Nem lesz kormányfői rezidencia a Sándor-palota

2002.05.03. 12:32
A Sándor-palota felújítása a jelenlegi kormányzó erők szempontjából hiába fejeződött be, az eredeti tervek szerint miniszterelnöki rezidenciának szánt épülettel ugyanis a leendő kormánynak más tervei vannak. Az épület vagyonkezelője egyelőre bizonytalan abban, hogy kinek és mikor kellene átadnia a palotát.
Több kivitelező, több mint egy éven keresztül dolgozott azon, hogy a történelmi épületbe beköltözhessen a Kancellária. A korábbi tervek szerint áprilisban kérhette volna a használatbavételi engedélyt a szakhatóságoktól a beruházó, illetve a munkálatokat bonyolító Budai Várgondnokság Kht. Pénteken Szamkó Katalin, a kht. ügyvezetője sajtótájékoztatót tartott a palotában.

Kész a palota, de ki lakja?

A felújítás a napokban teljesen befejeződött, de az épület vagyonkezelője, a Budai Várgondnokság Kht. nem tudja, kinek és mikor kellene átadnia a palotát - közölte Szamkó Katalin.

A palota funkciójáról a leendő üzemeltető dönt majd. Maga az átadás is elhúzódhat, ugyanis az ügyvezető szerint a Miniszterelnöki Hivatalnak és a kultusz tárcának kellene egyeztetnie arról, hogy ki és mikor kaphatja meg az épületet.

A Miniszterelnöki Hivatal korábban több százmillió forintért vásárolt bútorokat, festményeket. Ezeket május 10-én szállítják a palotába.

Több mint kétmilliárd az átalakításra

Még 1999-ben született döntés arról, hogy a Sándor-palotát "a történelmi és közjogi hagyományoknak megfelelően" a miniszterelnöki kabinet befogadására kell alkalmassá tenni. Az ellenzék mindvégig támadta a terveket, főleg amikor kiderült, hogy a munkákra 2,2 milliárd forintot szánnak. A teljes beruházási keret 16 százalékát, 400 millió forintot belsőépítészeti munkákra fordították.

Közbeszerzési eljárás nélkül
A Napi Gazdaság információi szerint a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI) hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárás során vásárolta meg Lotz Károly tíz festményből álló sorozatát a Sándor-palota számára. Az épületbe kerülő képekért 55 millió forintot fizettek a két magángyűjtőnek. A szériát a Kieselbach Galéria korábban 98 millió forintért kínálta.
Az MSZP részéről Hegyi Gyula korábban arról beszélt, hogy a palota üresen és funkció nélkül került a Fidesz kezébe. Kifogásolta, hogy a Miniszterelnöki Hivatal nem költözne ki az óriási, Kossuth téri épületéből, hanem megtartaná azokat az épületeket, amelyeket az elmúlt években szerzett magának, mivel a Sándor-palotába a miniszterelnök és közvetlen kabinetje költözne. Hegyi úgy tudja: a londoni, a Downing Street 10. szám alatt lévő brit kormányfői rezidencia kisebb, mint egy "újgazdag" budai villa.

Vizitelt a miniszterelnök?

Hegyi szerint Orbán Viktor a beruházás finisében hetente felautózott a Várba, hogy megszemlélje az újjáépítés állását, és információi szerint már a bútorok elhelyezését tervezgette.

Az ellenzék szerint az egykori királyi várnak továbbra is a kultúra, a művészetek, a tudomány és az idegenforgalom otthonának kell lennie.

A miniszterelnöki szék várományosa, Medgyessy Péter még januárban a Budai Polgárok Társaságának fórumán úgy nyilatkozott, hogy miniszterelnökként nem kíván beköltözni a Sándor-palotába, s az épület hasznosításához kikéri a fővárosi lakosság véleményét. Ezt azután többször is hangoztatta, így kézenfekvő a kérdés, mi lesz a palotával, milyen funkciója lehet a jövőben. A szocialista miniszterelnök-jelölt elmondása szerint az MSZP kormányra kerülése esetén az épület valóban a nemzeti kultúra háza lesz, amit minden állampolgár használhat.

Közcélú intézménnyé tennék

Medgyessy Péter környezetéből származó információink szerint az új kormány felkér egy művészekből és szakemberekből álló testületet, hogy készítsen pályázati kiírást az épület hasznosítására. A legfőbb kritériumok között lesz, hogy az új funkció kulturális közcélokat szolgáljon, és bárki által látogatható legyen.

Erre a választások előtti bejelentésre ekkor meglehetős cinizmussal reagált Halász János, a kultusztárca politikai államtitkára, amikor azt mondta: megköszönhetjük Medgyessy Péternek azt a lehetőséget, hogy ráirányította a figyelmet a kultúrára, és végre beszélt a kulturális ügyekről is. Halász egyébként azon a véleményen volt, hogy ha a Sándor-palotában miniszterelnöki munka folyik majd, az nem hogy gyengítené a vár területére irányuló figyelmet és kulturális jelleget, hanem erősítené.