0,18 gramm amfetamin

A budapesti rendőrség 1999 nyarán már buzgón hajtotta végre Európa legszigorúbb drogtörvényét, melyet a Fidesz-kormány márciusban fogadtatott el a parlamentben. A Trafó nevű szórakozóhely pedig a kiemelten ellenőrizendő helyek közt szerepelt a rendőrök listáján.

Ennek a történetnek a hőse, Szarka Péter balszerencséjére június 9-én éjféltájban egy koncert után pont oda ment sörözni három barátjával. Éppen a másodikat gurította le, amikor felkapcsolódtak a lámpák és leállt a zene. Megérkezett egy huszonöt fős, összeszokott rendőri egység, egy részük civilben, másik fekete kezeslábasban.

„Szép jóestét kívánunk! Mindenki maradjon ott, ahol van!" - köszöntötték a mulatozó ifjúságot, és neki is láttak a személyi igazolványok ellenőrzésének, a táskák és a ruhák átvizsgálásának.

Péter simán vette az akadályokat. Még az igazoltató rendőrt sem tudta felbosszantani beszólásaival. Így aztán, hogy jobban teljen az idő, odament megnézni, hogyan viseli a procedúrát egyik haverja. (És persze nem tudta megállni, hogy gunyoros stílusban ne kommentálja az eseményeket. Mellette szól, hogy senki nem örül, ha elrontják az estéjét Európa legértelmetlenebb drogtörvénye miatt. Régi anarchistaként alapból nem igazán rokonszenvezett az állam erőszakszervezetének tagjaival. De ekkoriban már ökoanarchista vonalon mozgott, magyarán kiköltözött egy világvégi tanyára répát termeszteni, meg teheneket dédelgetni.)

Nem bírták a humorát

Amikor odaért, barátja éppen arra próbálta rábeszélni a fekete munkaruhájában serénykedő rendőrt, ugyan, mutassa meg ő is az igazolványát, hiszen miért kellene neki elhinni, csak úgy bemondásra, hogy az, akinek mondja magát.

„Szerintem is igazolnia kell magát - folyt bele a disputába hősünk -, mert hiszen honnan tudnánk, hogy mi maga. Őrvezető, őrmester, őrnagy vagy tán maga Pintér Sándor?"

Ezzel a fokozásos beszólásszerkezettel aztán sikerült is magára vonnia a rendőrök figyelmét, és rövid igazoltatásos és hátizsákátvizsgálásos közjáték után egy oszlopra kenődve találta magát, hátracsavart kézzel, majd kifelé botladozva párszor beleütközött egy-két kemény férfikézbe és térdkalácsba. Vonakodása miatt természetesen bilincs is került rá.

Péter a mai napig vicces fiúnak érzi magát, de már hozzáteszi: „jól szórakozom, egészen addig, amíg meg nem ruháznak".

Akkoriban viszont még nem volt ilyen bölcs. Amikor bevágták a mikrobuszba, és a sofőrülésben ülő rendőr megkérdezte kollégáitól, hogy ezt meg miért hoztátok ide, még mindig úgy érezte, hogy kommunikálnia kell.

„Megöltem száz rendőrt" – szólt közbe, csak hogy megvilágítsa, miféle cselekményt érez arányosnak a bánásmóddal, amit elszenvedett.

Az ezt követő pofonsorozat hatására aztán megérett benne a döntés: inkább már nem fog túl sokat dumálni. És csendesen el is üldögélt a járműben, miután egy segítőkész rendőrnő visszatette rá szemüvegét, hogy kilásson azért a fejéből.

A IX. kerületi rendőrkapitányságon Péter elfoglalta méltó helyét a fogda egyik zárkájában. Egy ideig egyedül volt, de aztán beraktak mellé egy csontrészeg figurát, aki előbb intenzíven dörömbölt az ajtón, aztán odapisált az egyik sarokba, majd folytatta a dörömbölést, amíg ki nem engedték. Péter egy ideig elüldögélt a tócsa társaságában, majd szocializálni kezdett a szomszédos zárkák két lakójával, akiket, mint kiderült, szintén a Trafóból állított elő a 25 fős csapat, mert kábítószergyanús anyagokat találtak náluk.

Másnap délben a kihallgatáson aztán Péter megtudta, kábítószer birtoklásával gyanúsítják. Az esemény nagyjából így zajlott:

- Tudja, miért van itt?

- Beszóltam a rendőröknek.

- És erről mit tud? – lengetett meg előtte a rendőr egy zacsit.

- Most látom először.

- De jól betanulta a szöveget. Magánál találták.

- Nem figyelt eléggé. Azok ott vannak lenn a fogdában, én egy másik vagyok.

- Szóval nem tesz vallomást?

- Hát, amit elmondtam, nem volt az?

- No, akkor írja alá, hogy nem tesz vallomást.

