Nem büntetik a letöltögetőket

2008.11.17. 19:16
A parlament elfogadta a szerzői jogról szóló törvényt. Kikerült belőle a saját célra zenét vagy filmet letöltők büntethetősége.

Magyarországon ezentúl sem lehet büntetni, ha valaki saját használatra filmet vagy zenét tölt le az internetről. Az igazságügyi minisztérium eredetileg ezt szerette volna, de a tárca által beterjesztett törvényjavaslatot erősen módosított formában fogadták el hétfőn a képviselők. A magáncélú letöltést büntethetővé tevő rendelkezést például törölték a javaslatból. Ezt két szocialista és egy MDF-es képviselő is javasolta. Az erről szóló módosító ellen csak az SZDSZ frakciója szavazott egységesen, támogatva a minisztérium eredeti elképzelését.

Sok más módosítást is eszközöltek a törvényen a hétfői szavazáskor, ellenzéki kezdeményezésűeket is. Ilyen volt például az a KDNP-s indítvány, amely szerint a Magyar Szabadalmi Hivatal helyett a kultúráért felelős miniszter vezethet nyilvántartást közös jogkezelő szervezetekről. Volt olyan módosító, amelynek esetében szavazategyenlőség alakult ki, és végül az elnöklő Mandur László (MSZP) szavazatával utasította el a parlament. (Normál esetben az elnök nem szokott szavazni.)