Rákosmentén a tömegközlekedés vihet, Szegeden az autópálya hozhat

2006.04.07. 09:21
Az országgyűlési választások után kiderül, hogy hoz-e Szegeden politikai tőkét az autópálya megépítése, vagy a helyiek folytatják a tizenhat éves hagyományt, és az ellenzékre adják voksukat. A főváros XVII. kerületében, ahol ugyancsak mindig az országosan első helyezett (a választáskor éppen ellenzéki) párt jelöltje nyert, pártja lecserélte a négy éve befutó szocialistát, de ettől még a szavazók az új jelöltet büntethetik az elmaradt közlekedésfejlesztésért.

Huszonhat választókerületben 1990 óta mindig annak a pártnak a jelöltje nyert, amelyik az országos választáson is az első lett. Mivel a rendszerváltás óta a választás eddig mindig hatalomváltást is jelentett, úgy is fogalmazhatunk, hogy ezekben a körzetekben mindig az ellenzék nyert.

Az ország kevésbé fejlett részein futott be sorozatosan az ellenzéki jelölt, jellemző, hogy Győr-Moson-Sopron vagy Fejér megyéből egyetlen ilyen körzet sincs, az országos átlaghoz képest elmaradottabb Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből vagy Békésből három, illetve két választókerület nyertesét is mind a négyszer az országosan is győztes párt adta.

Araszolnak a dugóban

Budapesten hét ilyen, többnyire fejletlenebb vagy külsőkerületi mintakörzet van. Egyike ezeknek a XVII. kerület. Itt hiába győztek 2002-ben a szocialisták, mégsem Devánszkiné Molnár Katalin indul az MSZP-s mandátum megvédéséért, hanem Alexa György. Az ellenzék így nem személy szerint neki róhatja fel, hogy a közlekedésfejlesztésben az elmúlt négy évben sem történt változás.

A tanácsi időktől kezdve ígérik a Rákosmentén élőknek, hogy meggyorsítják a bejutást a városba. A reggeli csúcsforgalomban a kétszer egysávos utakon a buszok csak araszolnak a dugókban, és a húszperces menetidő helyett gyakran egy óra alatt, vagy még lassabban teszik meg az utat.

A kampányidőszakban minden jelölt megígéri, hogy megoldják végre a közlekedési problémákat. Ígértek már meghosszabbított kettes metrót, gyorsvillamost, sűrűn közlekedő elővárosi vonatot, buszsávot, útszélesítést. A szép tervekből semmi sem lett, bár most a jelöltek egyformán azt mondják, hogy a rákosligeti vasútállomás mellett épül új buszvégállomás, ahonnan a kerületiek a jelenleginél sűrűbben járó elővárosi vonatokkal érnék el alig húsz perc alatt a Keleti Pályaudvart - természetesen a következő ciklusban.

#alt#
Hipermodern átszállóhely lesz - ciklusok óta a következő ciklusban (Fotó: Barakonyi Szabolcs)

Földutat aszfaltoztak

"Legnagyobb tragédiánk a közlekedés, nem véletlenül érdemeltük ki a Rákosborzasztó elnevezést" - mondta Riz Levente, a Fidesz 32 éves, középiskolai tanár jelöltje, aki az Orbán-kormány idejéből a szépre is tudott emlékezni; 2001-ben 35 kilométer földutat aszfaltoztak le, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy Koltai Ildikó megvédje mandátumát.

Az idegölő reggeli dugók ellenére Rákosliget, Rákoshegy, Rákoscsaba népe a Fideszre, a rákoskeresztúri lakótelepen élők többsége inkább a szocialistákra szavaz. Az ingadozók Rákoscsaba-Újtelepről, Akadémiaújtelepről és Rákoshegy déli részéről indulnak négyévente a szavazóköreikbe.

Körjáratot a kerületieknek!

A kerület lakosainak száma ráadásul folyamatosan növekszik, a közszolgáltatások viszont nincsenek ehhez igazítva. Az iskolákban, óvodákban, orvosi rendelőkben és az utakon nagy a zsúfoltság.

A Fidesz jelöltjének ígéretei jórészt a közlekedésfejlesztéssel kapcsolatosak. Úgy gondolja, hogy nem lenne gondja a 2010-es újraválasztással, ha addigra kétszer kétsávos út vezetne a belső kerületek felé, sűrűbben járó és tisztább elővárosi vonattal lehetne bejutni a Keleti Pályaudvarhoz, közvetlen buszjárat lenne Rákoscsaba és az Örs vezér tere között, és körjárat kötné össze a XVII. kerület részeit.

