Kóka egy év alatt ért az SZDSZ csúcsára

2007.03.31. 20:40
Kóka János lett az SZDSZ új elnöke. Fodor Gábor 13 szavazattal maradt alul. Kóka már vasárnap egyeztetne riválisával az együttműködésről, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel pedig áttekintené a koalíciós szerződést. Összefoglaló.
Kóka élete

Az orvos végzettségű Kóka János mindössze 32 évesen lett 2004-ben az első Gyucsány-kormány gazdasági és közlekedési minisztere. Előtte 10 évig a gazdaságban, azon belül az informatikában dolgozott. 1994 óta az Elendernél projektmenedzser, majd kereskedelmi igazgató. 1996-tól ügyvezetői, illetve vezérigazgatói tisztséget töltött be. 2000 és 2002 között a PSINet európai szervezeténél alelnök.

2006-ban belépett az SZDSZ-be, és bekerült a parlamentbe is. Hobbija a repülés, a biciklizés, a futás és fallabdázás. 191 centiméter magas, egy lánya van, Bianka.

A pártba csak egy éve belépő Kóka Jánost választották az SZDSZ új elnökének minden idők legizgalmasabb szabad demokrata küldöttgyűlésén szombaton, Budapesten. Az elnökválasztás kimenetelét nem lehetett előre sejteni, mindenki szoros befutóra számított.

Korán hitte, hogy megvan

A hivatalos eredményt még ki sem hirdették, Kóka már magabiztosan mondta: megvan. De nem volt meg. A hajrá annyira szoros lett, hogy még a párt alapszabálya sem rendelkezik az ehhez hasonló helyzetekről, Kóka János és Fodor Gábor a választás első fordulójában 377-377 szavazatot kapott.


A döntetlen hivatalos kihirdetése után Fodor azzal nyugtatta magát és stábját, hogy már ez is szép eredmény ahhoz képest, hogy a pártban eddig legbefolyásosabb véleményű, az elnökségről lemondó Kuncze Gábor végig Kóka mellett kampányolt.

Ideges szervezkedés kezdődött

A küldöttek úgy döntöttek, megismétlik a szavazást, de mivel sokan már hazaindultak, ideges szervezkedés, telefonálgatás kezdődött, a két elnökjelölt pedig újra végigkampányolta a küldötteket, és bár Kóka néhány perccel később kapcsolt, az ő stratégiája lett eredményesebb: 380:367-re nyerte az SZDSZ megismételt elnökválasztását, pedig a nagy öregek is azt hitték, Fodornak kedvez a korábbi döntetlen.

A hivatalos végeredmény után Fodor gratulált riválisának, és arra kérte támogatóit, dolgozzanak az SZDSZ sikeréért. Kóka János azt mondta, már vasárnap leülne Fodor Gáborral egyeztetni együttműködésükről. Arról is beszélt, hogy ahogy ígérte, Gyurcsány Ferenccel szeretné áttekinteni a koalíciós szerződést.


fotók: Barakonyi Szabolcs
Mit ígért Kóka?
- Az SZDSZ politikájának a középpontjába a sikert kell állítani.
- Több liberalizmust a kormányba. (Kóka ezt nem fejtette ki, azt mondta, előbb a párttal, majd a miniszterelnökkel konzultál erről.)
- Át kell tekinteni a koalíciós szerződést, de kormányátalakítást nem tart szükségesnek.
- Marad miniszter, mert "az SZDSZ érdekei azt kívánják".
- Nincs együttműködés Orbán Viktorral.
- Budapest-kabinet megalakítása.
- Professzionális pártot kell építeni liberális szalonok helyett.
- Növekvő támogatottsággal tíz százalék körüli eredmény.
- Teljesítményértékelésre épülő, vállalati módszerek a pártban.

A délelőtti kortesbeszédekben a két jelölt köszönetet mondott egymásnak, mindketten azt hangoztatták, hogy kampányuk jót tett a pártnak. Fodor az előre leírt beszédét félretette, és a demokrácia hitelének visszaállításáról, tízszázalkékos támogatottságú SZDSZ-ről, tiszta közéletről beszélt, illetve arról, hogy az SZDSZ-nek nem kell sem Orbán-, sem Gyurcsány-fóbiásnak lennie.

Kóka azt bizonygatta, hogy őt nem Gyurcsány találta ki az SZDSZ-nek, majd a párt megosztottságának megszüntetését, illetve a siker fontosságát hangsúlyozta. "Ha én leszek az elnök, nagyon kis dolgokkal fogom kezdeni, de ha sok évig csináljuk, sikerülni fog újraépíteni a pártot" - mondta.

Nem ment könnyen este az új ügyvivői testület megválasztása sem. A szoros eredmény miatt újra kellett számolni a szavazatokat, majd meglett az új névsor: Fodor Gábor 485 szavazattal, Horn Gábor 408 szavazattal, Wittinghof Tamás 350 szavazattal, Weinek Leonárd 332 szavazattal, Gulyás József 331 szavazattal, Demszky Gábor 322 szavazattal, Magyar Bálint 300 szavazattal, John Emese 283 szavazattal, Világosi Gábor 276 szavazattal, Szent-Iványi István 269 szavazattal, Gusztos Péter 266 szavazattal és Béki Gabriella 261 szavazattal lett az új üt tagja. Az előző ügyvivői testületből kiesett Eörsi Mátyás, Kovács Kálmán és Sándor Klára (pedig őt Kuncze is ajánlotta), és nem indult az újraválasztásért Csőzik László, Pető Iván és Kuncze Gábor.
Küldöttgyűlés percről percre >>>