Ujjtörő rendőr a bíróság előtt

2007.09.03. 13:24
A vádlott október 23-án hátracsavarta egy tüntető kezét, majd megbilincselte. A rendzavarással vádolt, de felmentett sértett szerint a rendőr direkt eltörte ujját, sőt, a Gyorskocsi utcában még a lábát is eltörték.

Újabb rendőrper kezdődött el a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa előtt a tavaly őszi zavargások kapcsán.

A vád szerint a fiatal rendőr több társával együtt az Astoria és a Deák tér között a tavaly október 23-ai Fidesz-nagygyűlést követően intézkedett a sértettel szemben és miután a földön hátrabilincselték a kezét, a vádlott szándékosan eltörte a férfi egyik ujját. A rendőr a hétfői tárgyaláson tagadta bűnösségét, állítása szerint a sértett felszólítás ellenére sem hagyta el a tömegoszlatás területét. Ezután megragadták, a rendőrsorfal mögé húzták, megbilincselték, majd felvették az adatait és a Gyorskocsi utcába szállították.

A rendőr szerint a sértettet a helyszínen megkérdezték, hogy van-e panasza, sérülése, de nem volt. Ugyanakkor a sértett a tárgyaláson azt mondta: a rendőrök leköpködték, szidalmazták és a vádlott, a már hátrabilincselt kezén eltörte az egyik ujját. Továbbá mások annyira összerugdosták, hogy a lába is eltört, de azt nem tudja ki tette.

A sértett ellen egyébként rendzavarás szabálysértése miatt indult eljárás október 23-a után, ám azt időközben megszűntette a kerületi bíróság, mivel az esetről a helyszínen telefonon rögzített filmfelvétel bizonyította, hogy nem követett el szabálysértést.

A büntetőügy hétfői tárgyalását el kellett napolni, mert az ujjtörés kapcsán felmerült a maradandó fogyatékosság lehetősége és ezt a kérdést orvos szakértőnek kell megvizsgálnia.