A patkányok menekültek, a vállalkozók nyertek

A szelevényiek kilencvenkettőben úgy döntöttek, hogy kiszabadulnak a szomszédos Kunszentmárton fojtogató öleléséből, és új életet kezdenek. Megalakult a települési önkormányzat, polgármestert és képviselőtestületet választottak, ahogy egy rendes falunál szokás. (A rend kedvéért el kell mondanunk, hogy a döntést nem egyedül, hanem Halesszel és Pálóczipusztával összefogva hozták.)

A várt fejlődés elmaradt, az ezerlelkes faluban többen halnak meg, mint ahányan születnek, a közeli városokba már nem öt-hat tömött busz viszi az embereket dolgozni, "Pestről lelépett úriemberek" százötven-kétszázezer forintért vesznek házakat, majd a fővárosi ingatlanukért kapott milliók felélése után beállnak ők is a sorba segélyért, mint oly sok szelevényi. Polgármesterük sem az már, akit a kezdetektől mindig újraválasztottak, őt ugyanis két éve gazdálkodási hiányosságok, sikkasztás és okirat-hamisítás miatt felfüggesztették tisztségéből, most jogerős ítéletre vár.

Megcsúszott a földesúr gátja

Szelevény a Körös mellett fekszik, közel a csongrádi torokhoz. A víz a falu középkori alapításától kezdve (írásos formában Zelebynként említik először 1389-ben), úgymond, gondok forrása volt. Hogy hányszor öntötte el a Körös, azt nem tudjuk, de jó néhány évszázadnak kellett eltelnie, mire úgy százhúsz évvel ezelőtt a helyi földesúr rájött: nem jó ez így. (Különben elképzelhető, hogy évszázadokkal ezelőtt egyszer sem kellett volna árvízi veszélyhelyzetet elrendelni, ha lett is volna ilyen, mert a forrásvidék erdeiben még nem irtották az örökzöldet, így a kora tavaszi nap sem süthette telibe a havas lejtőket, hirtelen olvasztva el a havat.)

A földesúr kubikusokat fogadott fel, és a környék minden részéről szekerekkel hordatta a földet faluja védelmében. A töltést homokos talajra építtette, ez nem kedvezett a stabilitásának, az úgynevezett hagymahéjszerkezetű gát meg-megcsúszik. (A gát stabilitására még ennél is rosszabb hatással volt, hogy 1919-ben - egyes források szerint a románok, más források szerint a magyar vöröskatonák - átvágták a gátat, és csak a templom, a községháza és tizenhárom ház menekült meg.)

Homokzsákok a múltból

Az 1970-es árvizet megúszta a falu, egyedül a bökényi duzzasztót vitte el a Körös. A műtárgynak különben sem az árvízi, hanem az aszály elleni védekezésben volt szerepe, 240 centiméteren tudnák tartani a vizet, így viszont egy hónap múlva már mínuszos lesz a Körös.

Az árvíz gyorsan jön, gyorsan megy, pár hét, és már nem is emlékezünk rá. A helyiek szerint pont így gondolják ezt Pesten is, ezért nem történt semmi a 2000-es árvíz után sem. Hat évvel ezelőtt 966 centiméteren tetőzött a folyó, most 1019-en. Pedig mindenki tisztában lehetett a veszéllyel, a mostani töltéscsúszások mellett is látni lehetett 2000-ből ottfelejtett, fűvel, gyommal benőtt, homokzsákokból szerkesztett töltéstámaszt.

Ne várjanak segélyt a menekülők

"Elbaltázta ez a Fletó gyerek, mert autópálya, autópálya, az Alkotmányban pedig benne van a biztonságos élethez való jog". Az egyik munkanélküli beszélgetőtársunk, aki barátai szerint a védekezésből "derekasan" kivette részét, így foglalta össze véleményét a kormányoktól kapott segítségről. Ha a beígért határidőktől jócskán elmaradó Vásárhelyi-terv keretében legalább két betervezett tározót megépítettek volna, akkor negyven centiméterrel alacsonyabban lett volna most a Körös. Ne feledjük: egyetlen centiméter is "sok-sok folyamkilométerben mérhető" vizet jelent.

