A símaszkosok megúszták

2007.09.16. 20:08
Az Indexben bemutatott tavaly őszi rendőri túlkapások egyikében sem ítélték még el az elkövetőket. A símaszkban, azonosító nélkül bántalmazó rendőröket nem is fogják, mert az ügyészség minden olyan eljárást vádemelés nélkül megszüntetett, amelyben nem volt egyértelműen megállapítható, hogy egy többtagú osztagból ki bántalmazott. A maszk nélkül bántalmazó, a sértettek által azonosított rendőrök viszont bíróság elé kerülnek.

A Kruchina fivéreket, Károlyt és Vincét 2006. szeptember 21-én kora hajnalban a Rebisz egy tízfős bevetési csoportja vette őrizetbe a Rákóczi úton. A rendőrök szerint egy nagyobb csoport tagjaiként kövekkel dobálták a tömegoszlatókat, majd a VII. kerület kis utcáiba menekültek, ezért a Budapesti Nyomozó Ügyészség csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének alapos gyanújával eljárást indított ellenük. A fivérek azt vallották, hogy elfogásuk előtt a Nagykörúton oszlató rendőrök közelében sem jártak. Bűnösségüket négy, az elfogásukban közreműködő rendőr, ártatlanságukat az AP hírügynökség két fotóriportere tanúsította. Az ügyészség 2006. december 20-án megszüntette ellenük a nyomozást.

A Kruchina fivérek állítása szerint letartóztatásukkor bántalmazták - ütötték, rúgták - őket az eljáró, később ellenük tanúskodó símaszkos, azonosító nélküli rendőrök. Sérüléseiket orvosi látleletek igazolják. Állításuk szerint a bántalmazás a X. kerületi rendőrkapitányságon is folytatódott, ahol a rohamrendőrök gumibottal és pajzsokkal ütötték-verték a hátrabilincselt kezű őrizeteseket.

>>> Ez nem Amerika, kisköcsög!

>>> Futni hagyták a 'két köcsögöt'

Kruchina Károly és Vince vallomása alapján a Budapesti Nyomozó Ügyészség hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétségének gyanújával eljárást indított az őket őrizetbe vevő, illetve a X. kerületi kapitányságon akkor szolgálatot teljesítő rendőrök ellen. Az utcán intézkedő tíz rebiszes ellen indított nyomozást az ügyészség tavasszal megszüntette. A határozat indoklása szerint a fivérek elfogásakor megvalósult ugyan a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége, az elkövetők kiléte azonban az azonosító hiánya és a símaszkok miatt nem volt megállapítható. A Helsinki Bizottság civil jogvédő szervezet korábban az Indexnek nyilatkozó szakértője szerint ezeknek a rendőröknek a felelőssége - bűnrészesként - megállapítható volna.

>>> Bűnrészességgel vádolható az azonosíthatatlanul bántalmazó rendőr

Ángel Mendoza perui állampolgárt a lakhelyén, egy körúti bérház kapualjában fogták el rohamrendőrök 2006. szeptember 20-án, az esti órákban. Egy Rebisz-osztagparancsnok tanúvallomása szerint oszlató rendőröket dobált, ezért csoportosan, felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak gyanújával nyomoztak ellene és 14 éves társa ellen. Az ügyészség 2007. március 7-én bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást, térfigyelő kamerák, televíziók és a rendőrség saját felvételei bizonyították Mendoza ártatlanságát.

Ángel Mendozát letartóztatása után a X. kerületi rendőrkapitányságon súlyosan bántalmazták. Hátrabilincselt kézzel várakoztatták, amikor egy csoport rendőr rátámadt. Ütötték, rúgták, orrtörést és bordarepedést szenvedett. Kórházi látleletekkel igazolt sérülései miatt bántalmazás hivatalos eljárásban vétsége miatt eljárás indult. Az ügyészségen hatvan fekete-fehér képről kellett kiválasztania azokat, akik megverték. Egy maszk nélkül bántalmazó rendőrt képről és később a szembesítésen is felismert.

