Nem gyógyította a sérült rendőrt

2006.11.06. 11:33
Vizsgálatot indíthatnak a János Kórház egyik traumatológusa ellen, aki az október 23-i zavargások után jelentkező sérült rendőrtől lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadta a gyógyítást.

Eljárást indított a rendőrség egy traumatológus orvos ellen, mert a gyanú szerint nem látott el egy rendőrt, aki részt vett az október 23-i fővárosi tüntetés biztosításában. A rendőr október 27-én jelentkezett a Szent János Kórház traumatológiai osztályán és közölte, hogy fájdalmai vannak a lábában. Amikor azonban elárulta a foglalkozását, állítása szerint az orvos azt mondta neki, hogy azért fáj a lába, mert sokat futott a tüntetők után, majd megnyugtatta, hogy a panaszai el fognak múlni.

A rendőr kikosarazása után egy másik orvos ellátta a rendőrt, akit a Népszabadság szerint felesége, a kórház egyik ápolónője vitte az intézménybe. A rendőr lábában gyulladás volt, ezért a másik orvos begipszelte.

A lap úgy tudja, hogy az esetről a rendőrség hivatalosan még nem értesítette a kórházat, de Havas Szófia igazgató szerint, amennyiben az orvos vétett, fegyelmit indítanak ellene. A Népszabadság által megkérdezett ügyvéd szerint az orvos az egészségügyi törvény szerint csak akkor tagadhatja meg a beteg vizsgálatát, ha személyes kapcsolata van vele, vagy ha más beteg ellátása, vagy saját fizikai állapota akadályozza ebben. A gyógyító ellátás visszautasításánál ismeri a jogszabály a lelkiismereti indokot, de nem sügősségi ellátásnál, és az orvosnak akkor is meg kell mondania, ki az, aki ellátja a rászorulót.