Szálasi mellett és ellen tüntetnek a Terror Házánál

2004.09.03. 14:02
Két, ellentétes tartalmú tüntetés lesz október 15-én, a nyilas hatalomátvétel évfordulóján a Terror Házánál. Az egyik szervezet a hungarista szeméket élteti, egy másik csoport pedig a hungarista-náci mozgalom örökségét és ideológiáját ítéli el.
"A magyar történelem mélypontja"

Csőzik László, az Új Generáció elnöke az Indexnek elmondta, demonstrációjukat már bejelentették a rendőrségen. "Nem tudom, hogy kik lesznek még ott, de mi mindenképpen elmegyünk, és idén is békében megemlékezünk a nyilas terror áldozatairól" - fogalmazott. Csőzik szerint Szálasiék rémuralma a magyar történelem mélypontja. "Minden normális embert felháborít, hogy vannak az országban olyanok, akik e politikai gengszterek és gyilkosok fékevesztett országlására, mint hőskorszakra kívánnak emlékezni" - mondta.

Csőzik szerint a most színre lépett Magyar Jövő Csoport tudatosan és egészében vállalja fel a hungarista-náci mozgalom örökségét és ideológiáját. "Ez túl van azon a ponton, amit a demokratikus pártok tolerálhatnának" - fogalmaz a szabad demokrata politikus, hozzátéve: túlértekelnünk azonban nem kell őket, jelenlétük csupán szimbolikus, társadalmi elfogadottságuk zéró.

Mint mondta, mögöttük nem a magyar nép támogatása, hanem velük szembeni totális megvetése áll. "Ezzel együtt tartozunk annyival az áldozatoknak, hogy még ezt se hagyjuk szó nélkül" - közölte.

Megemlékezés a hungarista világnézet értékeiről"

Bácsfi Diána, a Magyar Jövő Csoport vezetője az Indexnek elmondta, hogy "demonstráló jelleggel" fognak megemlékezni az 1944. október 15-i hungarista hatalomátvétel hatvanadik évfordulójára. A Hősök terén gyülekeznek és onnan vonulnak majd át "rendezett sorokban" az Andrássy út 60. elé, terveik szerint körülbelül kétszázan lesznek. Bácsfi Diána közölte, nemcsak megemlékezni akarnak, hanem fel kívánják hívni a figyelmet "a magyar hungarista világnézet értékeire" is. Úgy vélte, ezeket az eszméket folyamatosan "mocskolják". Elmondta, rendezvényüket bejelentették a rendőrségnek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményben tudatta, megvizsgálták a Magyar Jövő Csoport bejelentését és nem volt törvényes lehetőség a demonstráció tiltására, ezért azt tudomásul vették.