Szigetvári Viktor újra az MSZP-nél

2007.04.02. 12:47
Gyurcsány Ferenc az MSZP egy hétvégi megbeszélésén jelentette be, hogy a párt 2006-os választási kampányának kampányfőnöke, Szigetvári Viktor újra részt vesz a párt választási felkészülésében.

Szigetvári Viktor, az MSZP korábbi kampányfőnöke ismét részt vesz majd a párt következő kampányának előkészítésében, tudtuk meg. A Szigetvárival kötött megállapodásról a miniszterelnök-pártelnök a hétvégén már beszélt is a pártvezetők előtt.

"Megállapodást még nem írtunk alá" - mondta az Indexnek az információt kommentálva Szigetvári, aki részleteket nem akart elárulni újabb megbízatásáról, úgy tudjuk azonban, hogy most nem kampányfőnökként lép a párt szolgálatába, hanem Gyurcsánynak segít majd a 2009-2010-es választások előkészítésében.

Szigetvári kampányigazgatóként vezette a nagyobbik kormánypárt országgyűlési és az önkormányzati választások előtti technikai felkészülését, a tavaly év végével azonban távozott a Gyurcsány-csapatból, és nemrégiben saját tanácsadócéget alapított, többek között Levendel Ádámmal, a Szonda Ipsos vezetőjével együtt. Az akkori tervek szerint a Szigetvári és Társai Kft. független üzleti vállalkozásként próbálkozik a magyar politikai piacon.