Nyoma veszett az OCÖ MOL-részvénycsomagjának

2003.05.19. 12:35
Az Országos Cigány Önkormányzat felszámolását kéri a szervezet elnöke, Horváth Aladár, mert a jelenleg zajló pénzügyi vizsgálatok szerint az előző vezetés felélte az OCÖ vagyonát. Eddig tisztázatlan körülmények között "elfogyott" a szervezet 200-300 milliós forgalmi értékű MOL-részvénycsomagja. A vizsgálatok szerint volt olyan képviselő, aki utazási térítései alapján többször körbeutazta a Földet.
Előreláthatólag az OCÖ felszámolását, és jogfolytonos szervezetének konszolidálását kéri majd Horváth Aladár, a roma önkormányzat új elnöke, aki két hónapja váltotta Farkas Flóriánt. A szervezet elnöke szerint Kiss Péter kancelláriaminiszter teljes és pontos elszámolást kért az OCÖ pénzügyi hátteréről a további finanszírozás kidolgozásához. A vizsgálatok során kiderült, hogy az elmúlt években felélték a szervezet vagyonát, a kiadások többségéről azonban nincs pontos dokumentáció.

Tíz százalékról tudják

Rózsavölgyi György, a szervezet pénzügyi szakértője az Index kérdésére elmondta, hogy a legnagyobb hiányzó tétel a szervezet 60 milliós névértékű, 200-300 millió forintos forgalmi értékű MOL-részvénycsomagja. A vizsgálatok során kiderült: a kisebbségi önkormányzatok indulása után vagyonként átadott részvények árának csupán 10 százalékáról tudható, hogy mire költötték. A Farkas Flórián vezette szervezet ebből a kisebb részből fizette egy azóta csődbe ment OCÖ-nyomda megvásárlását, egy roma alapítvány létrehozását és a használhatatlan zámolyi házak felhúzásával végződött lakásépítési programot.

Utazás a Föld körül

A szakértő szerint azonban egyelőre nehezen rekonstruálható, hogy a többnyire egyszemélyi felelősként döntő Farkas Flórián mire fordította az eladott részvényekből befolyt összeg kilenc tizedét. Rózsavölgyi György hozzátette azonban, hogy az átvilágítás jelenlegi helyzetében is látszik: jelentős pénzeket költöttek kampánycélokra, más roma szervezetek támogatására, ellenőrizetlen személyi kiadásokra. Nagy összeget fizettek ki utazási térítésekre is: volt olyan OCÖ-képviselő, aki a támogatások alapján többször körbeutazhatta a Földet.

Jelentős túlórák

Az Index már korábban beszámolt arról, hogy Horváth Aladár megtagadta Farkas Flórián márciusi bérének kifizetését, mert megmagyarázhatatlannak tartotta, miként kereshetett a régi elnök többet havonta, mint egyes megyeszékhelyek roma-önkormányzatának éves költségvetése. Farkas Flórián az eredetileg engedélyezett bruttó 385 ezer forint helyett több mint 730 ezer forintot keresett, miután a kimutatások szerint 347 ezer forint értékű túlórát könyveltek el neki. Farkas Flóriánt nem sikerült elérni, ám Horváth Aladár szerint a Lungo Drom-os politikus három havi bérnek kifizetését kívánja elérni. Farkas, aki jelenleg a Fidesz parlamenti képviselője, a párt hétvégi kongresszusán ismét csalásnak minősítette az OCÖ elnökválasztását, amelyen nyolc év után fosztották meg a vezetői poszttól.