Büntetőeljárás politikai röplapok miatt

2005.11.18. 13:41
Sajtórendészeti vétség gyanújával indított nyomozást a rendőrség két fideszes aktivista ellen, akik Makón egy a polgármesterrel foglalkozó röplapot terjesztettek. Demszky Gábor megdöbbentőnek tartja, hogy a hatóságok a rendszerváltás után 15 évvel alkalmazzák az ellenzékiek megfélemlítésére használt Btk. passzust.

A rendőrség eljárást indított Martonosi György fideszes országgyűlési képviselő két munkatársa, a személyi titkára és a kampányfőnöke ellen, sajtórendészeti vétség gyanújával. A rendőrség házkutatást is tartott, amelynek során egy napra lefoglalta a kampányfőnök számítógépét. A két ellenzéki aktivista hetekkel ezelőtt a polgári körök aláírásával arról tájékoztatta a makóiakat, hogy Búzás Péter polgármester negyedmilliárdos magánberuházásához kilencvenmillió forintos állami segítséget kapott.

Pártállami módszerek

Martonosi György az Indexnek elmondta, hogy a szórólap tartalmát senki nem vitatta, így azért jelentették föl munkatársait, mert nem jelentették be a röplapot, mint sajtóterméket. A képviselő felháborítónak tartja, hogy pártállami módszerekkel igyekeznek megfélemlíteni a munkatársait. Szerinte ez az akció illeszkedik a hódmezővásárhelyi polgármester elleni lejárató kampányhoz.

Az MTI érdeklődésére a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt közölte, hogy sajtórendészeti vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás két makói személlyel szemben. A rendelkezésre álló adatok alapján olyan sajtóterméket készítettek és széles körben terjesztettek, amely nem felelt meg a sajtótörvényben foglaltaknak, azaz a sajtóigazgatási szabályoknak - mondta Tuczakov Szilvána. Megpróbáltuk elérni Makó első emberét is, ám senki sem vette föl a telefont a városi önkormányzatnál.

Demszky a sajtószabadság mellett

Demszky Gábor főpolgármester megdöbbentőnek tartja, hogy 15 évvel a rendszerváltást követően politikai ügyben a sajtórendészeti vétségre vonatkozó szabályokat alkalmazzák. "Mindig fontosnak tartottam, hogy kiálljak a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadsága mellett" - hangsúlyozta a szabad demokrata városvezető, aki a demokratikus ellenzék tagjaként szamizdatkiadó volt a rendszerváltás előtt. Demszkyvel szemben a rendszerváltást megelőzően éveken át alkalmazták megtorlásul a Btk. fenti passzusát.

A liberális politikus leszögezte, azt természetesnek tartja, ha egy röplapon rágalmak szerepelnek, akkor a polgári, vagy a büntetőjog eszközeivel lépjenek fel, ám úgy gondolja, még ha szerepelnek is valótlanságok egy ilyen röpiraton, akkor sem ez a megfelelő módszer. Demszky Gábor közölte, nem tartaná helyesnek, ha az igazgatási szervek visszatérnének ennek a rossz gumiparagrafusnak az alkalmazásához.