Elutasította a PSZÁF beszámolóját a kormány

2003.10.29. 18:44
Nem fogadta el a kormány szerdai ülésén a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének 2002-es beszámolóját. A kabinet úgy döntött, hogy törvénymódosítással növeli a felügyelet működésének hatékonyságát, viszont megszünteti az egyszemélyi vezetpést és egy szakmai testületre bízza a PSZÁF irányítását.
Elégedetlen volt a kormány a PSZÁF 2002-es tevékenységéről szóló beszámolóval, így a felügyelet működésének történetében nem először nem fogadta el a dokumentumot a kabinet. Gál J. Zoltán kormányszóvivő elmondása szerint a kabinet a kötelező gondosság elmulasztása, az együttműködési készség hiánya és a gazdálkodási hiányosságok miatt nem fogadta el a PSZÁF beszámolóját.

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a kormányülésen megjelenő Szász Károly, felügyeleti elnök kiegészítései sem győzték meg a kabinetet, mert sem a dokumentum, sem pedig Szász nem tért ki a felügyelet gazdálkodását érintő bírálatokra. Hiányolta a kormány az anyagból azt is, hogyan folyhatott éveken át sikkasztás a K&H Equitisnél, vagy miért nem tett semmit a PSZÁF az ingatlanszövetkezetekkel.

Leszámolás
Medgyessy Péter kormánya úgy döntött, hogy megindítja a leszámolást, és eltávolítja helyéről a bankbotrányt feltáró Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét - mondta a fideszeses Répássy Róbert a kormányülésen történteket kommentálva. Répássy Róbert felhívta a figyelmet: mindez azon a napon történt, amikor a bankbotrányt vizsgáló bizottság alakuló ülésén a szocialisták "megfutamodtak saját kérdéseik elől".
A kormányszóvivő arról is beszámolt, hogy egyetértésben a felügyeleti elnökkel a kormány döntött arról, hogy jogszabály módosításokkal növelik a PSZÁF hatékonyságát. Ennek keretében kiterjesztik a felügyelet hatáskörét a befektetési szövetkezetekre is, illetve előírják például, hogy utóellenőrzést kell tartani ott, ahol szabálytalanságokat tártak fel.

A PSZÁF szervezeti átalakításáról szólva Gál J. Zoltán elmondta: olyan szervezeti felépítést kell kialakítani, amely továbbra is biztosítja a felügyelet szakmai függetlenségét, de biztosít beszámoltatási, értékelési jogosítványokat is. "Mivel megerősödik - a javaslatok nyomán - a felügyelet ellenőrzési jogköre, ezért indokolt többféle szakmai ismeretet bevonni a döntéshozatalba" - tette hozzá. A javaslat szerint az egyszemélyi irányítás és döntéshozatal helyett egy szakmai testület irányítaná a PSZÁF-ot, amelynek elnökét az Országgyűlés választaná, tagjait pedig a köztársasági elnök nevezné ki. A testület felelős a stratégiai feladatokért, míg a végrehajtási kérdésekről a felügyelet hivatala dönt, amelynek főigazgatóját - az elképzelések szerint nyilvános pályázat során - a miniszterelnök nevezi ki.

Bár Gál J. Zoltán szerint nem személyi kérdés a felügyeleti törvény módosítása, bizonyos, hogy Szász Károly távozásához vezet a törvénymódosítás. Emlékezetes, hogy Szász Károly elődjét, Tarafás Imrét is törvénymódosítással mozdította el a Fidesz vezette kormány, amikor több felügyelet egyesítésével létrehozta a mai PSZÁF-ot.