>>> Orrtörés és bordarepedés a kapitányságon

A Mendoza által felismert rendőr, a X. kerületi rendőrkapitányság beosztottja ellen hivatali visszaélésért és védekezésre képtelen személy ellen elkövetett súlyos testi sértésért vádat emeltek, ügyét szeptember 27-én tárgyalja a Fővárosi Bíróság. Vele együtt áll bíróság elé egy másik, a X. kerületi kapitányságon megbilincselt embereket maszk nélkül bántalmazó rendőr is, akit a Kruchina fivérek azonosítottak fényképről, majd szembesítéssel. Ugyanaznap tárgyalja majd a bíróság másodfokon a Klub rádió sajtóhelyreigazítási ügyét: Bolgár György megbeszéljük című műsorában egy betelefonáló azzal vádolta a Kruchina fivéreket, hogy március 15-én gyújtogattak és barikádokat építettek. A Klub rádiót elsőfokon helyreigazítás közlésére kötelezte a bíróság, a rádió fellebbezett.

>>> Bolgár úr és a megvilágítás

Török Imre is nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel, csigolyarepedéssel, szemsérüléssel és zúzódásokkal került kórházba, miután 2006. szeptember 20-án hajnalban az Oktogon környékén elfogták. A gyanú szerint egy garázda csoport tagjaként a körúton és az Oktogonon dobálta a rendőröket, majd egy mellékutcába menekült. Hivatalos személy elleni erőszakkal és garázdasággal gyanúsították, az ügyében lefolytatott eljárást a nyár elején bűncselekmény hiányában szüntette meg az ügyészség.

A Török Imrére terhelő vallomást tévő rendőrök annak a rebiszes kiemelőcsoportnak a tagjai voltak, akik közül két személy ellen eljárás indult a férfi bántalmazása miatt. Ezek a rendőrök símaszkot nem, csak plexisisakot viseltek, a Török elfogásáról készült rendőri jelentés nevesíti őket, ezért hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétségért és védekezésre képtelen személlyel szemben elkövetett súlyos testi sértés bűntettéért az ügyészség vádat emelt ellenük. Ügyüket júliusban kezdték tárgyalni, ítélet még nem született. A második tárgyalást október végére tűzte ki a bíróság.

>>> Félholtra verték a katasztrófaturistát

Nagy László fél szemére teljesen megvakult egy gumilövedéktől. 2006. október 23-án, a Fidesz naggyűlése után fejre célzott lövést kapott egy rohamrendőrtől. Az ügyészség hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége és más bűncselekmények gyanújával eljárást indított az ügyben, majd 2007. június 8-án kelt határozatában megszüntette a nyomozást, mert az elkövető kiléte nem állapítható meg.

A helyszínen a Rebisz bevetési osztálya és más rendőri egységek csapaterőben fellépve oszlattak, köztük legalább öt gumilövedékes puskával rendelkező rendőr dolgozott símaszkban. A sértett arcüregéből a szájpadlásán keresztül kiműtött lőszer nem volt alkalmas a fegyver azonosítására. Az ügyészség a nyomozás során azt is megállapította, hogy a Rebisz által használt fegyverek és gumilövedékek nem voltak rendszerbe állítva, alkalmazásukat az igazságügyi és rendészeti miniszter csak 2006. december 6-án hagyta jóvá.

>>> Fél szemére megvakult a gumilövedéktől

>>> TASZ: Jogtalanul használták a gumilövedéket

Összesen 39 rendőrnek kell bíróság elé állnia a tavaly őszi zavargások alatt tanúsított magatartása miatt, hangzott el a Fővárosi Főügyészség és a Budapesti Nyomozó Ügyészség közös sajtótájékoztatóján múlt csütörtökön. A szeptemberben történtekkel kapcsolatban 23 rendőrt azonosítottak, és közülük 21 ellen emeltek vádat, az október 23-án történtekkel kapcsolatban 27 rendőrt azonosítottak, és 18 ellen emeltek vádat, mondta el Falvai Zsolt, a Budapesti Nyomozó Ügyészség vezetője. Ezek még nem végleges adatok.

Falvai szerint a rendőri bűncselekmények esetében a törvény kizárja a kollektív felelősséget, büntetőeljárás csak konkrét személy ellen indítható. Mivel a rendőrök azonosítójel nélkül, símaszkban intézkedtek, az esetek egy részének felderítése, az elkövetők azonosítása nehézségeket okozott, és az osztagparancsnokok sem bizonyultak együttműködőnek a nyomozásokkor. A gumilövedékek ügyében Falvai márciusban levélben fordult az országos rendőrfőkapitányhoz. Azt kérte, hogy vizsgálja meg, felelős-e valaki az elmaradt rendszerbevételi eljárásért. Erre Bencze József júniusban azt válaszolta, hogy emiatt senkit sem terhel felelősség.