Péternek hamarosan derengeni kezdett, mi történhetett. Miután a Teve utcai Halálcsillagból a vizeletvétel után szélnek eresztették a Trafóból előállított másik két sráccal, a metróállomás felé menet pár percet beszélgettek.

„Basszus, képzeljétek, mi történt. Bevillantottak nekem egy poroszacskót, hogy nálam volt" – újságolta nekik Péter.

„Milyen érdekes, nekem meg eggyel kevesebbet mutogattak, mint amennyit elkoboztak" – dünnyögte az egyik srác. De aztán inkább hallgatott. A kihallgatáson egyébként nem tiltakozott, gondolta, abból nagy baj nem lehet, ha kisebb mennyiség birtoklásáért vonják felelősségre, mint amennyi nála volt.

Jobban érti Kafkát

Az ember azt hinné, csak amerikai filmekben fordul elő olyasmi, hogy a rendőr kábítószert csempész a rosszfiú zsebébe. De nem, van ilyen a magyar valóságban is. Esetünkben egészen kispályás formában. A rendőrségi jegyzőkönyv állítása szerint Péter útlevelében igazoltatásakor egy zacskóban kábítószergyanús fehér port találtak. Mint később kiderült, 0,18 gramm amfetamin. Félreértés ne essék, nem ennyi volt a hatóanyagtartalom, bruttó ennyit nyomott a cucc!

Péter nem sokat törődött a rendőrségi kalanddal. Azt gondolta, csak bepróbálkoztak, de látták, hogy nem ijed meg, így majd biztos elsüllyesztik az egészet valami fiók mélyére.

A bánásmód miatti felhábárodásában gyorsan panaszt tett a rendőrök ellen, aztán visszament tanyájára, egy zsákfalu külterületére. Nem leste rettegve, a távolban a földúton felporzik-e a postás motorbiciklije, de szeptemberben mégis csak eljutott hozzá egy idézés, hogy jelenjen meg a IX. kerületi rendőrségen kihallgatáson. Felutazott hát Budapestre, elment a Társaság a Szabadságjogokért jogsegélyszolgálatához, és elmesélte történetét.

„Miféle kihallgatás? Már átadtuk az ügyet az ügyészeségnek” – mondták a rendőrségen, amikor a megjelölt időpontban megjelent, oldalán egy ügyvéddel.

Így aztán visszament vidékre. Az idézések továbbra sem jutottak el hozzá, mert természetesen nem álldogált az út mellett a postást várva, mert hiszen ebből nem lehet ügy, valami álomszerű félreértés ez az egész. Gondolta, megtalálja majd őt ez a dolog, ha nagyon akarja.

De két évig nem találta. Ekkor viszont nagyon. Éppen felszállt volna a ferihegyi repülőtéren a dublini gépre, amikor letartóztatták, mert több mint egy éve körözés volt ellene érvényben. Viszont ekkor volt az első kellemes élménye is a rendőrséggel. Visszakapta útlevelét, és pár hét múlva símán kiengedték. 2002 januárjában, amikor három hónap után hazajött, már nem költözött le vidékre, hanem Pesten maradt, és végigcsinálta az ügyét.

Jogásznemzedékek nőttek fel a szárnyam alatt – meséli Péter büszkén. Dénes Balázsból, akivel az ügyet kezdte, ekkorra ugyanis a TASZ elnöke lett, védelmét pedig egy új versenyző, Fazekas Tamás vette át. És akkor innentől meséljen egy kicsit ő!

Péter felmentése után az ügyészség az intézkedő rendőrök ellen büntetőeljárást eredményező hamis vád miatt eljárást indított. Az ügy négy évig tartott. A vádlottak mindvégig tagadták, hogy elkövették volna ezt a bűncselekményt. Ragaszkodtak ahhoz a verzióhoz, amit a Péter elleni eljárásban képviseltek, megtoldva azzal, hogy a konkrét intézkedésre már nem is emlékeznek.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság megállapította, hogy „a Szarka Péterrel szembeni intézkedés után H.ZS. elsőrendű és A.A. II. rendű vádlott a P. Attilától (az időközben elhunyt) B.T. és A.CS. III. rendű vádlott által lefoglalt kábítószerből egy zacskónyit A.CS. III. rendű vádlott tudtával és segítségével belehelyezett Szarka Péter útlevelébe, majd ezt követően a jelentésben valótlanul adták elő, hogy a csatolt kábítószert tőle foglalták le. A.CS. III. rendű vádlott pedig az általa készített jelentésben a megfelelő mennyiséggel csökkentett számban tüntette fel a lefoglalt kábítószert.”

A bíróság 2008. március 14-én első fokon 1-1 év, illetve 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a három rendőrt, de előzetesen mentesítette őket a büntetett előélet következménye alól, magyarán rendőrök maradhatnak. A vádlottak elfogadták az ítéletet, az ügyész viszont fellebbezett az előzetes mentesítés ellen.