Kuncze Gábor huszonötször mondott köszönetet

2007.03.30. 19:29
Pénteken délután megkezdődött az SZDSZ tisztújító közgyűlése, melyen elsőként Kuncze Gábor mondott beszédet, pártelnökként utoljára. Nem távozott üres kézzel, egy best of Kuncze könyvet és egy kosárlabdát is magával vihetett, feleségének egy csokor virággal köszönték meg türelmét. Az 528 küldött több pontban módosította az alapszabályt, így a szombati tisztújítás már eszerint történhet.

Köszönöm, hogy összesen öt évig vezethettem a szabad demokratákat, kezdte Kuncze Gábor utolsó, pártelnökként elmondott beszédét az SZDSZ tisztújító küldöttgyűlésén. A szabad demokratáknál a párt vezeti az elnököt, így köszönöm, hogy vezettetek, helyesbítette nyitómondatát.

Sok köszönet volt

A köszönetnyilvánításokban dúskáló beszédben külön kitért Pető Ivánra, Magyar Bálintra és Horn Gáborra, de megemlítette Farkasházy Tivadart is, akit a párt holdudvarába sorolt. "Nagy türelemmel viselte el, hogy állandóan azzal gyanúsították, hogy ő írja a beszédeimet. Ha ez így lett volna, szellemesebbek, de hosszabbak lettek volna" - fogalmazott.


Nézze meg képeinket!

Megemlítette a párt két elnökjelöltjét, Fodor Gábort és Kóka Jánost is, akik véleménye szerint a szabad demokratákhoz méltó kampányt vívtak, így irányították a figyelmet a pártra. "Hogy nem jutott eszembe korábban, hogy tartsunk havonta elnökválasztást, mindenki elkezdett dolgozni" - mondta Kuncze Gábor. "Bármit tesztek a jövőben, mellettetek leszek. A szívemmel, ami nagy, és az eszemmel, ami akkora amekkora. Köszönöm a figyelmet és az elmúlt éveket" - zárta szavait az SZDSZ leköszönő pártelnöke.

Virág, könyv, kosárlabda, pia

A beszéd után levetítettek egy rövid összeállítást, ami felölelte Kuncze elnöki pályafutását, majd Horn Gábor ügyvivő a színpadon termett, és rövid bevezető után egy csokor virágot adott át Kuncze Katalinnak. "Köszönöm, hogy elviseltél mindannyiunkat" - toldotta meg a köszönömök sorát Horn Gábor.

Kuncze Gábor se távozott ajándék nélkül, ő egy könyvet vehetett át, ami a politikusként elmondott legjobb megjegyzéseit gyűjtötte össze. Fodor Gábor is gondosodott ajándékról, a leköszönő pártelnök tőle egy kosárlabdát kapott, valamint egy üveggel a kedvenc italából.

Nem voltak fegyelmezettek, de aztán mégis

A beszéd után a küldötteknek Világosi Gábor előterjesztette az alapszabály-módosításra tett javaslatot, majd erről szavaztak a küldöttek. Kisebb fennakadást okozott, hogy sokan kimászkáltak a teremből, így nem maradtak elegen a határozatképességhez, de végül a rendezők közreműködésével a 603 regisztrált küldött közül 528-an visszatértek a terembe.


Klikk!

A küldöttgyűlés így megszavazta, hogy az ügyvivői testület (üt) 12 tagjait ezentúl nem budapesti és vidéki listáról választják fele-fele arányban, hanem egy egységes listáról a legtöbb szavazatot kapott 12 jelölt kerülhet be a pártelnökkel kiegészülő testületbe. Pontosították továbbá a pártelnök jogkörét, a módosítás lényege az volt, hogy szorosabb és informatívabb kapcsolat jöjjön létre a párt vezetése és a helyi szervezetek közt.

Megszavazták azt is, hogy az SZDSZ szervezetileg átáll egy választókerületeken alapuló rendszerre, így minden, a parlamenti választásokon meghatározott választókerületben létrehozzák az elnöki pozíciót meghatározott jogkörökkel és kötelezettségekkel. A pozíció egyben politikusi feladat is, hiszen várhatóan a parlamenti választásokon ő képviselheti majd az adott területen az SZDSZ-t. Budapesten és a több választókerületből álló nagyvárosokban a kompetenciákat a rendelkező választmányok javára az üt határozza meg egy későbbi időpontban.

A módosítások a küldöttgyűlés második napján már hatályosak, ekkor választják meg ugyanis a párt új elnökét, ügyvivői testületét és országos tanácsát.