hogy mindig a jogsértő csoportok választották az útvonalat, nem a rendőrök terelték őket erre vagy amarra. A Nyugati téren viszonylag hamar felszámolták a csoportosulást, az Astoria - azaz a Fidesz rendezvénye - felé induló csoportot a Deák térig kísérték a rendőrök. "Nem mi szorítottuk őket, ők mentek arra" - hangsúlyozta Gergényi, utalva azokra a felvetésekre, hogy miért a fideszes nagygyűlés felé terelték a rendőrök a rendbontókat.

A rendőrök sorfalát Gergényi meg is állíttatta a Deák téren, hogy nehogy a békés és jogkövető rendezvénybe szorítsák a jogsértőket. Ők azonban igyekeztek minél jobban "hozzásimulni" a Fidesz nagygyűléséhez, "erről a rendezvény szervezőit értesítettük, majd a jogkövető állampolgárok elvonulása után folytattuk a rendőri intézkedést". A kérdésre, hogy miért nem akadályozta meg a rendőrség a két csoport keveredését, Gergényi úgy válaszolt, hogy nem lett volna joguk egy nyílt politikai rendezvényhez csatlakozni akarókat ebbéli törekvésükben megakadályozni.

Változatos fegyverek mindkét oldalon

Az Erzsébet hídig tartó oszlatás során a rendbontók változatos eszközöket vetettek be a rendőrök ellen, barikádokat emeltek, Molotov-koktélokkal támadtak, köveket dobáltak, sőt, egy hatástalanított lövegtornyú, de attól még veszélyes T-34-es harckocsit is beüzemeltek. Ez utóbbit a rendőrök végül sikeresen megállították, a vezetőjét elfogták. "Bátor, kemény, de törvényes fellépés volt" - mondta a rendőri akcióról a főkapitány.

A hétfői eseményekben körülbelül tíz rendőr sérült meg, és körülbelül 130 főt állítottak elő, de ez a szám még változhat. A rendőrség ugyanis ismét létrehozta azt a speciális nyomozócsoportot, amely a kamerafelvételek alapján azonosítja a rendzavarókat.

Gergényi minden törvényileg megengedett kényszerítő eszköz bevetését engedélyezte, kivéve a lőfegyvereket. A két legsűrűbben használt fegyvert be is mutatta Rendészeti Biztonsági Szolgálat egyik parancsnoka, a könnygázgránát kilövésére alkalmas kézifegyvert, valamint a gumilövedékek kilövésére alkalmas puskát. Újságírók érdeklődésére az is elhangzott, hogy kétféle gumilövedéket használtak a rendőrök, az egyik patronja egy darab, körülbelül másfél centiméter átmérőjű, a másik fajta több, 3-5 milliméter átmérőjű gumilövedéket tartalmaz.

Nem mond le

Ugyancsak újságírói kérdésre szögezte le Gergényi, hogy a tömegoszlatás idején megsérültek semmiféle kártérítést nem kapnak a rendőrségtől, "aki ott volt, az saját felelősségére tartózkodott ott, szándékegységben a rendbontókkal". Bárkinek bármiféle panasza van a rendőrségi akcióval kapcsolatban, az ügyészségen tegyen bejelentést, és majd az ügyészség kivizsgálja, mondta többször is a főkapitány a rendőri túlkapásokat firtató újságírói kérdésekre. "Erről én nem hallottam" - tért ki többször is válaszadás elől Gergényi a konkrét esetekre rákérdező újságírói felvetésekre. Révész Máriusz, fideszes parlamenti képviselő sérüléseivel kapcsolatban is az volt a válasz, hogy "nem kívánok semmilyen vizsgálatot lefolytatni, az ügyészségen kell egyéni panaszt tenni".

A rendőrség alapszintű biztosítással készül a Lelkiismeret '88 főváros körüli blokádjára, válaszolt Gergényi Péter az Index érdeklődésére. A Budapestre vezető utak 13 pontján tervezett félpályás útlezásárokról kedden számolt be a kuruc.info.

Az Index kérdésére, hogy felmerült-e bármilyen szinten a hétfői eseményekkel kapcsolatban Gergényi lemondásának, lemondatásának kérdése, a főkapitány úgy felelt, hogy ő a felelős minden rendőri intézkedésért, de azok jogszerűek voltak, majd hozzátette, hogy a rend helyreállításáért köszönet illetné a rendőrséget. Budapest rendőrfőkapitánya nem mond le, ez derült ki Gergényi, a kérdés megismétlése után adott válaszából.