Az árvíz összehozta a falu népét, bár volt, aki szerint nem kellett azt összehozni, "cselédsorból kiemelkedett, dolgos, vallásos" emberek lakják. (A vízügyesek a világ nyolcadik csodájának tartották, hogy sikerült megállítani a töltéscsúszást, a védelem vezetője volt, hogy csak húsz százalékos esélyt adott a gátszakadás elkerülésére. A szelevényi emberek erőfeszítéseit látva azonban egy százalék esélynél sem adta volna fel a védekezést.) Egy-két ember menekült csak el Kunszentmártonba, "mint a patkányok", rájuk "lelkileg" próbálnak majd hatni a következő hónapokban, orruk alá dörgölve az április végi futásukat, és figyelmeztetve őket arra, hogy mostanában ne álljanak sorba segélyért az önkormányzatnál, mert "nem jól veszi ki magát".

Félig pakolt teherautók

A helyi vízügyesek, önkormányzati emberek arról nem beszéltek, hogy hányan gazdagodtak meg az árvízen. Ha voltak is ilyenek, azok nem a szelevényiek, hanem közelebb-távolabb élő úgynevezett vállalkozók közül kerültek ki. Nem volt rossz üzlet például árvízi fuvarosnak lenni, derült ki az egymástól független, a védekezésben dolgozó civilek történeteiből.

A homokzsákokat kisteherautók szállították a gáthoz. Miközben százak dolgoztak megfeszített erővel a védekezésben, és csatárláncba állva adogatták egymásnak a várva várt zsákokat, a kis Mercedesek alig félig voltak megpakolva. Ennek persze nem a sietség, hanem a jó kilométerpénz volt az oka, miközben a nagyteherautós fuvarosoknak nem adtak munkát.

A töltésre árvízi időkben segédgátőrök vigyáznak. Korábban ők szelevényiek voltak, akik örömmel elvállalták a néhány ezer forinttal honorált munkát, cserébe viszont lelkiismeretesen figyelték az esetleges repedéseket, hiszen egy gátszakadást életük munkája bánt volna. Most a vízügy, több volt segédgátőr szerint, akik most ingyen pakolták a zsákokat éjt nappallá téve, vállalkozónak adta ki a munkát, segédgátőrönként tizenkétezer forintot fizetve egy tízórás műszakért. A vállalkozó a környék kocsmáiban, árokpartjain szedte össze az embereket, 3500-5000 forintot fizetve nekik, kivel hogy tudott megalkudni. A botcsinálta segédgátőrök aztán az árokparton heverészve vészelték át a műszakot.

A környék homokbányáinak tulajdonosaira is jó idők jártak, az állami beruházások úgyis leálltak a választások közeledtével. Most közel annyiért vásárolta meg az állam által megbízott vállalkozó tőlük a homokot, mint az autópálya-építés idején. Igaz, cserében éjjel-nappal készenlétben kellett állniuk a bányáknak.

Ne kelljen perselyezni

Az egyik megroggyant gátszakasznál most két közmunkás kotrézik, vagyis a fennakadt gallyakat távolítja el a töltésoldalból. A szúnyogok még nem támadnak, legalábbis napközben, reggel és este viszont már csipkednek. A szelevényiek most abban bíznak, hogy az állam megszervezi a szúnyogirtást, és nem kell a boltba kirakott perselyben összegyűjteni a pénzt azoktól, akiknek van miből adniuk.

Szerencsés esetben a víz elvonulásával sem hagyják magára a falut, és végre új, szilárd alapra helyezett gátat építenek, de előbb fel kell építeni az ártérben egy ideiglenes védművet. Újabb árhullámtól most nem kell tartani, egyre többet beszélnek a várható aszálykárokról. Ha van víz, az a baj, ha meg nincs, akkor az a baj.