Rogán beadta tagfelvételi kérelmét a Fideszbe

2003.06.19. 17:31
Az V. kerületi Fidesz-szervezet megszüntetése után elvesztette párttagságát Rogán Antal, a párt korábbi alelnöke. Rogán azonban minden valószínűség szerint hamarosan mégis az újjáalakuló kerületi Fidesz csoport elnöke lehet, mert beadta jelentkezését, amit az országos választmánynak kell elfogadnia.
Komoly támogatással, Orbán Viktor, Kövér László és Deutsch Tamás ajánlásával újra beadta jelentkezését a Fideszbe a párt volt alelnöke.

A feloszlatással megszűnt

Rogán Antal akkor került ki a párt tagjainak sorából, amikor az V. kerületi alapszervezetet a párt országos elnöksége egy hónappal ezelőtt feloszlatta, mert a belső viták megbénították a csoport munkáját. A feloszlatás melletti legfőbb érv az volt, hogy az alapszerv vezetése nem engedett új tagokat a döntéshozók közé, így a polgári körösök is kimaradtak, köztük Kerényi Imre, a Madách Színház igazgatója is.

Átigazolhatott volna

Rogán az Indexnek nyilatkozva azt mondta, hogy nem tartotta volna tisztességesnek, ha automatikusan megszűnt az ottaniak párttagságú csoportból egyetlenként, a feloszlatás előtt átlép egy másik fővárosi szervezetbe. A volt alelnök csütörtökön beadta tagfelvételi kérelmét, amelyet június végén fogadhat el az országos választmány. Rogán elmondta, hogy a későbbiekben éppen a választmány tagjaként és az újjászervezés idejére az V. kerület új csoportjának élén tölt majd be párttisztséget. Mint ismert, Rogán a tavasszal az Indexnek adott interjújában beszélt először arról, hogy visszautasította Orbán Viktor felkérését, aki kabinetfőnöki illetve pártigazgatói megbízatást kínált fel a néppártosított Fideszben.