Vesztegetésen kaptak egy kisgazda képviselőt

2000.10.12. 21:08
Húszmillió forint vesztegetési pénz átvételén érték tetten Székely Zoltán kisgazda parlamenti képviselőt csütörtökön a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal és az ORFK nyomozói. Az Index értesülései szerint a honatyát mentelmi joga miatt nem vette őrizetbe a Nyomozó Hivatal. A közbeszerzéseket vizsgáló parlamenti bizottság elnöke több ügy kapcsán is reflektorfénybe került az elmúlt időben: bizottsági elnökként testületi megbízás nélkül folytatott vizsgálatokat beruházásokról, nevét kapcsolatba hozták egy többmilliárdos közbeszerzéssel. Az utóbbi időben pedig a Kisgazdapártot érintő kijelentései keltettek komoly vihart.
Székely Zoltán
Gyanúsított
Csütörtökön délután a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal és az ORFK nyomozói húszmillió forintos vesztegetési pénz átvételén érték tetten Székely Zoltán kisgazda parlamenti képviselőt. Lapunk úgy értesült, hogy a honatyát mentelmi joga miatt nem vették őrizetbe a nyomozók. A HavariaPress információi szerint az Ügyészségi Nyomozó Hivatal már több napja dolgozott az ügyön. A hírügynökség úgy tudja, hogy az összeget a képviselő maga kérte egy közbeszerzési pályázat nyertesétől annak fejében, hogy az a vállalkozását tovább folytathassa. A rendőrségre csütörtökön érkezett feljelentés az ügyben.

Polt Péter kezdeményezte a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését

A Legfőbb Ügyészség közleménye szerint a képviselőt a hatályos törvények alapján a nyomozó hivatal rövid időre őrizetbe vette. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett a képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.

Székely Zoltán a közbeszerzéseket vizsgáló parlamenti bizottság elnöke, az FKGP vállalkozói tagozatának elnöke. A mentelmi bizottság a tavasszal egy másik ügyben kezdeményezte mentelmi jogának felfüggesztését, nevét pedig közbeszerzésekben érdekelt cégekkel hozták összefüggésbe.

Csúcs László
Nem kívánta kommentálni a történteket

A kisgazda frakció pénteken dönt Székelyről

Bánk Attila a kisgazda képviselőcsoport vezetője elmondta, hogy pénteken negyed kilenckor kezdődik a frakcióülés, amelyen kezdeményezik a vizsgálatot Székely ellen. Lapunk kérdésére, hogy megvárják-e a mentelmi bizottság állásfoglalását, Bánk Attila elmondta, hogy ,,nem vagyok se ügyész, se bíró, az ártatlanság vélelme mindenkit megillett", de a képviselőcsoport már pénteken döntést hoz az üggyel kapcsolatban. A frakcióvezető televíziós nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy ha kell a kisgazda frakciónak akár öncsonkítás árán is meg kell tisztulnia.

A Fidesz nem érintett ilyen ügyekben, és elítél minden, a közélet tisztaságát veszélyeztető cselekményt - reagált Halász János, a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője a távirati irodának Székely Zoltán vesztegetési ügyére. Az érintett nem bújhat mentelmi joga mögé, mert a képviselői tisztségre méltatlan személyekre a törvény szigorával kell lesújtani - hangsúlyozta Halász.

Csúcs László kisgazda frakcióvezető-helyettes az Indexnek elmondta, hogy csak hallomásból értesült a vesztegetési ügyről, amit érdemben nem kívánt kommentálni.

Kovács a parlament tekintélyéért aggódik

Kovács László a húszmilliós ügy kapcsán szeretné, ha kiderülne, hogy csupán tévedésről van szó. A szocialista elnök az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a parlament amúgy sem erős tekintélyét csak tovább rombolná egy ilyen eset, és ebből a szempontból közömbös, hogy melyik párt érintett az ügyben.

Bánk Attila
,,Nem vagyok sem ügyész, sem bíró, az ártatlanság vélelme mindenkit megillett", de a képviselőcsoport már pénteken döntést hoz az üggyel kapcsolatban
Balsai István a részletek ismerete hiányában nem tudott érdemben nyilatkozni a vesztegetési ügyről. Az MDF frakcióvezetője az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az Országgyűlés elnökét tájékoztatták az ügyről, és ő majd ismerteti a részleteket.

Megdöbbentőnek nevezte a vesztegetési pénz átvételén ért képviselőről szóló hírt Horn Gábor, szabad demokrata képviselő. Ha rasszista kijelentéseket lehet tenni a parlamentben és előfordulhat, hogy a többség nem ad ki bűnvádi eljárásra képviselőt, akkor a jelek szerint ezt egyesek úgy értelmezik, hogy vesztegetni is lehet - fejtette ki Horn Gábor. Az SZDSZ-es honatya szerint ezek után felvetődik a kérdés, hogy a politikai élet hol fog megállni a lejtőn.

Kovács László
A parlament amúgy sem erős tekintélyét csak tovább rombolja egy ilyen eset
Győri Béla, a Magyar Igazság és Élet Pártja szóvivője roppant mód sajnálja, ha ,,valaki ilyenre vetemedett". Biztos benne, hogy nem a pártjához tartozik a húszmilliós vesztegetésen ért honatya - nyilatkozta az MTI-nek. Győri egyébként egész nap a világbékét veszélyeztető izraeli helyzet foglalkoztatatta, az, hogy "a zsidók bombázzák Rámalláhot". A képviselő úgy fogalmazott, hogy mélyen elítéli, ha egy széltoló el akar tenni 20 millió forintot.

Az ügyvéd szerint nem számít a vesztegetés összege

Bárándi György ügyvéd lapunknak elmondta, hogy a Btk. szerint a vesztegetés alapesete három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A szabályozás szerint a megvesztegetett hivatalos személy súlyosabb büntetésre számíthat, mint a pénzt felajánló. Ha az illető kötelességszegést is elkövet a korrupció kapcsán, akkor akár nyolc évig terjedő szabadságvesztést is kaphat. Bárándi György az Indexnek nyilatkozva leszögezte: az ügy elbírálása kapcsán a vesztegetés összege nem játszik szerepet, mert egyformán törvénybe ütköző akár egy, akár húszmillió forintot elfogadni.

Székely ügyei

A közbeszerzéseket felügyelő bizottság elnöke több ügyben is érintett: az utóbbi napokban a Kisgazdapártot érintő kijelentései kapcsán Torgyán József azt mondta, hogy Székely nem tagja az FKGP-nek. Mint ismert a honatya kijelentette, a pártba bolsevikok, moszkoviták és Lenin-fiúk fészkelték be, sőt az FKGP irányította minisztériumokban is jelen vannak már. Székely cáfolta a pártelnök szavait, és elmondta, hogy éppen Torgyán József kifejezett kérésére lépett be a Kisgazdapártba.

Az országos listán a parlamentbe jutott honatya az FKGP vállalkozói tagozatának elnöke. Kezdeményezésére jött létre tavaly az a bizottság, amely a közbeszerzési törvényben foglaltak érvényesülését hivatott vizsgálni. A honatya azonban néhány hónappal a testület munkájának megkezdése után komoly összetűzésbe került a bizottsági tagokkal, amikor kiderült, hogy hozzájárulásuk nélkül több beruházás esetében is vizsgálatot folytatott. Ezek eredményét nyilvánosságra is hozta, és hat önkormányzat esetében törvényellenesnek nevezte a közbeszerzést. A bizottsági tagok elhatárolódtak Székely kijelentéseitől.