#alt#
Reggeli dugó a Pesti úti felüljárónál (Fotó: Barakonyi Szabolcs)

Kérdés, hogyan érné el mindezt. Riz Levente szerint nem lehet probléma: "Reméljük, hogy mi adjuk a gazdasági minisztert, és akkor elég lesz bemennem hozzá és meggyőznöm".

Ők is aszfaltoztak

Alexa György, a szocialisták XVII. kerületi jelöltje, a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs tanácsadója, nem a helyiek közlekedéssel való elégedetlenségében látja, hogy mindig az ellenzéki jelölt fut be. "A kulcs a megjelenésben van - mondta. - Amikor alacsony a részvétel, akkor a jobboldal a nyertes, amikor sokan jönnek, akkor mi. Különben is, a Polgármesteri Hivatalt 1998 óta az MSZP-SZDSZ koalíciója irányítja."

Alexa egy év eleji önkormányzati felmérésre hivatkozva állítja, hogy a jobboldaliaknak ugyan valamivel nagyobb a szavazási hajlandósága, de a XVII. kerületben nincs kormányváltó hangulat. "Az elmúlt nyolc évben látványosan fejlődött a kerület, bár van néhány súlyosabb probléma, de közeledik a megoldás" - mondta. A közlekedésfejlesztésben elért eredmények között, csakúgy, mint Riz, a földutak aszfaltozását említette.

És hogyan nézne ki a kerület 2010-ben, ha mandátumot szerez? Fejlettebb lesz a közlekedés és az infrastruktúra, és befejezik a csatornázást. Első lépésben leülne a BKV illetékeseivel, és átnézné velük a kerület közlekedését. (A közlekedési cég egyébként maga is arra készül, hogy átszervezi a kerület buszait, hogy a csabaiaknak ne kelljen átszállniuk a rákoskeresztúri kerületközpontban.)

Medgyessy-Gyurcsány elintézte

Szegeden hosszú évek óta frusztrálta a várost az M5-ös autópálya. Az útépítők a kilencvenes évek végén megálltak a várostól ötven kilométerre lévő Kiskunfélegyházánál, a hiányzó szakaszon szinte minden hétre jutott halálos baleset. Az autópályát Kiskunfélegyháza és Budapest között viszont nem tudta mindenki megfizetni; miközben a többi pályát ezerötszáz forintért tíz napig akár folyamatosan lehetett használni, addig az M5-ösön egy oda-vissza menet került hatezer forintba.

A Medgyessy-kormány bekapcsolta az autópályát a matricahálózatba - az más kérdés, hogy mindez horribilis összeggel terhelte a költségvetést -, a Gyurcsány-kormány a határig megépítette a hiányzó szakaszt, ezzel az ellenzék kezéből egy fontos szegedi kampányelemet csavart ki az MSZP. Vagy mégsem?

#alt#
Medgyessy, Gyurcsány, Botka - autópályaépítők (Fotó: Huszti István)

Munkahely, az kell

"Könnyű feljutni Pestre, örül neki a város, de ettől még kevés a munkahely és alacsonyak a bérek" - mondta az 50 éves Kalmár Ferenc. A Fidesz-KDNP jelöltjének eddig fel sem tűnt, hogy a Csongrád megyei 3-as választókörzetben eddig mindig az ellenzék futott be. Szerinte ez nem is számít, most már mindenki volt hatalmon.

A választókerület lakóinak többségét a panellakók teszik ki, és hiába volt panelfelújítás, Kalmár szerint sok embernek még a havi ezerforintos törlesztőrészlet is gondot okoz.

A műszaki végzettségű jelölt (aki 1994 óta önkormányzati képviselő) programjában a munkahelyteremtő beruházások ösztönzése, a csatornázás, a szegénység leküzdése, fedett uszoda építése és a kistérségi együttműködés áll a főbb helyeken.

Botka a közlekedésre koncentrál

Botka László, az MSZP-SZDSZ jelöltje, a város polgármestere bízik egy közelmúltban készült felmérésben, miszerint Szeged polgárainak kétharmada szerint a városban "jó irányba mennek a dolgok".

#alt#
Szavazataikkal is meghálálják az autópályát? (Fotó: Huszti István)

Az autópályát Szegedre hozó 33 éves politikus 2010-re is nagyrészt a közlekedéssel kapcsolatos ígéreteket tett: megépítené az M43-as gyorsforgalmi utat Szegedtől a román határig, valamint egy vasúti és közúti vegyeshidat is építene a város déli részén, a második világháborúban lebombázott vasúti híd helyén. Egy harmincmilliárdos fejlesztésből Szeged tömegközlekedését is rendbe tenné, többek között felújítaná a villamosparkot és a vágányokat, valamint parkolóházakat létesítene.