Büntetett előéletűek is lehetnek ifjú szocialisták

2008.05.17. 20:59
Elsöprő többséggel feloszlatta magát a Fiatal Baloldal, az MSZP társult ifjúsági szervezete, hogy rögvest létrehozzanak immár szigorúan magánszemélyként egy új szervezetet Societas Új Mozgalom néven. A folytonosság jegyében az eddigi FIB-elnök lett az új társaság vezetője.

Bár illusztris társaságban tervezte feloszlatni önmagát a Fiatal Baloldal, a korábbi elnökök közül csak a közúti balesete után leköszönt Komássy Ákos tisztelte meg a Fiatal Baloldal búcsúkongresszusát. Így távol maradt Kiss Péter kancelláriaminiszter, Simon Gábor szocialista választmányi elnök, Tóbiás József képviselő, Ujhelyi István nemrég lemondott államtitkár, de kihagyta a dzsemborit Szitka Péter, Kacincbarcika polgármestere is.

A szervezet elsősorban a Zuschlag-ügy árnyékától próbát megszabadulni, amikor feloszlatta önmagát, de az újjáalakult szervezet nem az előzetesen elhatározott Baloldali Ifjúsági Társaság nevet kapta. Az Index információi szerint ugyanis a FIB megyei elnökeinek 90 százaléka az önfeloszlatást előkészítő péntek esti tanácskozásán elutasította az elődszervezet nevéhez kísértetiesen hasonlító megnevezést. (A FIB elődszervezetét Baloldali Ifjúsági Társulásnak hívták.)

A FIB jogutód nélkül szűnt meg, ellenben a jelenlénlévők magánemberként létrehozták a Sociatas Új Mozgalom nevű szervezetet, amely már nevében sem hordozza a fiatal jelzőt, noha az elődszervezet is generációs alapon szerveződő mozgalom volt.

A FIB 270 regisztrált küldöttéből csaknem százan a lábukkal szavaztak, vagyis kihagyták a szervezet búcsúkongresszusát, mindössze 177-en regisztráltak.

Az Index úgy tudja, hogy a frissen létrejött szervezet a megújulás jegyében elfogadta a feloszlatott FIB régi alapszabályát, annyi különbséggel, hogy a szervezetnek az eddigi 12 tagú elnökség helyett 13 tagja lett, és a régi-új elnök Varga László mellett nem két alelnök ténykedik csupán, hanem négy elnökhelyettes és nyolc alelnök. Az alapszabályvitában felmerült az is, hogy a szervezetnek csak az lehessen a tagja, aki büntetlen előéletű, de ezt a szövegrészt az egyik tag javaslatára törölték az alapdokumentumból.